A március 27-ei csütörtök estét
Kolozsvár középkorú és idősebb hölgytársaságának egy töredéke a Florin Piersic
moziban töltötte. Az előbbi mondat minden tagja rögtön
helyénvalóságot nyer, csupán a kereteket szükséges feltárni hozzá: előadónk Jakupcsek
Gabriella volt, estéje pedig A napos B oldal ‒ Van élet 40 felett
címet viselte. Bizony, ezen mi magunk egyetemistákként is megfordultunk, és az
elhangzottakat most írásban kívánjuk továbbítani jelen beszámolónkkal.
Jakupcsek Gabriellát Bak-Béres Ditta
kolléganője kísérte. Ő moderátorként kérdésekkel, olykor egy-egy zene
bejátszásával segítette a beszélgetés menetét, valamint a témaváltást. Megtudtuk,
hogy a turnénak a 101-ik alkalmán veszünk részt, amit egy alcímmel is illettek:
Nincsenek véletlenek! Hogy mennyire nincsenek, arra az est folyamán
többszörösen fény derült.
„Hiszek a sorsszerűségben.” ‒ hangzott el Gabitól a kulcsgondolat, egyúttal körvonalazva az elkövetkezendők fő témáját: a kudarcot. Megvallotta, hogy számára két meghatározó életkudarc hozott sorsfordító változást az életébe, mindkettő a karrierjét érintette. Hangsúlyozta, hogy az ilyen tapasztalatok rendkívül emberiek, elkerülhetetlenek, ám rajtunk áll, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket. Bár ez szerinte sem olyan egyszerű, mégis hozhatnak jobbat az eddigieknél, és fontos, hogy utólag törekedjünk megérteni ezeket, végezzünk önvizsgálatot. Az első karrierkudarca a kezdetekben érte, továbbtanulásakor. Komolyan készült a színművészetire, ahova kilencszázan próbálkoztak a felvitelivel, őt pedig sikeresen beválogatták. Az első félévben a gyakorlatok alatt azon kapta magát, hogy törekszik kibújni a feladatok alól, amik diszkomfortot okoztak neki. Az egyik ilyen esetet felidézve Gabi hozzátette: „Úgy éreztem, csonkult a szemérmességem”, majd így folytatta:
Nem tudtam a gyakorlatok alatt félretenni a saját személyiségemet. És aki nem képes egy másik személyiséget felvenni egy szerepért, abból nem lehet jó színész.
Elmondása szerint önvizsgálatot végzett. „Megdöbbentő volt szemben találni magam azzal a felismeréssel, hogy amire éveken keresztül készültem, és azt hittem, nekem való, valójában nem az, amire igazán vágytam.” Döntenie kellett, is ezt meg is tette. Otthagyta a színművészetit, és bölcsészetre váltva végezte el az egyetemet. Gabi ekképp szólt a jelenlévőkhöz: „A megrekedéssel a biztos semmibe megyünk. Aki nem dönt, helyette fognak dönteni. Ne keressünk kifogásokat.” Kiemelte, hogy „az új helyzetek, az új kihívások küzdésre ösztönöznek minket, és fellendítik az önbecsülésünket”, amik egyúttal segítik is fejlődésünket.
A rendszerváltást követően élt a
külföldi ösztöndíj lehetőségével, és sikeres pályázásával Párizsba ment. Az
ottani szállásán egyik reggel megcsörrent a telefon, és azzal a hírrel keresték
fel, hogy meg szeretnék fiatalítani a magyar televíziós gárdát. Gabi
egyetemistaként háttéremberként, ügyeletesként dolgozott előzőleg a
televíziónál, innen ismerték. „A vendégeket kísértük a büfébe, mi készítettük
ki a bemondóknak a vizet” ‒ mesélte, és kendőzetlenül beismerte, soha nem
tervezett televízióban szerepelni. A sorsszerűség azonban e téren is közbelépett. „Magyarország
akkor, a ’90-es években, izgalmas kulturális központnak számított, ahol adódtak
lehetőségek.” Átgondolta a telefonos ajánlatot, és haza repült, elvállalta. „A
mi generációnk, akik akkor külföldről hazajöttünk, alapozta meg a magyar
televíziózást közel 30 évig.” ‒ tette hozzá.
A második karrierkudarca 2016-ban érte.
