Színözön helyett vízözön a VIBE Fesztiválon

Megkezdődött, sőt már javában tart Erdély legnagyobb magyar zenei fesztiválja, és a hangulat már az első nap a csúcsponton volt. Vagyis lett volna, mivel az elemek közbe szóltak. Alig pár órával a koncertek megkezdése előtt szélvihar és eső bontotta meg a fesztiválhangulatot, illetve nem csak azt, hiszen a heves szél a berendezés kárára is vált. A fesztiválokon megszokott dolognak számít, ha repül a konfetti vagy egy előadó által a közönségbe bedobott dobverő vagy póló, a repülő tárgyak között azonban az idei VIBE Fesztiválon szerepelt egy egész backstage sátor is, amelyet a rakoncátlan szél repített fel.


A vihar idővel elvonult, és ez a látvány tárult a vájbolók elé


A rossz idő ellenére a kitartó fesztiválozók és a még kitartóbb szervezők által folytatódhatott a rendezvény, és miután a vihar is elvonult, a Maros parti látványt  dupla szivárvány fűszerezte meg. Kis csúszással minden koncertet sikerült megtartani, hiszen a kaméleonoknál csak egyetlen alkalmazkodóbb faj létezik, az pedig a bulira éhes fesztiválozó.

Az éjszaka folyamán meg is kérdeztem néhányat közülük, milyenre értékelné az első napot. A következő válaszok születtek:

„9-est mondanék mert eléggé eláztunk. Az eső eléggé bekavart.”

„Nekem talán 7 és fél, talán 8. Ennek az első oka az eső, a második pedig, hogy észrevettünk egy-két technikai problémát, ami eléggé zavarta a koncertélményt az Azahriah koncerten és a Black boxban is.”

„10-es re értékelnénk, mivel az eső alatt pont nem voltunk kint a fesztiválon.”

„7-est mondanék, mivel már régóta kint vagyok, és ez eléggé fárasztó, de ami még fontosabb az, hogy a vihar nagyon ijesztő volt. Én pont elkaptam azt a pillanatot, amikor a backstage sátrat felkapta a szél, meg is sajnáltam a szervezőket.”

„12, 13, 10, nem is tudunk dönteni. Főként az Oliver Heldens, és a Bëlga valamint a Carson Coma volt a legjobb ma.”

Sikerült egy önkéntest, mi több, rohamcsapatos fesztiválozót is szóra bírni. A következőképpen nyilatkozott:

„4-esre értékelném a mai napot. Az eső és a vihar nagyon megnehezítette a dolgunkat ma. Minden tiszta víz és sár. Ez meg eléggé gátol. Rohamcsapatosként nem is igazán vettünk részt koncerteken, mivel bármi történik, nekünk mennünk kell. A mai nap ilyen szempontból nagyon megterhelő volt.”

Innen is köszönjük a VIBE rohamcsapatának a munkáját, mivel észrevétlenül lehetővé teszik számunkra a gördülékeny fesztiválozást.

A fesztiválozók arra is válaszoltak, kire vártak leginkább a mai fellépők közül. A legtöbben Azahriaht várták, de akadt bőven azok közül is, akiknek az est fénypontja a Carson Coma volt, emellett pedig bőven voltak Csaknekedkislány és Bëlga rajongók is. A fesztiválozók kiemelték, hogy jövőre szívesen látnák Pápai Jocit és a Hiperkarmát is.

Összességében az eső és a vihar ellenére egy nagyon tartalmas és bulis napot zárhattunk, és kíváncsian várjuk, mit tartogat a továbbiakban a VIBE Fesztivál.


Kristály Eszter

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments