Írói kisokos – a fenét, csak egy példa arra, hogy így is lehet (tudósítani – I. rész)

Néhány gondolat az írásról, az újságcikkekről és az önkifejezés eszköztáráról 

Sokan azért nem publikálnak, mert írni néha olyan, mintha mezítláb állnál egy befagyott tavon: a vékony jég egyre jobban olvad, miközben minden lépésednél tovább reped, és Te nem érted mit is keresel ott...? Mégis mit keres valaki mezítláb a jégen? Egyértelmű, hogy ezt nem racionálisan kell megközelíteni. Néha magunk sem tudjuk: mit miért teszünk. Ez a jégen álló alak sem igazán. Legfeljebb csak sejti. Később, a folyamat végén talán megérti.

Önmagát kereste minden kihívásban.   

Tőkés Hunor a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció és PR szakán végezte el az alapképzést. Jelenleg ugyanitt mesteris hallgató Alkalmazott Médiatudományok szakon. A disszertáció megírása mellett elsődlegesen a Tranisndex közéleti újságírója. Elmondható még, hogy a VIBE Fesztivál sajtófelelőse, az Igen, tessék! magazin és a Perspektíva diáklap cikkírója. 

Ennél azonban sokkal izgalmasabb, hogy ezt az írását motivációként szánja azok számra, akik kipróbálnák magukat írásban. Aki pedig ennek hatására elmegy tudósítani és beküldi a perspinek, annak fizet egy sört! 

Még senki nem írta meg az írás bibliáját, de már mindenki megírta saját maga filozófiáját

Ahányan írnak, annyi féle elméletet találtak ki arról, hogyan csináld, mert ők úgy csinálták. Én nem tudom, jobban mondva nem akarom arra fűzni a gondolatot, hogy nekem mi vált be. Mindenkinek meg van ugyanis a saját nyelve és eszköze erre.

Most az utat keressük, együtt. Azt, hogy téged mi visz előre. Mindezt úgy, hogy valójában kérdezni fogok. Minden kijelentésem valójában kérdés lesz: nálad ez így működik? Szállj vitába vele, csináld jobban! Viszont választ nem várok rá, inkább csak kérdést, ha van. Ha ez így történne, már is jó úton haladunk a megismerés felé.

Kérdezz meg ezer embert, szerintük milyen a jó írás...?

Azt látod majd, hogy minden szakma és minden ember a saját vélt értékrendszerét tenné hozzá a kezdőcsomaghoz. Ami még nem jelenti azt, hogy az a jó. Csak azt, hogy szubjektív. A jót inkább úgy lehet leírni, hogy az, ami másoknak is bejön, de a szakma képviselői is pozitívan vélekednek róla. A szakmának pedig nagyon fontos szerepe van. A véleménye legitimálja az írót, de az írók hitelesítik az írását.

Az újságírót az olvasók, az olvasókat az újságok ruházzák fel hatalommal. Nem sokkal... épp csak annyival, hogy amíg az előbbi a nyilvánosság erejével képes elérni bizonyos dolgokat, addig az utóbbi tudatosít és cselekvésre késztethet. Jobb esetben legalábbis.

A gond akkor van, amikor a szakma / az olvasók nem tudják eldönteni, hogy ki az író, ki az újságíró és ki nem az. 

[Fake news!!! – így hívjuk azt az örleményt, amitől az olvasók egyrésze paprikát dug a szebbik felébe, mert a sok minden között igazra is lel (a forrást meg minek ellenőrizni, pedig ez a cucc tudatos félretájékoztatást jelent). Ezt pedig kihasználják a populisták, mint Donald Trump, amikor ezzel vádolják meg a kritikus sajtót (CNN, The New York Times, The Washington Post)].

Szóval olvasóként ne vegyetek internetes drogot, legyetek rock 'n' roll sztárok és... ellenőrizzétek le, hogy más sajtó, ami hiteles a mainstream szerint: mit mond? Például gyakran elég ránézni a magyar sajtó liberális és „illiberális" felére.