A Ridikül műsorához az 500. adást is felvették, azt ünnepelték, de már
készültek a következőkre. Karácsony előtti nap volt, és az öltözőjében,
forgatás előtt megcsörrent a telefon. A programigazgató hívatta irodájába,
akivel ‒ megvallása szerint ‒ soha nem találkozott, csupán aláírását látta a
hivatalos papírokon. Akkor az elbocsátószerződésével várták. Jakupcsek
Gabriella őszintén részletezte élményeit e kudarcával kapcsolatban:
értetlenség, keserűség, pánikreakció, kihasználtság, kilátástalanság. Aláírta a
szerződést, majd „menekültem onnan” ‒ emlékszik vissza. Mint később kiderült a
számára, a köztelevízióban csoportos létszámleépítést rendeltek elő, aznap még
330 ember vesztette el a munkáját.
A társadalom együttérzett. Az élettörténetem több civil ember története lett.
Gabi emlékeztette a jelenlévőket, hogy a kudarcok valóban mindenkit elérnek, de nem mindegy, hogyan állunk fel belőlük, és milyen döntések mentén éljük tovább az életünket. A hasonló esetekben szerinte fel kell tegyük a kérdés: „Hogyan szenvedünk jobban: a jelenlétükben vagy a hiányukban?”.
Gabi így folytatta: „Kiderült, hogy az
írás a másik hangszerem. Megszerettem írni, rájöttem, hogy így is tudok más
emberekhez szólni.” Így született meg az első könyve Megúszhatatlan
címen, amiben ezt a bizonyos második kudarcát dolgozza fel. De nem állt meg
itt: megjelent még a Nagy levegő, az Alul semmi?, az
előadáscímben is szereplő A napos B oldal, valamint legújabban a Csakazértis
szerelem.
A napos B oldal leplezetlen
őszinteséggel, a valóság elfedése és elferdítése nélkül dolgozza fel a nők
változó életkorával fellépő nehézségeket, velejárókat. Természetesen a folyamat
megértésén túl hasznos és gyakorlatias tanácsokkal, tippekkel is ellátja
olvasóit, amiket az írónő szakemberek segítségével fogalmazott meg. A könyvben
szereplő, többé-kevésbé tabunak számító témák kilenc fejezetben vannak
taglalva, melyben az egyik ‒ a szeretet ‒ továbbíratta magát egy újabb könyvvé,
a Csakazértis szerelemmé.
„Mindenkinek kortól függetlenül jár,
hogy a jelenében érezze jól magát.” ‒ hangsúlyozta az előadónő. Ez a felfogás
éppen azért kulcsfontosságú, hogy az aktuális énünk legyen előtérbe helyezve,
„ne akarjunk azok lenni, akik régen voltunk”. Jakupcsek Gabriella egy elgondolkodtató
párhuzamot is behozott: ahogy az öt évig tartó kamaszkori „változó korral” mi
magunk is toleránsak, türelmesek és támogatóak vagyunk, úgy hasonló empátiát,
megértést és biztatást szükségelnek azok a nők is, akik az akkori „változó kor”
időszakát élik, csak ez éppenséggel húsz év. „Lehet tenni azért, hogy jobban
viseljük a korunkat.” ‒ szilárdítja meg bennünk a gondolatot Gabi. A
negyvenedik életkor betöltése után fokozatosan jönnek a nagyobb változások,
amik miatt éppen elhanyagolhatatlan a boldogságkeresés, a lélekgondozás, a
szeretés és szeretve lenni vágyak kielégítése, ápolása. „A szeretet és az
elfogadás létkérdés.”
A Nincsenek véletlenek! alcím
nemcsak a beszélgetés témái miatt volt találó. Ditta és Gabi megosztotta velünk
élményét, miszerint az előadás előtti héten egy olyan üzenetet kaptak az egyik
női nézőtől, hogy éppen az előadás napján ünnepli negyvenedik születésnapját. A
hab a tortán már csak az volt, hogy szövegét is a „Nincsenek véletlenek!” felkiáltással kezdte.
Érdemes azonban ezt a felkiáltást
olykor kérdésként is feltenni magunknak, hiszen, ahogy Gabitól megtanulhattuk,
az önvizsgálat rávezethet minket a megértés útjára és a helyes döntéshozatal
irányába.
Jude Julia
0 Megjegyzések