Kilencedik osztályban, valahol 2018 környékén vettem
részt először Double Rise Fesztiválon, azóta rendszeres visszajáró vagyok a
kétszer kelő nap országába, - közgáz tábor és ez a fesztivál - kétszeres
visszajáró tehát, és be kell vallanom, még sosem láttam kétszer felkelni a
napot. Az önkéntes koordinátoraink, akik ugyancsak ketten voltak idén, így
írták le a mínuszegyedik napon a fesztiváli zűrzavart: nagyon spontán, nagyon
rugalmas. A folyton megjelenő kettes szám pedig mindent elmond, mert ha van egy
hely, ez az, ahol sosem lehetsz egyedül.
Összegyűjtöttem azt az egyszerre sok és kevés mindent, ami történt a fesztiválon. Először is muszáj a társasággal kezdenem, mert társasági-visszajáró vagyok. Ide csupán azért is eljönnék, mert ilyen szép embereket hol máshol találok? Hát, ha az önkéntes sátraknak helyet adó ház udvara a máshol, akkor ott mindenképp.
Első esténken még nincs fesztivál - az önkéntesek egy nappal hamarabb érkeznek- úgyhogy ekkor úgy lehet ismerkedni, ahogy nem szégyelled. Többek között sikerül megmondani az egyetlen segesvárinak, hogy „én azt hittem, ott nem lakik senki, oda mindenki csak jár, szép házakat nézni”, vagy kitalálni, hogy ha koordinátoraink kedvesen azt mondták, a fesztiválon kívül is bármivel kereshetjük, akkor felhívjuk- e mondjuk, hogy „haló, szia, zavar az eső, elállítod?”. Rengeteget lehet kacagni ilyen beszélgetések közben, és az ismerkedés így már garantált. Majd amiután kizülljük magunk, meglepő módon tizenkettőkor már mindenki ágyban, akarom mondani sátorban, de hát végülis érthető, hiszen másnap munka.
Első nap csak a Poket-pajta (a fesztivál irodalmi udvara)
megnyitót hagytam ki, hogy új ismerősöket szerezzek, meg az ezt követő
monodrámát, de hát a majdnem alkoholmentes málnás sör és a régi-új barátok
között még talán jobban is telt a Gondűzőben (helyi kocsma, ugye milyen humoros
a neve?). Ettől függetlenül annyi időt eltöltöttünk a Poketben is, hogy az Emil
- Erdélyi Magyar Írók Ligája által osztogatott becsomagolt versecskékből
kapjunk egyet-egyet, az enyém olyan napokra szólt, „amikor sokat esik”.
Pénteken már sokkal több társasági időnk volt mert a reggeli munka után program még nincs, aludni meg már nem mindenki fog. Ilyenkor a zuhanyzóhoz vezető óriási sorban kacagunk, vagy a nagyon szép balkán műanyag székeken a közös térben. Ezen a napon is sikerült Visky András helyett a panírozott parizerre hasonlító cordon belu-t vitatnunk, na meg a Tóbiás Udvar (moderált főként gazdasági beszélgetések udvara) megkérdőjelezhető könyveit.
Szombat az utolsó nap, mindenki nyűgös, de társasági szempontból mégis összehoz ez a nyűg. Én esküszöm élvezek sátorban aludni és mindennap nem a kedvenc kajámat enni, néha hidegvízzel zuhanyozni, de azért jól esik ezekről közösen panaszkodni is. Az összetartozás és összetartás érzése ilyenkor is megvan.
Napközben persze eljártunk programokra amiket nem
akadályozott meg egy rögtönzött carbonara, egy újabb fölösleges séta, vagy a
habtágban állás a színháznál (az önkéntesek helyekhez vannak leosztva, én ott dolgoztam).
Csütörtökön a budapesti Forte társulat Piros esőt kortyolt a föld címet viselő esztétikailag gyönyörűszép cigány-holokauszt előadását tekintettük meg. Nagyon igényes előadás volt, ami nem is tudom, hogy mondjam, egyszerre volt mozgásszínház és prózai, ez még inkább lenyűgözött.
