Kemény István: Dél
„Kemény István versét évekkel ezelőtt olvastam először, és azóta is rendre eszembe jut, ha magyar versekről kérdeznek, hiszen szerintem - talán kis túlzással, de - minden benne van, amiért érdemes belekóstolni az irodalom mindenkori és kortárs ízeibe, megízlelni a mai magyar versek zamatait, és elraktározni őket későbbre. (...) Úgy hiszem, hogy egy vers akkor működik, ha van benne titok is, és csak épp annyit árul el magáról, amennyivel a mindenkori befogadót megmozgatja. No, nemcsak az agyi fogaskerereket, hanem a szívhúrokat is megpendíti. A magyar költészet napján engedjük, hogy magukhoz szólítsanak a versek, és váljanak ideiglenesen légypapírrá, hogy hozzájuk tapadhassunk, igazán szorosan a közelükben létezhessünk egy keveset." - írja Kovács Petra erről a számára sokat jelentő alkotásról. A művet Petra részletesebben is elemezte, ezt ide kattintva tudjátok elolvasni.
Ady Endre: A muszáj Herkules
Szeretném már magam utálni,
De, istenem, ők is utálnak:
Nem szabad, nem lehet megállni.
„Ady Endre A muszáj Herkules című verséből hagyom itt ezt a néhány sort, s bár magában hordozza kissé a melankóliát és az önbírálást, úgy gondolom motivációt adhat a mindennapokban. Előfordul, hogy nem vagyunk megelégedve önmagunkkal vagy a teljesítményeinkkel, de élnie kell a reménynek, hisz fejlődésre mindig van lehetőség. Azt üzenném a világnak eme néhány sorral, hogy bár vannak kudarcok, sose szabad megállni és feladni, mert a legjobb verziója önmagunknak, mi vagyunk." - üzeni Nagy Orsolya az ajánlójában, aki egyben a Perspi Poetry első kiadásának egyik szerzője is. Cím nélkül közölt versét - a dupla premier másik felével együtt megtaláljátok az Instagram és Facebook oldalunkon.
Faludy György: Kósza lelkek
„Faludy György Kósza lelkek című verse egyedi és az emberi lélek titokzatosságát fejtegeti. A vers fő szimbóluma a lélek, amely a személy működését meghatározza és az egész rendszer legfontosabb, legérzékenyebb alkotóeleme. A földi életben mindenki keresi az útját és bolyong a nagyvilágban, hogy megtalálja a hivatását, kiteljesedését a társadalomban. A legértékesebb és legérzékenyebb darabkája az embernek a lelke, amely nem a földi anyagiasságtól függ, hanem a belső kincsektől." - így kezdi írását Szőke Cecília, aki szintén hosszabb elemzést írt kedvenc művéről. Az elemzés a fenti linken, Petra szövegének hosszabb változata mellett található.
Pilinszky János művei
„Azért is ajánlanám Pilinszky műveinek olvasását, mert a verseiben a lélek mélyére
merült, és a lét alapvető kérdéseit feszegette. Költészetében gyakran olyan
motívumok jelennek meg, amelyek nem a jókedvre utalnak, gondolok itt a
reménytelenségre, az emberi szenvedésre. Verseire sokszor a szűkszavú,
szimbolikus fogalmazás vall, amely mélységet és sokrétűséget ad nekik. A művek, amelyeket olvashattam tőle inspirálóan hatottak rám. Verseit olvasva egy utazást véltem felfedezni
magamban." - fogalmaz Gálfi Tihamér, aki nem egyetlen verset választott, hanem egy egész szerzőt, így szabadítva meg magát a döntés nehéz terhétől.
0 Megjegyzések