Viszont most helyezkedjünk írói pozícióba! Szkeptikus szemekkel és gyors ujjakkal, magatokba szívva az újságírás, vagy csak az írás elméletét. Legalábbis egy hangyányi mivoltát.

Ebben a kezdő részben elsőként a különbségeket és a hasonlóságokat fogjuk lebontani (kukkants az alábbi címre). Aztán meg rámegyünk az írás borfilozófiájára. Magyarán abba, hogy pár tetszőlegesen választott perspektívából hogyan kéne írni. De ez csak egy kéne és nem az így kell. Meg csak pár. Úgy írsz, mondtam, ahogyan Te szeretnél! Ez ilyen individuális dolog. Nem hiába kattantak sokan rá a naplóra. Viszont itt mi a nyilvánosság előtt ragasztjuk egymásba a betűsort. Szóval a következő lépésben száraz elmélet jön a hírről, a szubjektív műfajokról és ebből kiemelek mindössze egyet, a tudósítást, ami elég gyakorlatias, de ezzel nem azt akarom sugallni, hogy az elméletet nem lenne jó elsajátítani. Két kattintás választ el tőle.

Ettől még nem fogsz megtanulni tudósítani, azt sok-sok gyakorlat és fejlődés hozza majd magával, de ha elmész és leírod, átküldöd és elém kerül, átbeszélhetjük – igen, akár az a sör mellett is –, az már sokat segíthet. Talán többet, mint amúgy. 

A szépirodalom és az újságírás kapcsolódási pontjai és különbségei

A továbbiakban főleg az újságírásról fogsz olvasni. Azért használom azonban az író kifejezést, mert igyekszem tágabb kontextusba helyezni a sajtós szerepét és feladatkörét. Pláne azért, mert a Perspektíva diáklapon olvashatsz a hírek mellett publicisztikát, prózát és lírát is, de még sok minden belefér.

Mint az ismeretes, az újságíró nem csak a napi történésekről tájékoztat, feladata a problémák tematizálása, a társadalom különböző szegletei közötti információ áramlásának biztosítása és a szórakoztatás is. 

És ha nem nagy szavakat akarunk bedobálni a kalapba, akkor azt is mondhatnánk, hogy az újságíró a valóságról ír és hatást vált ki a nyilvánosság erejét maga mögött tudva. Azonban ez a hatás nem több annál, hogy az emberek érzékenyebbek, tudatosabbak és felkészültebbek lesznek a cikkek olvasásától. Ritka pillanat és sok minden kell még hozzá, hogy a hatás társadalmi szintű változást érjen el. Inkább csak egy csepp az óceánban.

Besenyő Ágnes szerint az író és az újságíró nagyon gyakran ugyanazokkal az írói eszközökkel dolgozik. Céljuk is egy. Az olvasó kiszolgálása, élményhez és ismeretekhez juttatása. Ami a műfajokat illeti, a szépirodalomban éppen a szerzői szabadság miatt nem túlságosan szigorúak a korlátok. 

Míg a szépirodalom a fikció területe, az újságíró csak a valósággal foglalkozik. Az különbözteti meg az írótól, hogy nagyon közel van a valósághoz. Számára a terep a valóság, szerepe a krónikásé, míg a szépírótól éppen azt várjuk el, hogy felülemelkedve a részleteken ragadja meg a lényeget, képes legyen „egy cseppben megmutatni az óceánt". 

Maradva a hasonlatnál, az újságírónak csak az az egy csepp jut, azt kell vizsgálnia, elemeznie. Az újságírás és az irodalom közötti különbség legfontosabb elemének „egyik oldalról a tényszerűséget, másik oldalról a fikciót tartjuk" – írja Besenyő Ágnes A sajtóműfajok elemzése című művében.

Elméleti szint: aktuális, lényegre törő és tudatosan egyedi

Elméletileg nagyon egyszerű írni. Ehhez mindössze ki kell választanod egy témát. A mi esetünkbe legyen ez most a bor. Tegyük fel, hogy ősz van, ráadásul szüretelnek. Neked nincs más dolgod, mint kiválasztani azt a perspektívát, amibe kényelmesen bele tudsz helyezkedni. 

Például, ha többet tudsz a borokról, mint az, hogy hány fokosak és mi a nevük, sőt talán a kellő hőmérséklet és a húsok színéhez is ki tudod választani, hogy mi illik, akkor írhatsz úgy, mint egy hivatásos sommelier. Utána járhatsz, hogy milyen év ez a borokra nézve. Milyen hordóktól lesz jobb, milyen szőlő fogja a legjobb nedüt adni. Az olvasóidnak ajánlhatsz az eddigi évek legjobb boraiból, sőt egy főfogást is (és annak a receptjét is mellékelheted).

Lehetsz író, aki Agatha Christie homályával fedi a történetet és/vagy megalkothatsz köré egy teljes világot. A lényeg, hogy Te vagy, aki mindezt elmondja adott céllal: mert érdekel, utána akarsz járni, el akarsz bűvölni másokat, esetleg mivel megmagyarázhatatlan érzéssel tölt el. Ezért képzeld bele magad minden szemszögből. Valójában bárki lehetsz: pasi, nő, gyerek, állat, tárgy, költő, perverz, szelíd, szakmai, kritkus, elfogult és a többi.

Amiket soha ne keverj össze újságíróként és a műfajok, amik megadják a formát, te pedig a tartalmát 

„Az óvatos elzárkózás, a kommunikáció átváltozása közvetlen társasági életté, a lényegi kapcsolat formáinak elkendőző konvenciókká torzulása egyben mindig a szellemi élet megfogyatkozását is jelenti” – írta Karl Jaspers.

Műfaj: az újságírásban a műfaj azon külső és belső formai, hangulati és stílusbeli jegyek összessége, amelyek megkülönböztetik egymástól az alkotások (médiatermékek) egyes típusait. 

„A műfaj elsősorban a forma, a csomagolás, de csak ennyiben válik el élesen a tartalomtól. A szonett például kétszer négy, illetve kétszer három soros strófákból áll – ez a forma és ami a tartalmat illeti, abban nyilván nincsenek rögzített szabályok, a művész magánügye. Az újságírásban sincsenek rögzített szabályok, a műfajok érintkeznek, egymásba folynak, csakúgy, mint az irodalomban, minden a szerző szuverenitásán múlik. 

Ugyanakkor a forma nemcsak külső, de belső eleme is a műnek, hiszen a műfaj nemcsak formai kötöttséget jelent, de nagyban meghatározza azt is, hogy a szerző milyen elvek alapján szerkeszti anyagát, vagy hogy milyen stílusban, nyelvezetet használva ír, miféle stilisztikai és hangulati eszközöket használ" – fejtette ki Besenyő, aki két kategóriába sorolta a műfajokat, a tájékoztatás, illetve a szabad véleménynyilvánítás kategóriáiba.

Objektivitás: „az újságíró elfogulatlanul, előítéletmentesen, részrehajlás nélkül írja meg a témát, személyes vélekedése, attitűdjei nem jelenhetnek meg az anyagban sem nyíltan sem utalásszerűen" – Andok Mónika.

Így Besenyő szerint a Tényközlő (tájékoztató vagy informatív) műfajcsaládhoz soroljuk a:
- Hírt
- Háttérmagyarázatot 

- Tudósítást
- Interjút
- Riportot

„Minden hír információ, de nem minden információ hír. Hírnek az olyan aktuális újdonságot tartalmazó információkat nevezzük, ami sokakat érdekelhet és/vagy sokak életében változást okozhat" – írta.

Zsolt Péter szerint nehéz lenne tudományos alapossággal meghatározni, mi is a hír. Azt tudjuk, mit kell tartalmaznia a hírnek. Mi történt? Azt is, mikor, hol, hogyan történt az esemény, milyen szereplőkkel, esetleg azt is, hogy miért történt, csak éppen azt nem tudjuk megmondani, hogy egy esemény mitől válik hírré, más esemény pedig elhagyható, nem közlendő jeltelen történéssé. 

