Megnéztük, milyen a Családi Majális a Törökvágáson


Ötödik alkalommal rendezték meg Kolozsváron a Családi Majálist szombaton (május 20.), a Törökvágáson. Bár főleg a fiatal családoknak és a gyerkőceiknek szólt, mi is kinéztünk, lássuk, milyen a felhozatal.

A rendezvény jó alkalom egész Kolozs megyének egy kis kikapcsolódásra a hétvégén, ha persze szereted a miccset (amit megtudtunk, hogy egyes számban „mic”-nek mondanak, na de ki vesz csak egyet?) és a hét lejes sört, ami egyetemista zsebbel soknak tűnik ugyan, de a fiatal családoknak biztosan van, mit a levesbe aprítaniuk és ha az apuka nem focidrukker, gondolom, egy sörnél megáll, így még lakásra is marad valami. Bár ha deszkurkörec vagy, mint mi, még ingyen tokányt is tudsz csövelni, ami mellé kitűnő almapálinka jár, és csak énektudásodat (ha van ilyen valahol, nagyon mélyen) kell elővenned.

A programot elnézve a szülőknek inkább a színpad és a sörsátrak jutottak, de a gyerekeiket legalább pár óra erejéig lefoglalták valamivel, amíg ők falunapok stílusban a Tárkány Műveket hallgatták vagy a tordatúri néptánccsoport előadását nézték. A gyerekek számára volt játszóház, bábelőadás, lufis bohóc, lovaglás és tombola is, ahol a 8 évesek Vibe jegyeket kaphattak. Például a mellettünk ülő kissrác kiment tombolát húzni, és csukott szemmel, elfordulva is magát húzta ki; ekkora mázlival biztosan ő lesz a Pendulum, Bëlga vagy AKPH első sorában.

Tőkés Hunor

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments