Humor a paradoxonban - interjú Forgács Rudolffal

A 17. Kolozsvári magyar napokon az új helyszínre költözött ifjúsági udvar vendége volt Forgács Rudolf. A feltörekvő humorista, nem fél viccet csinálni etnikai származásából, remek pillanatokat szerezve ezzel jelenlévőknek. Előadásának fő témája saját cigány származása, amit megfűszerez olykor vicces, olykor szívhez szóló zenei produkcióval.

Rudolf céljául azt jelölte ki, hogy közelebb hozza a romákat és kultúrájukat a mindennapi emberhez, javítsa megítélésüket, lerombolva a káros és téves sztereotipiákat.

Célom az előadással nyilván, hogy javítsam a cigányok megítélését a nem cigányok körében, illetve olyan dolgokat feltárjak a cigánysággal kapcsolatban, amit nem tudnak azok, akik amúgy megvetik őket, érzékenyítve ezzel is a témát.

Az előadás után interjúban mesélt magáról, ahol sok érdekességet tudtunk meg munkásságáról és céljáról, illetve a következő előadás témáját is megemlítette.

Először is üdvözölünk Kolozsváron! Hogy érzed itt magad? Milyen itt a hangulat?

Én ugye itt voltam négy évet egyetemen, és most, amikor a Feleki tetőn ereszkedtem be, akkor majdnem elsírtam magam. Borzalmasan hiányzik a város. Mindig, amikor visszajövök, elkap egy ilyen görcs, hogy istenem, hogy hiányzik. Pedig amikor feljöttem először, akkor egyáltalán nem tetszett, mert más volt, mint Székelyudvarhely, és féltem tőle, de most nagyon hiányzik.

Akkor te így alapját a vidéki srácnak számítasz?

Falusinak, igen.

A városban nem is találtad meg soha a helyed?

Hát idővel, de. Én elsős koromban laktam egy éve Bukarestben, a fateromnak ott lett melója, de az nagyon rövid idő volt, ezt nem tudtam megszokni. Aztán Udvarhelyre kerültem ugye, ott is egy ilyen egy-másfél év alatt azért teljesen beilleszkedtem. Itt Kolosváron meg azért kellett szerintem két év, de sikerült, Pesten ez még nem sikerült.

Mit tudnál üzenni a most felkerülő fiataloknak, mit csináljanak először Kolosváron? Hogyan tudnak beilleszkedni?

Hát alapvetően nekem nagy szerencsém volt ebben, mert a baráti társaságom az fullba ide feljött, így én nem kellett nagyon új embereket keressek. Bár első éves koromban rá voltam szorulva, mert nem mindenkinek sikerült a baráti társaságomról az érettségije.

És akkor az alatt az egy év alatt, amíg nekik sikerült, én egyedül voltam, és nem sikerült beilleszkednem, úgyhogy nagy tanácsot nem tudok adni. De azt tudom mondani, hogy elsősorban a szaktársaiddal kezdje barátkozni, ha nincsen egy már meglévő társaságot, mert mégis velük fogod a legtöbb időt eltölteni, ha akarod, ha nem.

Akkor lehet mondani, hogy hazajössz Kolozsvárra?

Abszolút igen! Jó, azért megváltozott egy csomó minden, itt Fenesen lett egy új bevásárlóközpont, azt a kőrforgalmat meg nem értem, hogy kell használni, de ezen kívül, igen, abszolút, úgy érzem, hogy hazajövök. És amúgy elképzelhetőnek tartom, hogy valamikor még itt éljek. Nem akarok, de lehet.

Kicsit beszéljünk rólad. Én személy szerint például insta reelsekből ismerlek, a random gitáros videóidból, ahol beköpsz egy nagyon random, abszurd viccet. Ez hogyan jutott odáig, hogy a Showder Klub színpadán állsz?

