Idén április 3-án immár ötödik alkalommal került megrendezésre a FailIG Tudományos Diákköri Konferencia, amely az Ig Nobel-díj mintájára félig vicces, félig komoly tudományos előadásokat kínált az érdeklődőknek.
Az esemény nagy népszerűségnek örvendett, és a Planetárium Cafét szép számban megtöltötte a hallgatóság. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az előadások rendkívül változatosak voltak, egymást érték a meglepőbbnél meglepőbb témák. Az estét a közepesen ismert humorista, Forgács Rudi nyitotta meg plenáris előadásával, „A női mellek vonzástörvénye” címmel. Első hallásra néhányan talán felhúzták a szemöldöküket – vajon miről is lesz itt szó? – de a kétségek gyorsan szertefoszlottak: egy rendkívül jó hangulatú, szellemes és gondolatébresztő előadásnak lehettünk szem- és fültanúi. „Newton tudta, mi melyik fán terem – és rosszul választott (akárcsak Éva)” – hangzott el a színpadon Rudi szájából, aki nemcsak nevetést csalt ki a közönségből, de új nézőpontokat is adott. A téma egyáltalán nem riasztotta el a női hallgatókat sem, sőt, ők is nagy elismeréssel nyilatkoztak az előadásról: „Mindannyian tanultunk belőle” – fogalmazott Rebeka, vegyészmérnök hallgató.Természetesen a program nem merült ki egyetlen előadásban. A konferencián szó esett többek között arról, mi a leginkább befolyásoló tényező a nők vezetési szokásaiban, megtudhattuk, melyik ujjunk lehet a legfinomabb – legalábbis kvantummechanikai szempontból, de a székely pálinkafőzési szokások is helyet kaptak az előadások sorában.
Miután a kvantumujjak és pálinkagőzök elültek, mi a háttérbe néztünk, pontosabban a kulisszák mögé. A konferencia egyik szervezőjével, Kis Balázs okleveles vegyészmérnökkel beszélgettem az esemény múltjáról, jelenéről és jövőjéről:
Immáron 5. alkalommal kerül megrendezésre a FailIg honnan jött az ötlet, hogy lehet erre igény?
Tavaly decemberben szerveztük meg először a konferenciát a pandémia után, csak egy olyan egyszerű okból kifolyólag, hogy páran megkérdezték, idén miért nincs FailIG? Ez pontosan elég volt nekünk, szervezőknek, hogy arra gondoljunk miért is ne legyen újra FailIG TDK. A tavalyi és idei konferenciák számadatai alapján úgy gondoljuk igenis van rá igény, hogy újra és újra megszervezésre kerüljön a rendezvény. Tavaly 9 előadó és 50-60 résztvevő volt jelen az eseményen, idén 6-an mutatták be kutatásaikat és 100-110 résztvevőt számláltunk.
Az elmúlt 5 évben milyen nehézségeket kellett leküzdeni, hogy a rendezvény megszervezésre kerüljön minden évben?
Sajnos csak az elmúlt két évre tudok visszatekinteni, mert előtte még nem vettem részt a szervezésben. Az viszont biztos, hogy a legnagyobb kihívást a pandémia utáni újraindulás jelentette. Nehéz volt visszazökkenni a szervezési munkába, főleg úgy, hogy a másfél év otthonülés alatt szinte teljesen lecserélődött az önkéntes csapat. Tapasztalat nélkül kezdtünk neki a szervezésnek.
Ha most lenne az első FailIG, mit csinálnátok másképp az elmúlt két év tapasztalatai alapján?
Nem tudjuk milyen volt az első FailIG, de ha a saját szervezésű első FailIG-et vesszük viszonyítási alapnak, akkor azt mondanám, hogy bíznunk kell az emberek érdeklődésében a konferencia iránt, és bátran merjünk nagyobb termet foglalni az eseményre. Tavaly is és idén is problémát jelentett a terem mérete. Az idei FailIG után úgy gondoljuk, hogy inkább üres székek legyenek itt-ott, mint érdeklődő, kíváncsi, de helyet nem találó résztvevők.
Ha a FailIG-nek lenne kabalája, mi lenne az?
Jó kérdés! Talán egy nevezetes tudós vagy egy animációs karakter – például Rick a Rick & Morty-ból.
Volt valaha olyan előadás, ami feszültséget vagy felháborodást váltott ki?
Nagyon fontos nekünk a tréfa és a jókedv folyamatos fenntartása az előadások alatt. Éppen ezért az előadókkal időben ismertetjük a határokat, ha úgy gondoljuk, hogy témájukkal feszültséget kelthetnek a hallgatóságban. Eddig a visszajelzések alapján nem volt rá eset, hogy bárkit is rosszul érintett volna egy-egy előadás.
Hogyan foglalnád össze a FailIG-t egy mondatban?
A tudomány és a humor ötvözetéből született eredeti rendezvény.
Ha egy sci-fi filmbe kerülhetne be egy FailIG-es ötlet, mi lenne az?
Az Oxygen nevű filmben el tudnám képzelni azt az ötletet, hogy Mennyibe kerül a levegő?
Ha egy híres tudós előadhatna a FailIG-en, ki lenne az?
Teller Ede, ugyanis ő már elnyerte egyszer az Ig Nobel díjat.
Mi lenne a tökéletes szponzor a FailIG számára?
Nyilván kis cipőben jár még a Konferencia, de mindenképp egy olyan főszponzort tudok elképzelni, ami/aki jól reprezentálja a FailIG alappilléreit, vagyis a humort és a tudományt. Persze bármilyen szponzorációs ajánlatnak örülünk, jelenleg az fontos, hogy a rendezvény növekedjen, és ehhez bármilyen segítség jól jön.
Úgy tűnik, sok potenciál van a FailIG-ben. Te, hogy látod a jövőjét?
Az a tény, hogy idén duplájára sikerült növelni a résztvevők számát, és több mint 100 ember vett részt a Konferencián, azt sugallja nekünk, hogy ígéretes jövője lehet a Konferenciának. Mindenképp szeretnénk növelni a rendezvény hírnevét és sikerét. Szeretnénk ha eljutna az esemény egyelőre a nagyobb erdélyi városokba, majd ha kitornásszuk magunkat erdélyi szintű rendezvényre, akkor gondolkodhatunk azon hogyan csinálunk nemzetközi rendezvényt belőle. Ezek távoli tervek, szükséges végezni persze egy megbízható piackutatást, hogy egyáltalán van-e igény erdélyi vagy nagyobb szintű eseményt szervezni. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a következő egyetemi tanévben is lesz FailIG Tudományos Diákköri Konferencia, és örömmel várunk minden érdeklődőt.
Fénykép: Ferenț Szonja
Gálfi Tihamér
0 Megjegyzések