Tehát a hír 5 kérdésre válaszol:

Ki?, a hír főszereplője (természetes személy vagy intézmény) 

Mit?, a cselekmény (például: lemondott, meghalt, megérkezett, felemelték az árát) 

Mikor?, a történés időpontja (a legjobb, ha most, mert ami tegnapi, az már történelem) 

Hol?, a helyszín 

Miért?, az indíték, a háttér 

(+ 1 a Hogyan?, lényegében a fontos, vagy kevésbé fontos körülményekről, tudnivalókról van szó).

Az egyik legismertebb példa a hír fogalmának mégértésére:

„Ha a kutya harapja meg a postást, az nem hír, ha a postás harapja meg a kutyát, az hír".  

A hír értékéhez tartozik az aktualitás is. Azaz, hogy az információ milyen hamar jut el az olvasóhoz. Ha például tőlünk értesül az eseményről, az ajánlónak számít, ha mi vagyunk a x+1-ik csatorna, ami kilökte magából, akkor ez valójában csak spam. De úgy is meg lehet közelíteni ezt, hogy a rendezvény után pár órával már érdekli a nyilvánosságot az esemény, de minél inkább telik az idő, annál kevésbé, annál inkább egy másik történés foglalkoztatja az olvasókat.

Véleményközpontú, szubjektív írás, ami tényeket érvként sorakoztat fel: aminek már önmagában hírértéke van, mert ennek az információs bázisa az egyedi perpektívától, a témához hozzá tenni akarástól dúsított és így első forrásból kapják az olvasók.  

Besenyő a Véleményközlő (publicisztikai) műfajcsaládhoz sorolta a:

- Kommentárt
- Vezércikket 

- Jegyzeter

- Publicisztikát 

- Tárcát 

- Kritikát 

- Recenziót 

- Esszét 

- Glosszát 

- Karcolatot 

- Krokit 

- Humoreszket 

- Pamfletet

Egyébként egyesek szerint van egy köztes kategória is, ami nem tekinti tényközlőnek az interjút és a riportot, mivel ezek erőteljesen szubjektív tényeket írnak le és az interjú esetében például a kérdező is bele kerül a szövegbe. (Nem beszélve arról, hogy már csak a szerkesztésben, az alany kiválasztásában, a perspektívában és abban, hogy az író mikre kérdez rá és mikre nem, mennyire véleményalapú). 

Mivel számtalan lehetőséggel kecsegtet az online és az offline tér, hogy a különböző műfajok sajátosságait megismerd. Ezért a műfajok ismertetésében itt megállok. Helyette csak azokra fókuszálok, amivel mindenképp találkozni fogsz, ha írni szeretnél.

Gyakorlati szint: a tudósítás (a többit egy követlező alkalommal)

Ha valaki most akarna elkezdeni újságírással foglalkozni, akár csak szórakozás szempontjából is, akkor a legelső dolog, amire szüksége van, az a tudósítás formai követelményeinek elsajátítása. Felvevő és fényképező funkció van a telefonodon. Ezen kívül kell egy laptop, golyóstoll, jegyzetfüzet és már minden szükséges kellék a birtokodban van, ami az általad választott rendezvény leírásához szükséges. 

A tudósítás esetén az újságíró a helyszínen van, s személyes jelenlétével hitelesíti a történteket és az arról készült beszámolót. A tudósítás alapja lehet egy-egy esemény (természeti vagy ipari katasztrófa, terrortámadás) vagy rendezvény is, ez utóbbi gyakran sajtótájékoztató típusú. Mivel ebben a műfajban is válaszolni kell a ki, mit, mikor, hol, miért kérd kérdésekre, le kell írni:

* a helyszínt, 

* a hangulatot, 

* a résztvevőket jellemzőit, 

– de az objektivitás keretei között kell maradni.