Ez fordítva volt, mert az volt, hogy én egyszer elkezdtem stand-upolni. Akkor megnyertem az Erdélyi Humorfesztivált 2023-ban. Aztán elindultam egy olyan úton, hogy felléptem ilyen Bágyi várfesztiválokon meg ilyenek. Aztán kimentem Budapestre szerencsét próbálni, így egy alkalom, hogy nézzem meg, hogy ott milyen a közeg és ott azt mondták, hogy nagyon tehetséges vagyok, nagyon ügyes vagyok stb. kezdjek el csinálni valami social médiát, mert ha nem, nem fogom tudni ezt egy következő szintre emelni. És akkor én elkezdtem mindenféle zenés videókat csinálni, meg ilyen abszurd szarokat, amik eljutottak kb. 3000 emberig. És akkor egyszer csak így beötlött ezt, hogy mondok egy borzalmas viccet, és utána meg eljátszok valamit. Akkor az ember lesokkolódik, közben látja, hogy a másik gitározik és elröhögi magát, így indult el. Ez ment egy évet, tök sokan nézték, több százezres videóim voltak és akkor így a Stand-Up Budapest társulatán keresztül jutottam be a Showder Klubba, mert az történt, hogy ők szerveztek egy tehetségkutatót, amibe én bekerültem, és esküszöm, az utolsó pillanatig nem hittem, hogy megnyertem, de megnyertem. Ott volt a producer, Kristóf, aki nem tudom hányan voltunk a döntőben, 8-an, láthatott volna több emberben is potenciált, hogy kit vegyen be, de valamiért csak engem választott.

Honnan indult neked az, hogy te stand-upolni akarsz?

Hát én ugye harmadikos korom óta gitározok, de azzal nem volt siker élményem kb. soha, mert mindig klasszikus zenét játszok, az egyetlen közeg hogyha nem tudsz verseny szinten lejátszani valamit, akkor nem vagy elismerve és ha nem vagy elismerve, akkor miért csinálod? Én emiatt szerettem volna már a színpadon állni akkor is, de nem kaptam meg azt a domíniumot, amiben ki tudom élni magamat. Pontosan így történt a stand-up is, hogy ott voltam Iașiban egy gitárversenyen, és a gitárverseny előtti éjszaka az összes szobatársam gyakorolt, szakadt meg a kezük, hogy másnap tökéletesen játsszák le a darabot, mert ha nem, az nem száz pont, és akkor fölöslegesen jött el.

És én nagyon untam elő venni a gitárt, néztem az instát és láttam, hogy a Planiban lesz Open Mic. Akkor így elgondolkodtam, hogy amúgy nagyon jó lenne felállni, és így mondani valamit, amin az emberek röhögnek. Ugye meg a Showder klubot annyit néztem, hogy már tudtam oda-vissza az egészet és a haverjaimat megkérdeztem, hogy mit gondolnának, ha elmennék és 10-ből 8-an azt mondták, hogy nem, hogy akkor nem vállalnak fel engem többet, és mit tudom én. És végül, ahelyett, hogy gyakoroltam volna, egész este írtam az első anyagomat, ami arról szólt, hogy milyen rossz úgy óvodába járni, hogy az a neved, hogy Rudolf. Nagyon jó is volt, meg is nyertem azt az első Open Mic-ot. És emellet 40 pontot kaptam a versenyen, tehát valamit oda csemerkedtem, nagyon rosszul játszottam, de nem akartam jól játszani. Szóval itt konkrétan ez egy ilyen pillanat volt, amikor félretettem a gitárt, és ezt elővettem. Így kezdődött.

És akkor úgy jutottál ki a Showder klubba. Megkerestek?

Nem. Ez a tehetségkutató a Stand-up Budapesten keresztül ment, azt megnyertem, és annak az volt a fő díja, hogy bevesznek a Showder klubba. Ott volt a producer, és ő mondta meg, hogy te annyira jó, hogy jöhetsz.

Volt, vagy van-e valaki mentorod, aki egyengeti az utadat, segít?

Hát ez egy magányos szakma, úgyhogy nincsen. A Duma Színházon belül van valami mentor program, amiben részt veszek, de az inkább ilyen mondva csinált valami, aminek nincs igazi haszna. De nincs, igazából az embereknek van egy példaképük esetleg, de mentoruk nem nagyon tud lenni, mert mindenki saját magának csinálja ezt.

