„Ilyet csak filmekben láttam” – Kirabolták a KMDSZ irodát

A csütörtöktől péntekre virradó éjszaka kirabolták a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) irodáját, az Avram Iancu/Petőfi Sándor utca, 21-es szám alatt. A károk meghaladják a 7000 lejes összeget.


Szeptember 7-én reggel visszatért a vezetőség a városba és az irodában arra figyelt fel, hogy szokatlannál nagyobb rendetlenség van a helyiségben. „Beléptünk az irodába és láttuk, hogy az iroda fiókjai gyanúsan fel vannak borítva, minden szanaszét. Gyomorideg környékezett és az, amire mindenki gondolt, de senki nem merte kimondani. Nem találtuk az irodai telefont, előkerültek a régi szervezeti telefonkártyák és a telefonok dobozai. És hol a laptop? ‒ kérdeztük egymástól rémülten.” ‒ mondták el az ott levő KMDSZ-esek. Ezek mellett pedig azt vették észre, hogy a kasszából is hiányzik egy jelentős összeg.


Mindezek után azt az embert keresték, aki utoljára járt a KMDSZ irodában. Hatos Attila, az A kártya koordinátora volt az utolsó a csapatból, aki az iroda felé járt, szerdán délután: Szerdán voltam bent irodában 15:00 óra körül. Akkor még minden rendben volt. Benéztem az elnökibe és láttam, hogy nyitva van hagyva az ablak és gondolkodtam, hogy vajon becsukjam-e, utána úgy hagytam és becsuktam az elnöki ajtaját. 17:50 perc körül mentem el az irodából haza, bezártam az ajtót 2 kulcsfordítással. Néztem, hogy miért van levezetve egy hosszabbító az iroda alsó termébe, gondoltam valamilyen eseményre vezethette le a vezetőség, vagy akár a diáktanácsosok (KMDT) voltak. Majd leellenőriztem, hogy a kábeltől csukódik-e az ajtó, de ezzel nem volt gond. Csütörtökön pedig nem jártam az irodában. – nyilatkozta Attila.


Naivak voltunk, tényleg nem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet egy diákszervezettel. Az egész csapatot megrázta a történet, viszont ami a legfontosabb jelenleg, az az, hogy időben készüljünk fel az új tanévre. – mondta Lőrincz István-Zoltán, a KMDSZ elnöke.

Jelenleg a hatóságok vizsgálják az ügyet, a csapat pedig csak azon dolgozik, hogy felkészüljön a következő időszakra.

Ebben te is segíthetsz, ugyanis a diákszervezet adománygyűjtő kampányt szervez, amelynek részletei ezen a linken érhetőek el.

Segítsd te is a KMDSZ munkáját!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments