Mindannyiunk számára aktuális lehet az a rengeteg kérdés és probléma, mely a pénz és az ebből adódó gazdagság és szegénység téma körül forog. Hiszen az, hogy kinek mennyi keresete van mindig is tabutéma volt. Idén a XIII. Kommunikációs Napok alkalmából, dr. Keszeg Anna tartott bemutatót, melyben a gazdag kisebbségek és a szegény tömegek megnyilvánulásairól beszélt a populista sorozatokban.
Dr. Keszeg Anna szerint az embereknek a
tabu szó hallatán elsősorban a szexualitás, illetve a privát szféra bizonyos
dolgai jutnak eszébe. Azonban vannak olyan témák, amelyek mégis tabunak
számítanak és megértek, arra, hogy beszéljünk róluk, mégsem kerül sor rájuk.
Mint már említettem napjaink kulcskérdése és egyben legsikeresebb sorozataink
motívuma is a pénz, a pénzhez jutás, valamint a gazdaság.
Az előadáson szó esett arról is, hogy
mi az a tanács, amit magyarként a kultúránktól kapunk. Mi az, ami elindít a
gazdagság fele vezető úton. Ez látszik az előadás címéhez kifordított
közmondáson is: „Korán keltem, hol van az arany?” Mint említette,
tulajdonképpen a hagyományok, tanítások, melyeket kulturálisan hozunk, azt
mutatják, hogy a pénzért meg kell dolgozni, szorgalmasnak kell lenni. Erre
épülnek kedvelt kortárs televíziós műsoraink is, kiindulva a szegénység
bemutatásából.
Első megállóként Keszeg Anna a 90-es évekbe kalauzol
minket, a nők egy közkedvelt sorozatán keresztül, amely nem más, mint a Szex és
New York. A sorozat remekül ábrázolja, hogy igenis lehetséges egyedülálló
nőként nagyon magas szintű, gazdasági minőségű életet élni. Maga a sorozat
rátér egy nagyon fontos kérdésre a szegénység és a gazdagság kapcsán, amely az
osztályok nélküli társadalom, valamint az osztályok képviselete.
A populista sorozatok alapösszetevője a
többségi szemponttal egyesülni. Tehát a cselekmény részeként megjelenik a
tömeg, aki valamilyen elitellenes akció révén szerzi meg jussát, akárcsak a sokak
számára ismert sorozatban, a Nagy Pénzrablásban, illetve aki felvállalja a
tömeg akaratát és egyedül áll ki az elit ellen, a francia Lupin nevű sorozat.
Tanulságként megjegyzendő, hogy a pénz
mindenki életében ott van, a mindennapok kérdéseként. Azonban egyénenként saját
magunk vagyunk felelősek, hogy ki hogyan és mennyire jut el az anyagi biztonság
egyes formáiba. Hiszen, ha valaki valamit el akar érni, nincsenek korlátok,
ugyanis akkor tudja megtenni, ha igazán akarja.
Beke Bőjte Anna
0 Megjegyzések