Rakonczay Gábor: Ha a környezet azt mondja nekem, hogy ne, már tudom, ez nagyon jó dolog lesz

Rakonczay Gábor közel három évvel a legutóbbi alkalom után adott ismét interjút a Perspektívának, amelyben a közelmúltról, a jövőről, valamint a versenyzéssel kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztem. A kétszeres Guinness-rekorder extrém sportolóval a Kommunikációs napokon tartott előadása előtti szünetben beszélgettem.

Rakonczay Gábor a 14. Kommnapok színpadán - Fotó: Tunyogi György

Jártál már korábban Erdélyben előadni?

Igen, eddig háromszor-négyszer, ha jól emlékszem. Mindenki mindig szuper kedves volt, úgyhogy jó tapasztalataim voltak. Ugyan kicsit távol esik attól a 100-200 kilométeres sugarú körtől, amelyben én általában mozogni szoktam, de amikor másfél évig Dél-Afrikában él az ember, már az 500-600 kilométer sem számít soknak.

Most, hogy az év a vége felé közeledünk, hogyan értékeled, amit idén elértél? Volt egy grönlandi expedíciód, néhány ultrafutásod és az országos bajnokság, amellyel kapcsolatban egyik posztodban leírtad, hogy nem maradt elég időd felkészülni rá.

Azok kedvéért, akik nem követik a tevékenységemet elmondanám, hogy van hat óceánátkelésem. Ebből kettő evezés, egy páros és egy szóló, van két grönlandi út, egyszer pedig elértem a Déli-sarkot is.

Az ultrafutás 6-7 éve jött be az életembe, az elmúlt kettőben voltak inkább jó eredményeim. Szeptemberben megnyerten egy hatnapos versenyt, amelyen a magyar csúcsot is sikerült megdönteni (a hatnapos formátum lényege, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a versenyző annyi kilométert fusson, amennyit bír – szerk.) 

Ezt követte négy hét múlva az országos bajnokság, amire utaltál, de körülbelül hat hét különbség kellett volna, hogy a szervezet regenerálódjon. Úgy gondoltam, készen állok, de 150-180 kilométer után éreztem, hogy az a két hét nagyon hiányzik. Utána nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amit szerettem volna, de így is második helyezést értem el. Ez egyébként nagyon jónak számít, de ha az ember belevág valamibe, akkor nyilvánvalóan a legjobb eredményt célozza meg.

Készülsz valamilyen nagyobb projektre a közeljövőben is?

Karnyújtásnyira van az ultrafutó világbajnokság, szűk száz nap múlva lesz Olaszországban, ott mindenképp szeretnék a dobogó tetejére fölállni. Az idei ranglistán én vagyok az első helyen, de egy ilyen eseményre mindenki eljön, aki az utóbbi 15-20 évben komolyan vette ezt a sportágat, úgyhogy küzdelmes verseny lesz. A későbbiekben valószínűleg lesz expedícióm is, de most csak erre koncentrálok és arra, hogy minél nagyobb számot érjek el hat nap alatt.

Mennyire színes a nemzetközi versenyek mezőnye, hány országból vesznek részt sportolók?

Nagyjából húsz ország szokott indulni a világ különböző részeiről. Gyakran a kétszáz kilométeres távokat teljesítő ultrafutók is nehezen gondolnak bele abba, milyen lesz hat napon keresztül folyamatosan versenyezni. Ha valakinek néhány óra alatt regenerálódik a szervezete, az sikeres lehet. Ebben az esetben az alváshiány kezelése és a táplálkozás fontosabb kérdés, mint maga a futás. Mindig lehet látni, hogy a mezőnyben, a harmadik napon ki van éppen topon és ki mélyponton.

Pillanatkép az országos bajnokságról, amelyen Gábor második helyezést ért el - Forrás: Rakonczay Expedíciók

Milyen viszonyban vagy a versenytársaiddal?

Jó viszonyban vagyunk egymással. Ez olyan, mint egy család. Az, hogy ki végez előrébb… Azt nem mondom, hogy nem számít, mert én három ilyen versenyt nyertem egy év alatt, nyilván győzni akartam mindegyiken, de örülünk egymás sikerének, és segítjük egymást. Ha hat napig fej-fej mellett küzdesz valakivel, az majdnem testvéri kapcsolat lesz. A futók egy részét viszontláthatom a következő versenyeken is, úgyhogy bajtársiasság alakul ki a mezőnyben.

Milyen edzéstervet állítottál össze? Télen nyilvánvalóan mások a körülmények, mint nyáron.

Persze. Jóval hűvösebb van, és nagyrészt sötétben kell futni. Az edzést Zoli barátom segíti, ő írja az edzéstervet, én pedig azt követem. Most van egy téli alapozás, ami már lassan a végéhez közelít, szóval a formaidőzítés lesz a kérdés, hogy ami bennem van már, mondjuk az elmúlt időszakban, sok évben, azt ott tényleg ki tudjam hozni. Nyilvánvalóan az összes versenyző nagyon felkészült lesz, de az, aki fejben, meg fizikálisan jobban összeszedi magát azon a héten, az lesz a győztes.

Hogyan lehet elkerülni a sérüléseket? Volt olyan a karriered során, hogy sérülés miatt hosszabb ideig nem tudtál versenyezni vagy expedícióra menni?

Volt. Két éve nincsenek komolyabb sérüléseim. Előtte rengeteg minden volt, mindig elmentem a határaimig. Ha az ember nekimegy a falnak és fejre áll, utána elgondolkodik azon, hogy ezt nem így kellett volna csinálni. Mostanában is szoktak lenni kisebb-nagyobb problémák, de ez még pont a kezelhető határon belül van. Egy idő után már különbséget tudok tenni a szimpla fájdalom és a komolyabb probléma között, utóbbi esetben ki kell hagyni két napot vagy egy hetet, mert különben kimaradhat három hónap is. Nagyon fontos az edzések közötti szünet, ezt nem szabad elfelejteni, csak amikor az ember így elkezdi lapátolni a kilométereket, akkor bele tud abba esni, hogy hát még futok egy tízest, még rárakok, még egy ötvenesre elmegyek.

Rakonczay Gábor a 14. Kommnapok színpadán - Fotó: Tunyogi Görgy

Említetted korábban azt is, hogy a hozzád közel állók néha megpróbáltak lebeszélni a projektjeidről. Volt már olyan, hogy sikerült nekik?

Nem. Sőt, általában úgy érzem, hogy ha a környezet azt mondja, hogy ne, akkor tudom, ez nagyon jó dolog lesz, mert az aktuális út sokak számára lehetetlennek tűnik. De aztán nyilván megcsinálja az ember, és akkor visszanéznek, és „szerencséd volt” meg „éppen összejött, de a következő lehetetlen”, és akkor ez mindig így végigkíséri. Aztán persze van olyan, ami nem jön össze elsőre, meg másodszorra se, de akkor újra bele kell állni, és előbb-utóbb össze fog jönni.

Arról sem tettél le, hogy harmadszorra is megpróbálj suppal átkelni az óceánon?

Nem. Arról tettem le, hogy ilyen kényszerszeresen vigyem véghez.  Így, hogy itt a következő szezon, szóval ez már így nincs benne. Mindegy, hogy jövőre lesz meg, esetleg három vagy öt év múlva, a lényeg, hogy meglegyen. Biztos, hogy vissza fogok menni, mert még tervezek legalább 50 évet élni, és ez túl nagy kudarc ahhoz, hogy 50 évig még cipeljem és magyarázzam, miért nem sikerült. Sokkal egyszerűbb, könnyebb, biztonságosabb, és olcsóbb is visszamenni, jobban felkészülni és megcsinálni.

 

Képek forrása: Rakonczay Expedíciók Facebook oldal; Kommunikációs napok

Gebe Zoltán