A KMDSZ is kiveszi a részét az idei Kolozsvári Magyar Napokból

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség minden évben igyekszik szerepet vállalni a kincses város magyar kulturális életében. A diákszövetség számos területen igyekszik segíteni annak érdekében, hogy az augusztus 13-20. közötti Kolozsvári Magyar Napok alatt pezsegjen a város főtere.




A Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács koordinálása alá tartoznak idén is a Kolozsvári Magyar Napok önkéntesei, akik nélkül nem valósulhatna meg a rendezvény. Több mint 170 önkéntes és 10 önkéntes koordinátor dolgozik már most azért, hogy mindenki jól érezhesse magát. A önkéntesek egész Kárpát-medencéből jelentkeztek, a legfiatalabb 16, a legidősebb pedig 72 éves, és toborzásuk már két hónappal ezelőtt elkezdődött. A többség kolozsvári és Kolozsvár környéki, ám Szegedről, Bárándról és Budapestről is jönnek visszatérő önkéntesek.

Mindezek mellett a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek egy helyszínnel is készülnek az érdeklődők számára. Az Ifjúsági Udvar augusztus 15-én nyitja meg kapuit a Szentegyház utca 4. szám alatt és számos érdekes kulturális és szórakoztató programmal, workshoppal várja az érdeklődőket. Az előadások és workshoppok mellett az ellátogatók betekintést nyerhetnek az ifjúsági szervezetek életébe és mindennapi munkájába az udvarban kiállított installációk révén.

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség két előadással is várja az ifjúságot és nem csak. Szerdán, augusztus 16-án 12:30-tól Varga Árpáddal (dj Pici), a Pikowatt alapítójával beszélgetünk, illetve szombaton, augusztus 19-én, 14:45-től a Lóci Játszik zenekarral találkozhatunk, akik a Kolozsvári Magyar Napok nagyszínpadán is fellépnek.

A nappali programokat éjszakai bulik váltják fel, ahol a főtéri koncertek után tovább bulizhatnak a fiatalok. Szerdán, augusztus 16-án 23:30-tól dj Hunay, csütörtökön, 21:30-tól Bobby Skolo, pénteken, 21:00-től Kish és Hooni, szombaton, 22:00-től Andrei Chelbezan biztosítja a hangulatot, a záróbuliban pedig, 22:00 órától dj Picivel találkozhatunk.

Az Ifjúsági Udvar részletes programját megtaláljátok a Facebook-eseménynél.

Közlemény

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments