És azt ismeritek, hogy hogyan csinál színházat a román és a magyar?

Példaértékű együttműködés egy szeletét láthajtuk a Reactor független színházi társulat székhelyén. Román-magyar konfliktus, együttélés, ellentétek és hasonlóságok cirka másfél órában.

A darabon belüli darab főszereplői: Kolcza Rebeka, Oana Mardare, Gáspár-Barra Szilárd, Tavi Voina és Alexandra Caras

A román Reactor de creație și experiment és magyar társa, a Váróterem projekt először 2023 tavaszán indított közös miniévadot, Fágás néven, ahol az Aranyórán túl című koprodukciót mutatták be. Ennek az együttműködésnek a folytatásaként jött most létre a Wonders of Transylvania, amit március elején két alkalommal is láthatott a közönség.

A darab röviden összefoglalva a román-magyar együttélésről beszél, úgy, hogy közben három nyelv (román, magyar, angol – amit épp nem használnak, ahhoz felirat van) között folyamatosan váltogatva kommunikálnak a szereplők. Ennyi infóm volt róla, előzetesen. Nem túl sok, és nem is feltétlenül hívogató előkép mégis, ezt az előadást látni kell, mert úgy mutatja be a román-magyar viszonyt, hogy egyszerre okít és szórakoztat, mindkettőt eredményesen, változatos módszerekkel.

A Wonders of Transylvania  ugyanis egyszerre vicces, társadalomkritikus, elgondolkodtató, megható és még ijesztő is tud lenni. Mindezt úgy, hogy lényegében egy színházi próbafolyamatot és a darab utóéletét követjük végig, ál-dokumentarista stílusban.

A történet szerint ugyanis egy román és egy magyar kolozsvári társulat külföldi támogatással készít közös előadást a román-magyar együttélésről. A rendező Magyarországról érkezett, a társulatban pedig megtalálhatók román és magyar színészek egyaránt. A szereplők személyiségei és hátterei pedig máris rengeteg ellentét alapját megteremtik: a rendező például a konfliktusokat mutatná be, a lassan egymásra találó magyar fiú és román lány pedig ezzel próbál szembe menni, de a karakterek azzal is nehezen jutnak dűlőre, mi hogyan történt az elmúlt századokban (Ki volt itt előbb? Ki a jó és ki a rossz a történeteikben?). De videófelvételen például a díszlettervezőt is látjuk, aki egy egész vidámparkot/cirkuszi sátrat építene a Főtérre az előadáshoz, terveit viszont folyamatosan módosítják, újabb konfliktusoknak adva táptalajt.

Tovább bonyolítja a munkafolyamatot, hogy az előadás látszólag el van átkozva. Ami elromolhat, el is romlik, hiszen előbb a rendező kezd fokozatosan lebetegedni (vagy vámpírrá változni?), majd a próbahely ázik el, megsemmisítve a rendező laptopját a jegyzetekkel. Ráadásul a bemutató egybeesik a székely autonómiáról szóló fiktív népszavazással, így a téma aktualitása válik a darab legnagyobb hátrányává és tüskévé egyesek szemében, addig a pontig, hogy ismeretlen tettesek végzetesen megrongálják a grandiózus díszletet.

Külső és belső konfliktusból tehát nincs hiány, közben pedig látjuk, ahogy a tagok igyekeznek megérteni egymást, együttműködni, és látjuk azt is, ahogy ez nem mindig sikerül. Az előttünk zajló próbák mellett mindezt az ál-dokumentarista stílushoz hűen interjúkkal és videónapló-bejegyzésekkel tárják elénk a készítők.

Az előadás végül elkészül, de a rendező ezt már nem várja meg. Hazautazik gyógykezelésre, a csapat pedig nélküle mutatja be a produkciót, amit minden nehézség ellenére sikerült egyben tartani. A konfliktusok azonban az utolsó percig sem szelídülnek, hiszen a premier előtti percekben is mindenki mindenkivel veszekszik. A népszavazás eredménye végül az előadásra is rányomja a bélyegét, amiről már utólag beszélnek a résztvevők egy-egy interjúban.

A Wonders of Transylvania végeredményben tényleg mindenről szól, ami román-magyar viszony. 105 perces játékideje alatt beszél arról, hogy látnak minket a külföldiek, hogy látjuk mi egymást, a történelmünket, híres és fontos személyiségeinket, és még egy stand-up comedy jelenetet és egy horror szálat is sikerült szórakoztatóan, látványosan, és értelmesen beleültetni. Nem válik unalmassá, de követni sem nehéz, a rengeteg felvetett téma ellenére sem.

A színészek közül Pál Emőkét ismerhetik leginkább a nézők, aki a Magasságok és mélységek főszerepe után (a filmről tavaly szintén írtam, olvassátok el azt is!) itt sokkal kevésbé tragikus karaktert jelenít meg, de panaszra itt sem ad okot. Úgy játsza a pesti, helyi viszonyokat nehezen értő, hatásvadász rendezőt, hogy a nézőnek csak otthon esik le, hogy „Jaaa ő volt Hilda!”

De többiek is hibátlanok. Alexandra Caras, Gáspár-Barra Szilárd, Kolcza Rebeka, Oana Mardare, Tavi Voina mind olyan karaktereket alkottak meg, akik nem jók, vagy rosszak, egyszerűen élő emberek, akik különböznek egymástól, emiatt nehezen dolgoznak együtt, mégis együtt lehet érezni velük. Nézőként folyamatosan változik a véleményünk, hogy kinek van igaza, ki a szimpatikus.

A viták során sokszor olyan unalomig ismételt gondolatok hangzanak el, elcsépeltnek tűnhetnek bizonyos megjelenített szituációk a román-magyar kapcsolatról. Látjuk a székely lányt, akinek a legnagyobb gondja, hogy nem tud románul, és a történelem más-más nézőpontokból való értelmezése sem újdonság, hiszen naponta találkozunk hasonló jellegű vitákkal. De a darab szerencsére ezt is pontosan tudja magáról, és el is hangzik, hogy bármennyire is sokszor hallottuk már ezeket a beszélgetéseket, mondatokat, máig szükségünk van rájuk, hiszen csak akkor élhetünk békében egymás mellett, ha ezeket megértjük. A megértéshez azonban az elmúlt többszáz év sem volt elég, így messze még a cél, a darab viszont akár segíthetne is, ha elég emberhez eljutna.

A Wonders of Transylvania tehát akkor is fontos, ha helyenként már-már közhelyesnek tűnik. A néző, aki beül rá lehet, hogy nem hall majd világmegváltó újdonságokat, de magára és a környezetére ismerhet. Ez teszi annyira szórakoztatóvá és átélhetővé a produkciót, amihez kifogástalanul járulnak hozzá a színészek, úgy az előttünk állók, mint a felvételen megjelenők.

Az előadást remélhetőleg még sokszor játsszák majd a jövőben is, hiszen a Petőfi Sándor utcai terem most is zsúfolásig telt. De úgy sejtem, a Reactor és a Váróterem további közös és egyéni előadásait is érdemes látogatni, erről viszont később nyilatkozom, miután az Aranyórát is megnéztem. Addig is böngésszétek a két társulat programját itt, vagy itt.

Mihálykó Tihamér