Fashion corner: a művészek otthona
A Fashion Corner lehetőséget kínált idén a fesztiválozóknak közelebbről megismerni az erdélyi divattervezőket, akiknek az alkotásait meg is vásárolhatták. Emellett változatos előadásokon vehettek részt, kipróbálhattak extrém fesztiválsminket és ideiglenes tetoválást, mindemellett pedig ők maguk is készíthettek divatcikkeket különböző workshopokon. Az egyik ilyen tevékenységet Demeter Kamillának köszönhetjük (aki jelenleg egyetemista Kolozsváron, emellett pedig ékszerkészítéssel foglalkozik). Workshopján újrahasznosított anyagokból, elsősorban bőrből készíthettek kiegészítőket, ékszereket a résztvevők a VIBE Fesztivál divatsarkában. (Kamillát elérhetitek Facebookon és Instagramon).
Mióta foglalkozol ékszerkészítéssel, és honnan jött az ötlet, hogy kipróbáld?
Demeter Kamilla: Körülbelül tizenöt éve foglalkozom ilyesmivel, nagyon sokféle technikát kipróbáltam. Pár évig süthető gyurmából készítettem ékszereket, de vettem részt gyöngyfűző tanfolyamon is Csíkszeredában, ahol felnőttem. Foglalkoztam drótékszerekkel, sujtástechnikával, mindenfélével, és nagyjából négy-öt éve van az, hogy a bőr szerelmese vagyok, és csak ebből az anyagból készítek már ékszereket.
Hogyan született Milla, mikor kezdted el árulni/rendelésre készíteni a kiegészítőket?
D.K.: Egy-másfél éve fogalmazódott meg bennem, hogy komolyabb szintre emelném azt, ami eddig csak hobbi volt, mert szeretek ezzel foglalkozni és tetszik az embereknek. Megfogalmazódott bennem, hogy eladásra is szívesen készítenék, akár idegeneknek is, nem csak barátoknak. A nővérem, Demeter Anita segít egyébként ebben, ő felel a kommunikációért, az arculatért, neki is köszönhető, hogy 2016 novemberében létrejött a Facebook oldalunk.
Gondolkoztál azon, hogy esetleg céget alapíts?
D.K.: Igen, igen, mindenképp tervben van. Előbb befejezem az egyetemet, de kétségkívül hosszútávon tervezek ezzel foglalkozni. És szeretném folytatni a jövőben.
Mi ad inspirációt, honnan jön az ihlet az egyes darabok elkészítéséhez?
D.K.: Ez érdekes, mert nagyon sokan kérdezik. Egy időben, amikor elkezdtem bőrrel foglalkozni, akkor Pinteresten néztem bőrékszereket, hogy mások milyeneket készítenek. Viszont én kicsit más technikával dolgozok: nem vések, nem formázom a bőrt, csak egyszerűen egymásra ragasztom, és akrillal, csipkével vagy csillámporral díszítem őket. Ilyet még nem nagyon láttam máshol, úgyhogy igazából inspirációs forrásom sincs. Úgy szokott ez működni, hogy leülök délutánonként, és egyszerűen jönnek a fejemből az ötletek, amik aztán egymásra épülnek, és egyszer csak megszületik egy nyaklánc vagy fülbevaló. Nem az szokott lenni, hogy előre megtervezem, pontosan hogy fog kinézni egy darab, és megvalósítom, hanem ez menet közben alakul ki.
Hogyan befolyásolja ez az időbeosztásod? Mikor dolgozol az ékszereken egyetem mellett?
D.K.: Ez természetesen attól függ, hogy mennyi rendelés van éppen. Ha sok van, több időt szánok rá, egyetem közben is, de általában a szabadidőmben foglalkozok ezzel, délután, esténként, mikor hogy alakul.
Hogyan figyelt fel rád a VIBE Fesztivál, hogy kerültél ide? És pontosan mivel is foglalkoztok a workshopokon?
D.K.: Ismerek néhány szervezőt a Fashion Cornerből. Gondolom egymásnak javasoltak, és végül elhívtak, hogy legyen egy ilyen ékszerkészítő workshop is a fesztiválon. Rám bízták ezt, és nekem az volt az elképzelésem, hogy extrém és látványos kiegészítőket tervezzünk. Az volt a ötletem, hogy mindenféle anyagot összeszedünk, amik egyéb divattermékek készítésekor megmaradtak, így tulajdonképpen újrahasznosított alapanyagokból készülnek ezek az ékszerek. Vannak textildarabok, bőrdarabok, és minden egyéb maradék, amiket önmagukban nem lehetne felhasználni, de egy kis kreativitással színes és egyedi kiegészítők születhetnek meg.
Hogy érzed, milyen sikere volt eddig a tevékenységnek, nagyjából hányan vettek részt benne?
D.K.: Úgy vettem észre, hogy tetszik az embereknek. Az egyik érdekesség az, hogy fiúk is voltak, a másik pedig, hogy vannak olyanok, akik az egész délutánt itt töltötték. Nagyon jó ezt látni, hogy akár több darabot is készítenek, van türelmük, és szívesen vannak itt. Mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam, ami azt jelenti, hogy elégedettek voltak a munkáikkal. Szerintem abszolút megérte létrehozni ezt az egészet, és biztos vagyok benne, hogy a résztvevők is így gondolják.
Köszi szépen a beszélgetést, és további jó szórakozást a VIBE-on!
Szarvadi Zsuzsa
0 Megjegyzések