Ma adják át az idei Nobel-díjakat

A hagyományhoz híven, idén is december 10-én adják át a Nobel-díjakat. A kitüntetés mellett a díjazottak között kategóriánként 9 millió svéd koronát, azaz több mint 4 millió lejt osztanak ki. 




A Nobel-díjat a svéd nemzetiségű kémikus és feltaláló Alfred Nobel alapította. 1895-ben hitelesített végrendeletében úgy rendelkezett, hogy az értékpapírjaiból származó kamatait osszák ki évente azok között, akik előző évben a legnagyobb szolgálatot nyújtották az emberiség számára a fizika, a kémia, az orvoslás, az irodalom és a békéért tett erőfeszítések terén. A díj odaítéléséről a Svéd Királyi Tudományos Akadémia gondoskodik. A hagyományosan december 10-én rendezett ünnepségen adják át a Svéd Bank által 1968-ban kezdeményezett Közgazdasági Alfred Nobel-emlékdíjat is.

2019-ben a fizikai Nobel-díjat James Peebles kozmológus, Michel Mayor asztrofizikus és Didier Queloz csillagász kapja. Munkájuknak hála új ismereteket szerezhettünk a világegyetem szerkezetéről és történetéről. Peebles elméleti felfedezései az ősrobbanás utáni fejlődés megértését tették elérhetőbbé, míg Mayor és Queloz ismeretlen bolygók felfedezésével tágította a kozmoszról alkotott képünket.

A kémiai Nobel-díjat John Goodenough (a legidősebb Nobel-díjas), Stanley Whittingham és Josino Akira veheti át a lítiumion-akkumulátorok fejlesztéséért. Ezek a típusú akkumulátorok lehelnek életet szinte minden hordozható elektromos eszközünkbe. A díjazottak fejlesztésének hála nap- és szélenergiát is képesek már tárolni, visszaszorítva a fosszilis energia használatát.

William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja idén az orvosi Nobel-díjat. Kutatásaik során azt vizsgálták, hogy a sejtek hogyan reagálnak az oxigénszint változására. Ezzel a vérszegénység, a rák és egyéb betegségek kezelésében nyitottak új lehetőségeket.

Peter Handke veheti át a 2019-es irodalmi Nobel-díjat azért a nagyhatású nyelvi találékonyságért, amellyel kifejezi az emberi tapasztalat periférikusságát és specifikusságát. Tavaly a Svéd Akadémia irodalmi díja körül zajló botrányok miatt nem hirdettek a kategóriában díjazottat. A 2018-as irodalmi Nobelt így idén ítélték oda Olga Tokarczuk, lengyel írónak, aki sajátos narratív képzeletével életformaként ábrázolja a határok átlépését.

A béke Nobel-díjat Abij Ahmed Ali veheti át. Az etióp miniszterelnök az Eritreával közös béke érdekében tett törekvései miatt részesült a kitüntetésben.

A Közgazdasági Alfred Nobel-emlékdíj idei tulajdonosa Abhijit Banerjee, Esther Duflo és Michael Kremer, akik a globális szegénység ellen tett erőfeszítéseikkel értek el jelentős eredményeket.
Birtalan Albert
Nyitókép forrása: avorospostakocsi.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments