#ismerdmegaperspit - Moravszki Orsolya Ágnes: Nincs olyan, hogy lehetetlen, csak olyan, hogy tehetetlen

Az #ismerdmegaperspit következő alanya Moravszki Orsolya Ágnes, aki a kérdéseimre válaszolva betekintést nyújtott a jövőbeli terveibe, hobbijaiba és abba, hogy mi is az, ami igazán fontos neki az életében.

Mi ösztönzött és motivált arra, hogy a Perspektívába jelentkezz?

Én eredetileg azért jöttem Bölcsészkarra, mert egyszer újságíró szeretnék lenni. Én is gondolkodtam rajta, hogy főszerkesztő legyek egyébként, de féltem, hogy ez már nem fért volna bele. Amikor láttam, hogy „Perspektíva”, meg lehet írni, és arról írok, amiről szeretnék, akkor az megfogott. Meg is kérdeztem Orsit, amikor jelentkeztem, hogy tényleg abból a szemszögből írhatok-e, amiből szeretnék, és amikor mondta, hogy igen, és nem szólnak bele abba, hogy milyen szempontból írok és miről írok, akkor megfogott, mert ez egy ilyen „missziós” lehetőség. Ez furán hangzik ilyen kontextusban, de igazából így írhattam a keresztyén koncertekről is, meg bármiről, és ez egy nagyon barátságos lehetőségnek tűnt.

Mondtad, hogy Bölcsészkarra jársz. Mik a céljaid ezzel az egyetemmel? Ha jól értem, akkor főképp az írás?

Ez az egyik, de nagyon szívesen lennék műfordító is, meg a tanárságot is szívesen kipróbálnám. Ez nyilván attól függ, hogy mire kapok lehetőséget.

Mi az, amit akkor csinálsz, amikor ki szeretnél kapcsolódni?

Én nagyon szeretek sétálni, sokszor sétálva megyek valahova és nem ülök buszra, és akkor arra az időre kicsit kikapcsolok. Nagyon szeretek zenét hallgatni, mondanám az olvasást is, de félek, hogy Bölcsészkaron az olvasást nem csak kikapcsolódásként csináljuk. Szeretek sorozatot nézni, meg nyilván, amikor lehetőségem van rá, akkor barátokkal időt tölteni.

Melyik az a sorozat vagy film, ami nagy hatással volt rád?

A legeslegelső filmsorozat, amit láttam, az a Harry Potter volt, és az is volt a legelső könyv, amit olvastam. Így összekapcsolódott a kettő, mert nagyon szorosan egymás után néztem és olvastam őket. Azóta is tart a Harry Potter mániám.

És a Harry Potter miért fogott meg ennyire?

Valószínűleg ahogy teltek az évek, egyre több jelentés rakódott rá, egy idő után már nem csak egy film volt, hanem az apukámmal való kapcsolatomat is nagyban meghatározta, mert rengeteget tudunk beszélni róla. Eredetileg az „elveszett kisfiú, akinek majd segítenek mások és látszik, mennyire szeretik és mennyire bátor” tipikus mesés hangulata volt, és pont akkor lehettem 11 éves, amikor végignéztem a filmeket. Egyébként 6 évesen olvastam az első könyvet. Van még egy film, ami hit szempontjából volt rám hatalmas hatással, az a címe, hogy I’m Not Ashamed. Egy lányról szól, aki Amerikában sulizik, és két-három osztálytársa lövöldözni kezd az iskolában, és őt is megölik, mert nem hajlandó megtagadni a hitét. A motivációja a lánynak rám hatalmas nagy hatással volt.

Mi szerettél volna lenni kiskorodban?

Színész. Kicsi korom óta színész szeretnék lenni, de nem filmszínész, hanem színházi színész. Még mindig az szeretnék lenni, csak reálisabb vagyok, mint 6 évesen voltam, és nem biztos, hogy a színészet egy olyan keresett szakma, sajnos. Nagyon szeretek szerepelni, 4 éves lehettem, amikor először színpadra álltam, és 14 évet táncoltam. Voltam színjátszó csoportban is, és egyre inkább megerősödött bennem, hogy én színész akarok lenni, bele akarok bújni másnak a bőrébe. Még mindig gondolkodom rajta másodállásban.

Mit tudnál a legkevésbé nélkülözni az életedben?

Az Isten-kapcsolatomat mondanám. Nem is tudnám, és nem is szeretném nélkülözni. Van egy kép, és valahogy így tudom leírni, hogy ez miért ilyen fontos nekem: egy kislány van egy nagy fehér képen, és egy hatalmas kéz lenyúl fentről. Én nagyon sokszor érzem magam ilyen kislányként (egyértelműen azért is, mert nagyon alacsony vagyok), meg amióta felkerültem Kolozsvárra, mindig úgy érzem magam, mint egy kislány egy nagy helyzetben. Az Isten-kapcsolatom megadja a helyemet a világban, tudom általa, hogy van egy feladatom, és tudom, hogy van egy kéz, ami folyton fogni fogja a kezemet. Az evangéliumokból egy olyan szeretetet közvetít felénk az Úr, amire én nem tudok nem reagálni.

Van példaképed?

Most anyukámra gondoltam. Nagyon tisztelem benne, hogy egy elképesztően erős nő. Mindig azt mondja, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen, csak olyan, hogy tehetetlen. Sokszor azt is mondja, hogy „szájba nem vágnak”, menjek és próbáljam meg.

Hogyan írnád le magad egy szóban?

Elképesztően makacs vagyok. A makacsság lehet pozitív is és negatív is. Ragaszkodom ahhoz, hogy amit elkezdek, azt be is fejezzem, és nyilván ez egy adott ponton jó, mert nem hagyom félbe a dolgokat. Azonban rossz is tud lenni, mert nagyon nehéz velem együtt dolgozni, pont azért, mert ragaszkodom a saját akaratomhoz.

Bakk-Velcz Nóra