Akkor példaképed van a szakmában?

Van, Bödőcs Tibor. Ő az, akiben egyszerre találkozik az, hogy egy ember elmondhatatlanul művelt, de egyszerre kreatív is. Ez nagyon ritkán találkozik, hogy valaki művelt és kreatív legyen és legyen színpadi készsége is. Benne minden találkozik. Most azért jó, hogy vége van a Fidesznek, mert most már muszáj lesz valami mással foglalkoznia, mert én már nagyon meguntam egyfolytában, hogy piszkálja a Fideszt. Most a kreatív energiáit megint valami szépre, valami érdekesre fel tudja használni, ő a kedvencem.

Mindenkinek van egy sztorija. Neked hogyan alakult ki, hogy ki kell mond, amit gondolsz, a szereplés, az, hogy a te hátteredet nyilvánosságra kell hozni, el kell mesélni?

Erre még nem jöttem rá, van egy tippem, de ezt nagyon sok humorista elmondja, hogy az igazi jó humoristák, azok olyan helyről jönnek, ahol Isten verte sok trauma, érte őket, és akkor ez egy ilyen megküzdési forma.

Na most engem nem ért olyan Isten verte sok trauma, mert egy teljesen átlagos, középosztálybeli családban nőtem fel. Jó, nyilván voltak gikszerek, de nem vagyok annyira megviselve, vagy nem tudom, lehet még nem tudok róla beszélni. Ez a szereplési vágy, a tippem az, hogy onnan jött, hogy gyerekkoromban, ott a falun, egyszerűen nem a hozzám hasonló gyerekek voltak a középpontban, hanem a falu betyárjai, tudod, Robi meg Imre, meg izé, akik jól tudnak focizni, meg kék a szemük stb. És akkor te így ott vagy, hogy na Rudi az a nyomi, egyfajtában játszik a számítógépen. És akkor így valahogy háttérbe kerültem, ami van, akinek jó, van, akinek nem. Nekem úgy tűnik nem tetszett.

Van-e valami központi témája az előadásaidnak amire mindig felépíted az egészet, vagy próbálsz spontán lenni?

Hát, igazából ez nálam úgy működik, hogy mindig arról írok, ami éppen történik velem most. Ez az egész cigány téma, ez azért van, mert rájöttem, hogy én ezt amúgy cipelem magammal, hogy én félig az vagyok, és soha senkinek el nem mondtam. Pedig, hogyha a családfán egy ágat mész fel, ott már szász századig cigány emberekkel találkozok, akik úgyis élnek, mint a cigányok. És én ezt így szemellenzővel néztem.

Ezen kívül meg mindig azt írom le, ami éppen történik velem, vagy ami éppen érdekel. Most például a székely énemről fogok írni, el is kezdtem, hogy mekkora szerencséje van a világnak, hogy a székelyeknek nem volt tengeri kijáratuk, mert akkor ők gyarmatosították volna az egész földet. Ilyen dolgokon indulok most el. De mindig változni fog. Majd lehet, hogy ha gyerekem lesz, akkor arról írok, vagy ha nem lehet gyerekem, akkor arról. Vagy ha fogyatékos lesz a gyerekem, akkor arról.

Szerinted mennyire segít az embernek, hogy feldolgozza a traumáit, ha kimondja ilyen humoros formában a gondolatait? De hogy te ezt hogyan éled meg?

Hát ezt nem tudom megmondani, mert én nem vagyok még humorista. Én még egy feltörekvő pályája elején álló humorista növendék vagyok. De azt látom, és ez egy kicsit ijesztő, hogy azok az emberek, akik szar háttérből jönnek, befutnak, azok alkohol vagy drogfüggők. Tehát, hogy ez nem tetszik nekem. Az eddigi statisztikák nem azt mutatják, hogy ez egy hasznos megküzdési mód, hanem azt, hogy valami más fog elkezdődni emiatt. De jelenleg nem tudok nagy konklúziót mondani, de én úgy látom, hogy segít. Például apukámmal rengeteg problémám volt meg van, és hogyha néha eljön az előadásra, akkor utána látom azt a minimális változást a viselkedésén, ami biztos, hogy annak köszönhető, hogy látom, hogy a színpadon azt mondom, hogy te hülye vagy, mert nem mosod a fogad.

Magánéletedben mikkel foglalkozol a színpadon kívül?

Hát, sajnos nem sajnos, én függő vagyok, tehát én játszok a League of Legends-el nem sokat, de nem is keveset… Nem, amúgy igazából munkát kerestem eddig és most, hogy kaptam egy rendes munkát, most lehet, hogy megint elkezdek, játszani, de el kéne kezdenek sportolni, mert kezd megnőni a hasam, meg olvasok amúgy.

Van egyedi stílusod vagy próbálsz egy szerepet felvenni?

Nem tudom, hogy kellene-e, de én próbálok nem felvenni, mert én alapvetően egy abszurd csávó vagyok szerintem. Tehát, hogy így random meghúzom a váratlant szavakba persze. És ezt nem akarom elvenni se magamtól, se a közönségtől. De hát van, aki nem veszi. Tehát most például volt egy bácsi, aki nem értem miért, de végig ülte az egész előadást, úgyhogy egyszer se röhögőt és ezt próbálom tartani, hogy mindig tudjak meglepni embereket. Meg néha csúnyán is beszélek, amikor úgy érzem, hogy belefér. Ez talán a karakteremhez hozzá tartozik.

Volt-e valami fajta negatív élményed előadásaid során?

Hát ez a Bágyi Várfesztiválos dolog, ez megtörtént. Például, hogy a cigányok meg akartak verni, mert nem hitték el, hogy cigány vagyok, annyit cigányoztam, hogy már elegük volt. Ezen kívül igazából ilyen lelki dolgok szoktak lenni utána, főleg, amikor azt érzem, hogy rosszul ment egy előadás és van egy szabály, amihez kéne tartsam magam, de nehéz, hogy mindig másnap délig érezheted jól magad, vagy rosszul magad egy előadás után, mert utána már el kell felejteni. Ha jól sikerült, ha nem. Ezt borzalmasan nehéz betartani, mert azért rosszul érzed magad, akkor nem csak másnap délig érezed rosszul magad, de nem tudom, hogy ért ilyen pejoratív dolog, például az, hogy „na, a, humorista”, tehát, hogy így a haverjaimnál, akik nem a legközelebbiek, hanem egy kicsit már kijjebbről, az irigység, ez úgy nyilvánult meg, hogy már ennyire tenyérbe mászó módon, hogy „na, mi van, nagy Humorista izé? Showder Klub? Benne vagy a tévében?” Tehát, hogy ez így nagyon idegesítő tud lenni.

És akkor volt valami nagyon pozitív élményed?

Az, amikor szakmán belül valaki olyan, aki nálad sokkal nagyobb, elismer. Például oda jött hozzám Mogács Dániel, Musimbe Dennis, Kőhalmi Zoltán, hogy ez jó, és hogy csináljam, és hogy folytassam, ez nagyon jó. Meg ezen kívül, azért férfiból vagyok én is, amikor tudod, lejössz a színpadról, és a csajszik oda, jönnek, hogy ez milyen jó volt, az azért nyilván nagyon jól esik, de mivel barátnőm van ezért ez ennyi be kimerül ez a téma.

Kicsit rátérve a témádra, ami engem személyesen nagyon megérintett, hogy az előadásod végén mondtad, szerinted egy megoldhatatlan paradoxon az, hogy a nem cigányok megkedveljék a cigányokat. Miért gondolod így, hogy ez az ellentét megoldhatatlan?

Nem csak itt, hanem nagyon sok országban ugyanez a helyzet, tehát a cigányság és a nem cigányság között van egy paradoxon, szerintem, utána olvastam, és azt látom, hogy ez már olyan mélyen bele van gyökerezve és szociológiailag minden rétegbe, hogy egyszerűen ez egy olyan szinten hosszú folyamatnak lehetne a végeredménye, hogy ez megoldódjon, amire nem volt még példa az emberiségben. Tehát, hogy ilyen hosszú ideig egy folyamatot nem tud végig vinni az emberiség, mert jön valami, és egyszerűen szerintem lehetetlen az, hogy a cigányság az ugyanúgy legyen kezelve, mint bármelyik másik etnikum és ez esik nagyon rosszul sokszor, hogy mindig meg szoktam kérdezni, vannak-e itt éppen cigányok? És nem tudom, legalább ötven előadáson túl vagyok ezzel az esttel ezzel a kérdéssel, és nem tudom, hogy tíz ember nyújtotta-e fel a kezét. Tehát ez egy nagyon elszomorító statisztika, és ami még ennél is szomorúbb az az, hogy ha csinálnék egy estet cigányoknak, például a Nagygalambfalván, nálunk Udvarhely mellett, akkor kellene fogadni magam mellett egy embert, aki a végén azt a szöveget felolvassa, mert borzalmasan sokan nem tudnak olvasni. És hogy ez így két mondatban lehet ugye szerintem azt, hogy hol tart ez az egész beilleszkedés, és azért lehetetlen, mert például az emberek elmennek a Karib-tengerre a cigányok pénzén például. Tehát nincs meg az erőfeszítés, de ha meg is lenne, nagyon hosszú folyamat lenne, és ezt látván inkább nem is teszik meg az erőfeszítést.

Szerinted melyik oldalnak kellene először kezdeményeznie ezzel kapcsolatban?

Hát nem a cigányoknak, mert én nagyon sokáig kritizáltam a cigányságot is, hogy ők is hibásak, mert úgy viselkednek, rájátszanak, de beszélgettem Pesti cigányokkal, és elmondták, hogy addig, amíg nincs normálisan megbeszélve az, hogy 150 évvel ezelőtt a cigányok Romániában például nem emberként születtek, hanem állatként, tehát egy ilyen nagy könyvben nem emberként voltak bejegyezve, hanem állatként, addig semmi esély, hogy a cigányok kezdeményezzenek bármit.

Például Amerikában valamilyen szinten megtörtént a feketékkel kapcsolatban, hogy beilleszkedjenek, most se tökéletes, láttuk, de elindult egy folyamat, és nem a feketéken múlót. Ők kiálltak magukért, de mi hiába állunk ki magunkért. Tehát, hogy nem mi kell, szerintem.

Mi volt az a pont, amikor így eldöntötted azt, hogy erről beszélni kell?

Én alva járok, ami úgy fun fact, de nagyon, tehát hogy én így kimegyek a lakásból, és elmentem ezzel pszichológushoz, ő meg így elkezdte így felszedni a szekrényből a csontvázakat, és akkor előkerült, hogy apukám cigány, és hogy ezzel nekem van-e bármi bajom, nincsen, Istenem, ez van, ezt mondtam a legelején. Aztán a végére ennek a folyamatnak eljutottunk oda, hogy rájöttünk, hogy én, hogyha elmegyünk egy kocsmába a haverjaimmal, kimegyek a WC-re, amikor előkerül a cigány téma, akkor is, ha nem kell, pisiljek. Tehát, hogy így elkerülöm a konfrontációt százszázalékosan, és hogy ez egy borzalmasan nagy lelki teher, amit én így hordozok magammal, s többek között ezért is, hogy állhatok alva éjjel. És itt gondolkodtam el azon, hogy ezzel szembe kell nézni. És nekem, hál' Istennek van egy ilyen eszközöm, hogy a színpadon beszélek erről, és vicces köntös, meg ez meg az de akinek nincs ilyen eszköze, annak nem tudom, azt tudom ajánlani, hogy a legközelebbi emberekkel kezdje, építkezzen, keressen megbízható embereket, mert borzalmasan fájhat az, hogyha elmondod valakinek, és az visszaüt valamilyen formában, és hogyha fokozatosan építkezel, akkor szerintem el fogsz jutni arra a szintre, hogy azok az emberek, akik kell tudják, hogy te ki vagy, mi vagy, azok tudják, de te még nem sérülsz.

Fényképek: KMDSZ

Kun Dávid Előd