Bár biztos válasszal még nem szolgálhatunk, minden esetre, a Warner nagy port kavart bejelentése után, úgy látszik a Disney szintén ebbe az irányba mozdult el, a csütörtöki éves Investor Dayen bejelentett tartalmainak 80%-a ugyanis streamingre készül.
Az év egyik legfontosabb eseménye a
Disney életében minden bizonnyal a The Walt Disney Company’s Investor Day, amikor az elmúlt időszak sikerei és a
következő néhány év fő stratégiái, irányvonalai mellett tetemes mennyiségű
bejelentéssel, újdonsággal, kedvcsinálóval jelentkezik a média- és
szórakoztatóipari óriás. Ez az idén sem volt másképp, azonban a négy órás prezentáció
minden elképzelést felülmúlt. A Disney fejesei szerint óriási siker lett az egy
éve indult saját streaming szolgáltatójuk, a Disney+, aminek ez alatt az idő
alatt 86,8 millió feliratkozót sikerült összegyűjtenie, és 2024–re 260
millióval számol. Hogy jól kalkuláltak-e a Disneynél, az még a jövő zenéje, a
világjárvány természetes befolyásoló erővel bírt az ő esetükben is, ami nekünk,
rajongóknak kedvezőnek bizonyult, mivel szám szerint 100 darab új, sajátgyártású
tartalom került bejelentésre – amelyek 80%-a Disney+ra készül, gyakran akkora
büdzséből, mint egy–egy egész estés mozifilm. De vajon hova is tartoznak
mindezek?
A Disney+ sikeréhez nagyban hozzájárult
– sőt, egyes vélemények szerint gyakorlatilag ennek köszönheti a sikerét – a
The Mandalorian című Star Wars sorozat, így nem meglepő, hogy az egyik
legnagyobb számban ebből a zsánerből származó tartalmakat jelentettek be az
esemény során. A 10! bejelentett Star Wars univerzumban játszódó cím
közül találkozhatunk folytatásokkal és előzményekkel, élőszereplős és animációs
sorozatokkal, sőt, még egy animevel is. Azonban a Star Wars még ennyi címmel is
elbújhat a Disney legnagyobb pénzcsinálója, a Marvel mellett, aminek keretében 23!
új filmmel, és sorozattal találkozhatunk az elkövetkező évek során.
A Hulu (eredetileg Fox-os, amit a
Disney vásárolt fel mindenestől) streaming szolgáltatóra is szép számmal jönnek
a tartalmak, például a sokak által várt The Handmaids Tale 4. és 5. évadát is
bejelentették. A Disney Animation és a Pixar sem tétlenkedik, többek között jön
egy új Zootopia+, Moana, és Cars animációs sorozat is.
Mindazoknak, akik a felsoroltak mellett
kíváncsiak az összes többi bejelentésre is, ajánlom a Vulture jól összeszedett, mind a 100 címet
felsorakoztató cikkét.
A Warner esetében még drasztikusabb a
szemléletváltás, ők ugyanis bejelentették, hogy minden mozis blockbusterüket feldobják
a kötelékükbe tartozó HBO Max streaming szolgáltatóra, ami sajnos még szintén
nem elérhető nálunk, a Kelet–Európai térségben.
Mindenesetre, nem fogunk unatkozni streaming
felhozatal, tartalom terén – csak a pénztárcánk bírja!
Előzetes hírek szerint a Disney+,
illetve az HBO Max streaming szolgáltatások Kelet–Európába valamikor 2021 második felében érkezhetnek, megközelítőleg 8 eurós havidíjjal.
Ferencz
eM.
Források:
https://thewaltdisneycompany.com/disney-investor-day-2020/
https://variety.com/2020/film/news/independent-cinema-alliance-warner-bros-hbo-max-1234848342/
0 Megjegyzések