„A
divatban van valami ördögi”, de ahogy Dr. Keszeg Anna és Dr. Nistor Laura előadásából
kiderült, a látszat ellenére, ez egyáltalán nem ördögtől való dolog.
Akadémikusok, férfiak vagy az idősebb
generáció szemében a divat egyfajta felszínes dolognak tűnhet, ami csillagport
szór a lényeges problémákra, az ilyennel pedig komoly ember nem foglalkozik. Azonban,
ahogy az előadás is megerősítette, a divat éppen ugyanolyan médium mint
bármelyik másik, így nem csupán az egyéni önkifejezésre adja meg a lehetőséget,
hanem a világunkat meghatározó
trendeket, és fontos témákat is közvetíti.
„Minden kornak olyan divatja van
amilyen az adott kor” és ugyanez fordítva is igaz, így a divat ördöge valójában
a kor ördöge. Felmerült, hogy manapság a divatipar erős metafórája annak,
ahogyan a kapitalizmus működik, mivel a művészeti alkotás jellege helyett – leginkább
a fogyasztói igények miatt – a profitorientáltságra és a túlfogyasztásra
összpontosul.
Az előadás ezen pontján elérkeztünk a
megkerülhetetlen főördöghöz, magához a fast fashion sátánhoz, minden probléma
okozójához. Az nem kérdés, hogy felfoghatatlan mértékű szennyeződést és
viszafordíthatatlan károkat róhatunk a fast fashion számlájája, azonban ebben a
felgyorsult életben gyors megoldásokra is van szükség, amire a démonizált fast
fashion igenis megoldást tud nyújtani. Arra viszont figyelnünk kell, nehogy beleessünk
az egyszerű megoldást biztosító ördögi kör csapdájába, és véletlenül a bőséges
választék kecsegtetését helyezzük a fenntarthatóság, a valós értéket képviselő
divat elé.
Habár, a fenntarthatóságról Nistor Laura diákjainak válaszaiból az
derült ki, hogy utópisztikus, elitista
és hogy egyenlőre még csak gyerekcipőben járó eszme, amely nem feltétlenül az
átlagos erdélyi vásárló életviteléhez (és valljuk be, pénztárcájához) passzol
leginkább. Az előadás végéhez közeledve azonban
szóba került a turizás is, mint pénztárcabarát, mégis fenntartható megoldás,
amely kielégítheti az ördögi divat iránti gyarló emberi sóvárgásainkat.
Nyitókép: Tunyogi György - Kommunikációs Napok
Pintér Anita
0 Megjegyzések