Pénteken a Cseh Tamásról szóló Füst a szemében volt a napunk várt fénypontja, ami pont olyan gyönyörű volt, ahogy emlékeztem legutóbbi fesztiváli megtekintésemről. Csak ének és beszéd, a leggyönyörűbb, legátélhetőbb formában. És lenyűgöző mennyien összegyűltek az amúgy annyira mégsem tágas Poket pajta udvarán. A végén pedig lehetőség volt szövegkönyvet aláíratni is, amit hebegve-habogva én is megtettem, legalább Szabó Balázs most már tudja, hogy „apukám egyszer elkapott Szabó Balázs Bandáját hallgatni és azt mondta hallgassak Cseh Tamást - ez annyira szépen összeáll itt-most és szerintem elismerés is”. Kollár Klemenczet meg elfelejtettem, szerencse, hogy voltam Könyvhéten.
A fesztiválszínházzal sajnos ez egybeesett, pedig biztosan tartalmas volt az ifj. Vidnyánszky rendezésű Az öngyilkos is. Ellenben napközben benéztünk a Színház udvarba (ami egy teljesen másik hely, nincs is közük egymáshoz a Fesztivál Színházzal), és festettünk. A barátságos fiatal tehetségek nagyon nyitottak voltak ránk, meg a tényleges hülyeségeinkre is, én meg el nem tudom mondani mennyire felüdülés volt egy kis festés. Festettem egy újragondolt Ádám és Évát, akiknek összenőtt a zöld falevél hajuk, és összenőtt az almával is. A festett anyagok a tavaly még Pista bácsi névre hallgató, idén nem tudom mire újrakeresztelt fesztiválkabala ruháit szolgálták az öt napban.
Szombaton a Szabad ötletek jegyzékét hallgattuk Sütő András előadásában a Poket pajta szénapadlásán, ismét csak hihetetlen sok emberrel, kellemesen zsúfoltan, málnás sörrel. Ezt követte az ugyancsak várva-várt Qjúb előadás, az Ázott hajában hét halott bogár ragyog, mely sort a Radnóti-est Radnótija nem magának, hanem a lánynak címezi. A címadó, ami nem róla, hanem szeretetéről szól. És amennyire megráznak néha a fények vagy a hangok, pont annyira szép végig követni a zenét és a történetet, csodálatos előadás.
Végül de nem utolsó sorban voltak koncertek is, amiket kisebb-nagyobb sikerrel végig buliztunk. Első este Bohemian Betyársjára stoppal érkeztünk - innen is köszönjük - jöhetett az őrült tánc és zsibongás, főleg, hogy tudom, hogy a fogkefédet holnap is itt hagyod, és így engedlek, ha menni akarsz. A Parno Graszt bár bejelentette, hogy reggelig tartja a bulit, nem hittünk neki, így szégyenszemre a végét várva fél négykor távoznunk kellett, így is elég sokat szédültünk a fényben félig tele poharunkkal. „Annyi legyen, amennyi most van.” Második este aludtam, taktikailag ilyen is kell egy fesztiválon, bár be kell vallanom, nem is tartom valamire a Bagossy Brothers Company-t, vagy ahogy egyik barátunk véletlen mondaná “Bágosit”. Utolsó este pedig megnyugtattuk magunk, hogy lesz még Intim Torna a nyáron és tavaly voltunk Góbén, mert annyira jól telt együtt, hogy még azt is eldöntötték nekem, hogy mindünk közül, én fogok először megházasodni.
Azért azt kikérem magamnak, hogyha nem lett volna ennyi program egymáson én szerettem volna Aurevoir. koncerten bulizni, meg Szepesi Matyit (Konyha) hallgatni a Poket estéjében, illetve egy kis Don't Stop the Queent is jól jött volna. Emellett amit még nem említettem volt 2:00-3:00-ig bulisátor is, szórtunk szénát a sártócsákra, minden évben tervezetten idén is bánom, hogy egy néptánc programra sem jutottam el, a színházi udvarba érdemes rendszeresen bejárni, a hangulatért is, ó, és ha van kis fölös pénzed, íjászkodni is érdemes.
Azt mondják, azért mész fesztiválra, hogy kilépj a ”világ gondjaiból”, de azért mész Double Rise fesztiválra, hogy belépj a világba, úgy, igazán. És ezt tényleg igazából megteheted nem a telefon által sűrített hírek között - mert nincs jel - , nem a betontömbök között - mert a naponta csodálható Székelykő van -, nem a mindennapi emberekkel - mert itt mindenki egyedi, őszinte és komfort. Na, elég spontán és rugalmas lett?
Fényképek: Double Rise Fesztivál
Szécsi Bernadett
0 Megjegyzések