Mondhatni köztudott – eddigi
állambácsinknak és nem létező kormányunknak hála –, hogy nincs is
zökkenőmentesebb és izgalmasabb élmény, mint hazautazni vonattal közkedvelt
állami ünnepünkkor. Ugyanis együtt ujjongani a családunkkal szeretett
országunkért és az itt történő kaotikus helyzetekért felemelő érzés. Mint
egyetemista, és mint ünnepelni vágyó román állampolgár kötelességemnek érzem,
hogy kihasználjam az országunk adta luxuslehetőségeket, ezért mit sem sejtve
olyan jegyet vásárlok – az egyébként innovatív és mindenképp szükségszerű CFR
applikáción –, amelyen természetesen nem létező ülőhely szerepel, és még a
szerelvény, amellyel hazautazhatok sem létező.
Igazán mázlistának tartom magam, hogy a
helyhiány ellenére pont abba a vagonba kaptam állóhelyet – egyébként a
furcsábbnál furcsább levegőáramlatokat sugárzó illemhellyel szemben – ahol
nemhogy ülőhely nem volt, de még levegőt venni is csak egymás szájából tudtunk.
Némi megálló után idősödő úr ül fel a vonatra, és – mit sem figyelve az álló
tömegre – erőszakosan végigsiet a vagonon, így pusztítva el sáros lépteivel a
földön heverő pár kabátot, sapkát, sálat, egy épp a pillanat hevében földre
hulló uzsonnát és azt a rengeteg cipőt, aki éppen utat próbál engedni neki.
De nem vagyunk rosszindulatúak, nem megkergült
csorda módjára keressük az üres helyet, és nem állítjuk fel szerencsésebb
társainkat. Nem, mi nem ilyenek vagyunk. Ám nálunk idősebb honfitársaink
képtelenek méltóságteljesen szólni a fiatalabb generáció mintapéldányaihoz,
mert ugye ez fordított esetben nemhogy elvárás, egyenesen szabály. Merthogy a
korral tudás jár, a szemek alatti ráncok nem hazudnak, és a trágárabbnál
trágárabb szavak, úgy visszhangoznak az emberrel színültig töltött vagonban,
mintha az teljesen üres lenne. Félreértés ne essék, nevezhetném öregúrnak, az
idősekkel szembeni tiszteletem jeléül, de ha valaki visszautasítja kedvességem,
és idézem: ,,mindjárt hazáig repít a lepratelepre, ahonnan jöttem”, talán csak
arcátlan vénembernek tudom titulálni. Hisz ő tudja, mi a rend ezen a vonaton,
amin 11 éve ingázik. Neki joga van leülni, mert a kaller jó barátja, hiszen
voltak idők mikor ezt a kócerájt – ami egyébként az állam tulajdonában áll – ő
maga hordozta a tenyerén, és kisujjával mozgatta a sok „nyomorultat” – aki itt
utazik – marionettként.
Mert ,,kicsibarátom”, nagy az Isten
állatkertje, de ne tévesszenek meg az évek és a kor, mert ahogy a CFR-t lehet
vasparipának nevezni, úgy az embert is beszélő majomnak.
Nyitókép forrása: Pinterest - Joey Yu
Beke Bőjte Anna
0 Megjegyzések