Hegedüs Csilla: A szóvivő nem a kedves szavak embere



Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője és ügyvezető alelnöke tapasztalatairól, szakmájának nehézségeiről, illetve a váratlan helyzetek megoldásáról beszélt a KommNapokon tartott előadásában. Elmondása szerint szőke magyar nőként nem könnyű helytállni a román politikai életben, mert a szakmabeliek nehezen fogadják el.

„A szóvivő nem a kedves szavak embere, az ő feladata az, hogy a nehéz és kellemetlen helyzetekben állja a sarat. Kell valamit tennem azért, hogy a szavakat gyakran kiforgató román sajtó is elkezdjen beszélni az erdélyi magyar párt szóvivőjeként közvetített üzenetemről. Ez a közelmúltban összejött nekem néhányszor, például akkor, amikor Dan Barnáról mondtam azt, hogy úgy viselkedik, mint egy rossz kisgyerek, mivel elbújik a realitás elől. Szerinte az etnikai kérdésen túl kell lépni, mi pedig úgy gondoljuk, hogy inkább meg kell oldani”- foglalta össze röviden feladatának lényegét az előadó.

A sajtóval való kapcsolata 2002-ben kezdődött Bonchidán, a Bánffy kastélyban, amikor a walesi herceg odalátogatott, és tőle kérdezték meg, hogy mi célból érkezett. Ekkor tudatosult benne, hogy leginkább az első mondatára figyelnek oda az újságírók, meg kellett tanulnia a lényeget röviden összefoglalni. Élete során volt államtitkár és kulturális miniszter, így mára már jelentős politikai tapasztalattal rendelkezik.

Vannak olyan helyzetek, amelyekre a szóvivő nem tud felkészülni, például ha saját kutyája sétál be a sajtótájékoztatóra és nyalogatja a kezét beszéd közben. Ilyenkor fontos, hogy semmiképpen ne reagáljon a külső tényezőkre, hanem őrizze meg a nyugalmát és folytassa a gondolatmenetet.

Hegedüs az interjúk időpontjait illetően igyekszik mindig betartani a szavát, mindig megkéri a sajtó munkatársait, hogy mondják meg neki előre mennyi ideig kell beszélnie, mert nem akarja, hogy kivágjanak bármit is mondanivalójából.

Előadása zárásaként arra kérte a jelenlévőket, hogy őszintén kritizálják őt is mondják el, hogy szerintük mit kéne másképp csinálnia.

Gebe Zoltán

Nyitókép forrása: Kommunikációs Napok hivatalos Facebook oldala – Tompa Réka

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments