Szombat éjjel elkerült
az álom és elindultam sétálni a városba. A Fellegvárat megmászva a szokásos
hely felé vettem az utam, majd a falra felkuporodva rágyújtottam. Felnéztem az
égre, és olyan volt, mint azelőtt még soha. Leírni nem tudnám, de mintha hirtelen
rájött volna az ember, hogy a természet önmagában is létezik. És nem csak
létezik, hanem él, gyönyörű harmóniában. Egy fán akadt meg a szemem. Vékonyka
törzsű, kacskaringós ágú fa volt. Mellette egy másik, dundi és suta - persze
rengeteg fa volt még ezeken kívül. Körbevettek.
Arra gondoltam,
miközben őket szemléltem, hogy a fák lényegében hippik. Színes ruhákban járnak,
természetes cuccokat szívnak és Greatful Deadet hallgatnak, amikor a
spanjaikkal bandáznak. Hogy ez milyen összefüggésben áll a valósággal, nem
biztos, hogy megtudnám mondani, de talán nem is fontos. Ezt vagy érzi az ember,
vagy nem, és bármelyik opció rendben van.
Fentről a Sétatér és a
Magyar Opera hátára tökéletes rálátásom volt. Mehetnékem támadt.
A park hosszú, fáktól
és lámpáktól ölelt sétányán haladva a matematikán kezdtem el gondolkozni. A
távolodó fák és lámpák sora a messzeségben találkoztak, a padok és az oszlopok
között pedig képzeletben egy lejtőt lehetett volna húzni. Azt éreztem ez egy
mértani zsenialitás, és hogy minden rend mögött a világban a matek áll, csak
nem mindig felismerhető formában. Háttértudásom sajnos nincs hozzá, de jó
volna, ha tényekkel is alá tudnám támasztani ezt a megérzést.
Az Aréna melletti park
elé érve megálltam a bejárati kapu előtt. Vacilláltam kicsit, nem akartam
bemenni. „Felnőtt vagyok én már ehhez.” Végül, talán amiatt, hogy egyedül
voltam, mégis bementem. Először ijesztőnek hatottak a sötétben a csúszdák és a
hinták, de hamar megszoktam furcsaságukat. Egy körben forgó valamire ültem fel.
Rögtön nem jutott eszembe, hogy egy körhinta volt. Meglöktem magam a lábammal,
majd lassan pörögve néztem, ahogy összemosódik előttem a táj. Ettől kicsit
szédülni kezdtem. Felnéztem az égre, és elmúlt a zavargás. A sötét ég és a
lomha fák lombjai nyugtatóan keringtek körbe. A hinta lassulni kezdett, majd
megállt. Fejemet az ülés támlájának támasztva sokáig néztem az eget. Tiszta
volt, és csillagos. A fényszennyezés sem kavart be az élménybe.
Hirtelen hajléktalan
emberek veszekedése törte meg a játszótér csendjét. A palackokon vesződtek,
amit feltehetőleg a nap folyamán gyűjtöttek azért, hogy holnap egy kis pénzhez
jussanak értük cserébe. Néhány hevesebb szóváltás után megállapodtak valamiben.
Már nem volt kivehető, miről beszélgetnek tovább. A természet befogadta őket.
És valóban: az egész város az otthonuk volt, lehet pont ez a park pedig a
nappalijuk. Csendes szemlélőjük voltam egy darabig. Valószínűleg a továbbiakban
is fittyet hánytak volna rám, de győzött bennem a gyerekkorban megtanult
elővigyázatosság, ezért inkább magukra hagytam őket.
A hidegre eddig rá se
hederítettem, de most már nem tudtam nem érezni. Rájöttem, hogy a testemnek
vannak határai, emberi lustaságból pedig nem feszítem ki azokat. Jó, talán
túlzás ezt lustaságnak nevezni. Az ember a halált kerüli el, amiért nem
erőlteti fizikai korlátait. De ha egyszer a tüdőd végső kifulladása után nem
hagyod abba a futást, hanem tovább szaladsz, túllendíthet a holtponton: életed
végéig ezt csinálnád majd. De persze ez veszélyes lenne. Mi van, ha összeesel,
és meghalsz? Szóval csak lassan a testtel, akkor is, ha ez nem a futásról
szól.
Hajnalodott. Az első
buszokon már voltak munkába siető emberek. Én is elindultam haza. Hátha a hűlés
kimarad. Elrontaná ezt a nagyszerű sétát. Útközben a színek és formák játékát
figyeltem. Kolozsvár mindig szépen van megvilágítva karácsonykor. Minden egy
húron pendült velem. És én is egy húron pendültem mindennel. Magammal is.
Boldog és nyugodt
voltam. Azt éreztem, megloptam az időt, azzal, hogy éjjel jártam az utcákat.
Elcsentem a napból pár órát, anélkül, hogy az idő észrevette volna. Az enyém
volt az egész város, és úgy láttam, ahogy azelőtt nem tudtam. Azt hiszem,
először voltam igazán szabad.
Nyitókép: A szerző felvétele
Hidi
Andrea Krisztina
A születésnapi
pályázat első helyezettje komoly kategóriában
0 Megjegyzések