Három egymást követő nap teltház, egy fantasztikus csapat
és végtelen mennyiségű érzelem. Így írnám le három fogalomban azt, amikor az
elsőéves mesteris színművészetis hallgatók három egymást követő nap előadták a
New Genesis című mozgásszínházi előadásukat, amely a Kairói Nemzetközi Egyetemi
Színházi Találkozóra is eljutott és Kiválósági Díjas is lett. Ezúttal a ZIZ Art
and Social Areaba láthattuk a produkciót, ahol sikerült minden nap betölteni a
termet, és hatalmas vastapsot kaptak.
Az előadás plakátja, amit három teltházas alkalommal adtak elő januárban a ZIZ-ben - Forrás ZIZ Art and Social Area
Tavaly láttam először a New Genesist, még a bemutatóján.
Mindenben új és első volt nekem. Ezt láttam először, amikor elkezdtem az
egyetemet Kolozsváron, ez volt az első mozgásszínházi előadás, amit
megnézhettem, és azóta is elöl áll a szívemben, hiszen ez volt az az előadás,
ami úgy igazán megmozgatott, mert annyira lenyűgözött az előadók jelenléte és
hitelessége. Annyira zsigeri volt.
Általában jóval ösztönösebb a mozgás, mint a
verbalizálás, így sokkal igazabbnak és erősebbnek hatott. Teljesen más ennek az
előadásnak a befogadása, mint egy prózai színháznak. Olyan róla írni, mint a
zenéről. Néhány konkrétumról lehet beszélni, de minden asszociációról, érzetről
nem, és bár egy táncos, mozgásos előadásnak kb. az öt százalékát lehet utólag
átadni, most mégis megpróbálkozom a lehetetlennel. Leírok néhány gondolatot,
érzetet, benyomást, amik közben lezajlottak bennem, és megpróbálom spoiler
mentesen tenni.
Soha nem nézek újra egy filmet se, egy előadást se, egy
könyvet se olvasok újra, tényleg csak akkor, ha muszáj, elemezni kell, vagy
tanulás miatt hasznos. Azért, mert azon az elven vagyok, hogy annyira sok jó
könyv, film, előadás van a világon, amit még nem láttam, nem olvastam, hogy
mindig azok kell hogy prioritást élvezzenek, nekik kell esélyt adnom. A hétfői
előadás alatt irigyeltem a mellettem lévőket, akik először látták, először
érték őket ezek az ingerek, és nem tudták, hogy mire számítsanak. Viszont
egyáltalán nem untam másodszor sem.
Tudjátok, vannak azok az előadások, filmek, amiket
egyszer is unalmas megnézni. Telefonozol, elkalandozik a gondolatod, és
hirtelen azon kapod magadat, hogy a színész rózsaszín ingjéről eljutottál oda,
hogy el kell mosnod a konyhában felejtett mosatlanodat. A New Genesis viszont
ennek az ellenkezője volt. Annyi minden történt egyszerre, hogy nem lehetett
eldönteni, hova irányítsd épp a fókuszodat. Legszívesebben elejétől végig újra
és újra néznéd az egészet úgy, hogy minden alkalommal csak az egyik színészt
figyeled.
 |
| Kép az előadásból - Forrás: BBTE Magyar Színházi Intézet Facebook oldal |
A színisek ki is tettek egy videót, amiben arról
beszélnek, hogy mi zajlik le bennük a kezdeti képben, és már ez annyira
különböző. Van, aki halálesetet képzel el, vagy bocsánatért esedezik, bűnhődik,
vagy éppen azt képzeli el, hogy a barátai halálkiáltását hallja, és egy új
világot kell megépíteniük. Ami ebben nagyon izgalmas, az az, hogy ide a
szereplők behozhatják a mindennapi problémáikat, sőt dolgozhatnak ezzel, még
gyógyító hatása is lehet. Míg egy prózai előadás próbafolyamatai alatt sokszor
kint kell hagyniuk a problémáikat.
Mindenkiben teljesen más dolgok zajlanak le. Azon
gondolkoztam, hogy ha már a színészekben külön-külön ennyi minden megy végbe,
el se tudom képzelni, hogy a közönség ezt mennyire megsokszorozza. Én is sok
barátomat elhívtam, akik között volt olyan is, aki egy kezén fel tudja sorolni,
hogy hányszor volt színházban, és mindegyikőjük annyira mást mondott, de ami
közös volt, hogy mindenkit feltöltött, és elgondolkodtatott az előadás.
Volt olyan barátom, akit nagyon kihozott a
komfortzónájából néhány jelenet, hiszen a színészek teljesen lemeztelenedtek
előttünk lelkileg. Sokkal intimebb volt, mintha tényleg levetkőztek volna
előttünk. Volt olyan barátom is, aki nagyon meg akarta érteni az egészet, és
hiába mondtam, hogy ne érteni, hanem érezni akarja elsősorban. Egy táncos
előadáshoz főleg a szíved kell, hogy nyitva legyen.
