Első
körben a szervezők több magyarországi és nemzetközi fellépőt is bejelentettek,
de jelezték, hogy ez még csak a kezdet, a fellépők listája további új nevekkel
gazdagodik majd. A nemzetközi lemezlovasok közül a törökországi Burak Yeter és az Egyesült Királyságból
származó DJ páros, Sigma is a
Maros-parton lesz. A magyar előadói palettából is minden fesztiválozó
megtalálhatja a kedvenc stílusát, hiszen ott lesz a MOL Nagyszínpadon a
közkedvelt Bagossy Brothers Company,
az X Faktor zsűrije és zenekara a ByeAlex
és a Slepp és az örök Tankcsapda. A most bejelentettek között szerepel még a
YouTuber-ből énekessé vált Azahriah,
a Lej című slágeréről híres Dzsúdló,
a szókimondó rapper Krúbi és a
Százszor visszajátszott vagy a Földrevaló című slágereket kiadó alternatív
rockzenekar, a Konyha.
„Két év kiesés után már nagyon várjuk, hogy újra a Maros-parton tudjunk fesztivált szervezni. A bejelentést megelőzően kíváncsiak voltunk, hogy a fesztiválozók kit látnának szívesen a fesztivál színpadain, ezért kívánságlistát küldhettek a VIBE Mikulásnak. Közel ezer kitöltő kívánsága közül párat sikerült is már bejelenteni az első nevek között.” – mondta Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató. A szervezők az idei line-uppal az erdélyi magyar fesztiválozók igényeinek szeretnének eleget tenni.
A VIBE jegyeket most akciós áron karácsonyi csomagban lehet megvásárolni, sőt fesztiválos bögrét vagy VIP jegyet is lehet kérni a Christmas Boxxal, amely tartalmazza a fesztiválbelépőt, egy stickercsomagot és hűtőmágnest is. Rendelni a www.vibefestival.ro oldalon lehet december 20-ig.
Közlemény
0 Megjegyzések