Ez azt is jelenti, hogy bár az újságíró a helyszínen van, nem kapcsolódhat be a történésekbe, nem válhat azok részesévé. Kívülálló státuszát – az objektivitás érdekében – meg kell őriznie – írja Andok Mónika A közpénzügyek komplex újságírói kezelése című tanulmányában.

Tehát, ott vagyunk a helyszínen és a felvevőkészüléket (telefont) a rendezvény fontosabb pontjain elindítjuk (amit a szervezőktől, előadóktól illemből megkérdezünk, hogy jóvá hagyják-e). Jegyzeteket készítünk a gondolatokról, megpróbáljuk legépelni/leírni, amit csak lehet. A legfontosabb gondolatokat a felvevő segítségével idéző jellel közöljük, minden mást csak elmesélünk I. szám, harmadik személyben. 

Fontos, hogy legyenek képeink is az eseményről, méghozzá több szemszögből. Az embereket nem hátulról fotózzuk. Újságíróként/fotósként nyugodtan mozoghatunk a térben. Ha valami nem világos: nevek, tisztségek, gondolatok, akkor érdemes megkérdezni első sorban az előadótól, majd a szervezőktől. 

Egy tudósítás során, azt is megtehetjük, hogy megkérdezünk résztvevőket, előadókat, szervezőket, akiktől 1-2 mondatot a cikkhez hozzá teszünk. A résztvevők ugyanis tőlünk eltérően elmondhatják a véleményüket az eseményről. Az előadók akár össze is foglalhatják nekünk a több órás előadást. A szervezők beavathatnak a kulisszák mögé, a rendezvényt megelőző történésekbe.

Lényeges, hogy a rendezvényen több előadó is lehet. Ilyenkor azzal szembesülünk, hogy egy tudósítás nem szólhat mindenkiről, mert a cikk széteshet több téma esetén. Ahhoz pedig fontos esemény kell legyen, vagy kitűnő, mérvadó előadások, hogy egy rendezvényről több cikket is írjunk. Ilyenkor két dolgot tehetünk. Az első, hogy a teljes napot, az akár egy hetes rendezvényt egyetlen cikkben foglaljuk össze. Vagy a legjobb előadót kiválasztjuk, rá hegyezzük ki a cikket és a többit csak megemlítjük és leírunk még ezt, azt a történésekről. Viszont az sem ördögtől való, hogy egyszerűen nem említjük meg xy-t, mert például ő csak moderátor, felkonferált valakit, esetleg méltatott, de az is lehet, hogy beszélt, de nem mondott semmit. Nekünk az a fontos újságíróként, hogy minél rövidebben, minél több dolgot tudjunk elmondani. Tehát, az olvasóink idejével nem élünk vissza, ha ők azért olvasnak bennünk, mert fontos, akkor csak akkor teszünk róla említést, ha az rendkívüli (lásd a postás megharapta a kutyát idézetnél).

Van olyan is, amikor az előadásnál sokkal fontosabb lesz valakinek a gondolata. Tegyük fel egy politikus halászlélevesről beszél, mi pedig a közügyek iránt érdeklődünk. Ilyenkor fel kell tenni a kérdéseinket – ha erre van lehetőség, akkor már – a rendezvény alatt, vagy után. Ilyenkor akár a tudósítás helyett interjút is készíthetünk.

Formailag a tudósítás egy címmel, egy maximum 2-3 mondatos felveztővel kezdődik, aztán a bevezetés, tárgyalás befejezés mentén arra koncentrálunk, hogy a fordított hírpiramis elve érvényesüljön. Ez azt jelenti, hogy már a felvezetőben (amit hívunk még összefoglalónak, leadnek, kopfnak) leírjuk a legfontosabb dolgokat. Aztán az első bekezdéstől kezdve elmeséljük a történetet a legfontosabb információkkal (ki, mit, mikor, hol, miért?) és egyre inkább részletekbe menően tárgyaljuk. 

Th.