Jasontól a VIBE is felderult

Idén július 3-án nyitotta meg kapuit a Vibe fesztivál a Maros-parton. Az évek során egyre nagyobb hírnévre tett szert az esemény, ennek köszönhetően nem csak belföldről, hanem külföldről is számos fesztiválozó vett részt az eseményen.



Elmondásuk szerint hívogató volt, hogy az előadók felhozatala ilyen színes, mindenki ízlésének megfelelve. Sokakat Jason Derulo csalt a fesztivál területére, hisz eddig nem nyílt alkalom, hogy részt vehessenek a koncertjén. Utólag azonban nem mindenki távozott pozitív élményekkel, bár szórakoztató volt a koncert, mégis akadtak dolgok, amiket hiányolt a közönség.

Tavaly nem került rá sor, de idén már az első napon is élvezhették az emberek, hogy felülről is átláthatják a fesztivált, mondhatni madár távlatból, ugyanis Jason Derulon kívűl a fesztivál másik szenzációja az óriáskerék volt. Ez éjjel többféle színben is pompázott, emellett több gép is volt a helyszínen, ami boldoggá tette a fesztiválozók gyermeki énjét, vidámparkos hangulatot keltve.



Bár a fesztiválra való bejutás hosszadalmasabb volt, mint az eddigi években, a helyszín távolabb költözött, azonban a gyalogolni nem kívánó emberek számára biztosítottak biciklit, illetve egy kis vonat is volt, amivel könnyebben és gyorsabban meg lehetett közelíteni az eseményt. Az érettségizők lemaradtak néhány napról, de hétvégén ők is kitombolhaták magukat.



Összesen 112.600 ember lépte át a fesztivál kapuját, így elmondható, hogy idén is nagy sikereket ért el az esemény. A következő évben július 3-6 között várják a szervezők a fesztiválozókat, jegyek már kaphatók.

Találkozunk jövőre!

Nyitókép: VIBE Festival Facebook

További képek: Nagy Orsolya és Kelemen László András


Nagy Orsolya

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments