Első nagylemezét adta ki a Szintaxis március végén. Az albumot Kolozsváron és Marosvásárhelyen is bemutatták egy-egy koncerten, és a streaming felületekre is felkerült, amire rögtön rá is vetettem magam a megjelenés napján. Új számok és már ismert dallamok váltogatták egymást, és címét igazolva az égig repítettek.
A Szintaxist, azt hiszem, nem kell
bemutatni nektek, Perspi olvasóknak. Legutóbb tavaly nyáron interjúztunk velük, Bíró
Hunornak, a korábbi főénekesnek pedig több írása is megjelent az oldalon még
újságírás szakos egyetemista korában. A zenekar tagjai kolozsvári diákokként
kovácsolódtak a ma ismert bandává, az azóta eltelt években pedig a vírus miatti
lezárások ellenére is rengeteg koncert van már mögöttük, amihez még egy
kislemez (Percek, fák, erdő), és több megnyert tehetségkutató is társult,
élükön a 2022-es Erdély Dala verseny fődíjával, amit a Lassú vonatok című
dalukkal vihettek haza. Öt év alatt még tagcserére is sor került, ebből a
folyamatból alakult ki a jelenlegi formáció.
„Egy teljesen más zenekar lettünk – más lett a hangzás, más stílusokat kezdtünk el keverni, másképp kezdtünk gondolkodni, és változott a munkafolyamat is. Ezeket a meghatározó változásokat tükrözi a lemez is.” – írta Marton Zoli a lemezpremiert követő Instagram posztjukban.
Upsz, mégis bemutattam őket.
A most megjelent Fel az égre című
nagylemez természetesen Erdély Dalát is tartalmazza, de emellett még öt, az
elmúlt egy évben megjelent dal, és nyolc teljesen új szerzemény is vár a
hallgatókra, amik az énekes szerepét átvevő Zoli saját szerzeményei (kivéve
persze a kilencedik tracket, ami egy Cseh Tamás feldolgozás). Az egy évnél
régebbi dalok nem kaptak helyet a lemezen, de ez érthető is, hiszen a 14
tételes dallistát így is 54 percbe telik végighallgatni (ami persze nem baj, de ez épp egy átlagos zenei album időtartama). Ennek ellenére én
kíváncsi lettem volna a régi számok felújított verziójára is, hiszen a
Lépcsőház, vagy a Nevető nyarakon sikeresen beleégett a fülembe, mióta
megjelentek a kislemezen. Erről a már említett Instagram posztban a
következőket mesélte Zoli:
„(…) az első kislemezt, aminek dalait már nem játsszuk, a Lépcsőház kivételével, amit újrahangszereltünk az új dalok hangulatára. (Ez egyébként az eredeti demó hangulatához most közelebb áll, mint az, amit kitettünk Youtubera.)”
Az album dalai tehát mind fiatalok, a
nagy öregek lassanként kikoptak, de ez egyáltalán nem hátrány, hiszen tizennégy
olyan dalt kaptunk, amiket legalább ugyanolyan szívesen hallgatunk és úgy
sejtem, koncerteken is egyre többen fogjuk a fiúkkal együtt énekelni őket.
Ezt támasztja alá a megfigyelés, hogy
második hallgatásra már a korábban sosem hallott dalok is olyan érzést
keltettek bennem, mintha hónapok óta a playlistjeim állandó szereplői lennének.
A Tombol az időt konkrétan végigdúdoltam főzés közben, de a Jön a reggel, vagy
a Vinnélek is nagy kedvenc lett.
Azóta az algoritmus is észrevette, hogy
szívesen hallgatom a lemez dalait, így napi playlistekben is volt alkalmam
meghallgatni őket (persze a korábban megjelent Lassú vonatok vagy az Úgymintrég
már korábban is bekerült ezekbe). Ezek után ki merem jelenteni, hogy a dalok remekül
működnek a már régóta jelen lévő Bagossy, Lóci Játszik, Blahalouisiana, Republic és sok
más mellett, akár buszozás közben, akár házimunka közben szeretnék zenét
hallgatni.
Ha nem hisztek nekem, keressétek a
lemezt Spotify-on, vagy a többi streamingen és győződjetek meg róla a saját
fületekkel, hogy juttatnak Fel az égre a dalok! Ide teszem az album Spotify linkjét is,
hogy megkönnyítsem a keresést. Jó szórakozást!
Nyitókép forrása: Szintaxis Facebook oldala
Mihálykó Tihamér
0 Megjegyzések