Talán ezért olyan nehéz közönséget szerezni ezekhez az
előadásokhoz, mert mi, emberek elsősorban intellektuálisan fogadjuk be még a
művészetet is. Az emberek félnek attól, ami nem próza, ami új, félnek attól,
hogy nem értik. De szerintem pont ez a leggyönyörűbb benne, hogy mindenki
ugyanazt nézi, de mindenki másképp éli meg, másképp értelmezi, és nincs egy
konkrét válasz. Én például voltam egyszer egy nonverbális előadáson, amit
imádtam, és egy teljes történet alakult ki a fejemben, majd elmentem utána a szakmai
beszélgetésre, és elmondta a rendező az ő történetét, hogy miből indult ki, mi
az alapja, és köze nem volt ahhoz, ami bennem zajlott le, de hihetetlenül
izgalmas volt azt is meghallgatni, és hiszem, hogy ugyanilyen izgalmas lenne
minden egyes szereplő és néző benyomása is. Persze én a rendező koncepciójára
is mindig kíváncsi vagyok, viszont ahogy Ohad Naharin izraeli koreográfus és
táncos mondaná, sose mondd el, miről szól az előadás, mert olyan, mintha egy
vaknak mondanád el, hogy milyen a naplemente. Pont a szabadon értelmezés teszi
ennyire izgalmassá a folyamatot. Az emberek különbözősége.
 |
| Kép az előadásból - Forrás: BBTE Magyar Színházi Intézet Facebook oldal |
A kezdeti jelenet után voltak külön lányos és fiús részek
is, amelyek nagyon szépen mutatták az összefogást, ugyanakkor egyáltalán nem
sztereotipikus férfi és női szerepeket láthattunk. Mindannyian a maguk módján
voltak egyszerre erősek és gyönyörűek. Az egyik barátomnak erről a képről a
Mátrix ugrott be, egy másik barátnőmnek viszont Henri Matisse Tánc című
festménye, amit gyerekkoromban láthattam is élőben.
 |
| A szerző Henri Matisse festménye előtt - Forrás: családi fotóalbum |
Az emberi lélek mélységeinek ábrázolása talán akkor a
legerőteljesebb, amikor sírnak a színészek. Azt hiszem, ezek is a legnagyobb
kérdései általában a közönségnek, hogy hogyan? Hogy lehet parancsra sírni?
Főleg ennyiszer, emberek előtt. Idegenek, barátok, családtagok előtt. Hogy
lehet ilyen sokáig sírni? Hogy lehet három egymást követő nap ezt megcsinálni?
Csupán gondolati szinten el lehet jutni idáig? Alkalmaznak technikát? Mennyire
viseli meg őket érzelmileg?
Amikor először láttam a New Genesist, minden előadó sírt,
most azonban csak a fiúk. Ezt egyszerre hiányoltam is, másrészt annyira
felszabadítónak éreztem, hogy igen, a fiúknak is szabad sírni, sőt. Ők is
kifejezhetik az érzelmeiket, lehetnek „gyengébbek”, sebezhetőek, még akkor is,
ha egy lány se sír körülöttük. Sőt pont a lányok voltak azok, akik átvették a
fiúktól a problémákat. Felvették az érzelmeiket, és térdre rogytak a súlyuk
alatt, összerogytak a másik sírásától.
Ezután következtek a páros táncok, az egyik kedvenc
jelenetem. Emlékszem, amikor először láttam, akkor a párkapcsolati dinamika, a
szakítás és az erőszak ugrott be. Most azonban a kötődési stílusok. Négyféle
kötődési stílust különböztet meg a pszichológia. Ezekbe mostanában mélyebben
beleástam magam. Van a biztonságos, a szorongó, az elkerülő és a dezorganizált
kötődési stílus, amelyek mind megjelentek a párokban, valószínűleg nem
szándékosan. Ez is izgi egyébként, hogy nem csak minden emberben más zajlik le
egy ilyen előadás alatt, hanem az is közrejátszik, hogy mikor, milyen
élethelyzetben látjuk. Egy emberen belül is változnak a benyomások.
Ez a jelenet, ahogy egyébként a többi is, erőteljesen
érzelmekkel telített, esztétikus, és nekem is meghozta a kedvem, hogy
megtanuljam a táncot. Majd az utána következő jeleneteken éreztem a
legerőteljesebben, hogy az előadás rituális színházi gondolatokból építkezik. A
közösség egy spirituális katarzist ad, a színészek már-már transzba esve
táncolnak, és mindeközben úgy beatboxolnak, mintha ez lenne a világ
legtermészetesebb dolga. Az előadás alatt a nézők és az előadók közötti határ
is elmosódik, belemásznak a nézőbe.
Bár az előadás díszletet és kelléket nem használ, és a
tere is egyszerű, a nézőnek nincs semmi hiányérzete. Épp, mint egy jó
posztdramatikus színház, nagyobb hangsúlyt fektet a zenére, a ritmusra, a
vizualitásra, a test mozgására és az érzetek kiváltására.
 |
| Kép az előadásból - Forrás: BBTE Magyar Színházi Intézet Facebook oldal |
Erre a három napra a csapat kitalált egy akciót is,
ugyanis a három New Genesis bevételéből fogjuk fedezni a következő előadásunk,
a Novemberi éj költségeit, amelynek a napokban is zajlik a próbafolyamata, és
februárra várható a bemutató. Aki jegyet vett a New Genesisre, az páros belépőt
fog kapni a készülőben lévő előadásra. Azzal viszont nem számoltak, hogy ilyen
sok érdeklődő lesz, de ahogy ők is mondták, még jó, hogy az a legnagyobb
probléma, ha túl sok a néző.
A Novemberi éj létrejöttének én is a részese lehetek,
mint másodéves teatrológus hallgató. Ez az első igazi színházcsinálós
tapasztalatom, és nagy élmény már az is a számomra, hogy végre nem csak
beszélünk a színházról, hanem csináljuk is. Az már csak a cseresznye a tortán,
hogy egy ilyen vagány csapattal dolgozhatok. Úgyhogy gyertek, legyetek ti is a
részesei ezeknek az élményeknek!
Képek forrása: ZIZ, BBTE Magyar Színházi Intézet
Veress Csenge
0 Megjegyzések