Az F2F mentorprogram nyerteseivel folytatjuk az interjúink sorozatát. Ők nem mások, mint Szőcs Eszter és Csóka Tünde, akik korábbi partnerekből váltak egy csapattá a program keretében.
Eszter és Tünde az ökoMami és a One Drop Cosmetics,
hasonló profilú vállalkozásaikkal közösen vettek részt a programban. A két
vállalkozás ma már együtt is kínálja a környezetre és a felhasználókra egyaránt
kedvező termékeket. Őket mutatjuk be.
Mindkét vállalkozás létezett, már jóval a mentorprogram
előtt. Hogyan kezdtétek a projekteket?
Eszter: Három évvel ezelőtt kezdődött az egész. Akkor voltam
várandós az első kicsi fiammal, és kezdtem el tudatosan foglalkozni azzal, hogy
milyen vegyszerek és kozmetikumok kerülnek be a háztartásunkba. Akkor készítettem
el az első kozmetikumokat elsősorban magunknak: kicseréltük a tusfürdőket
szappanokra, aztán sorra az összes kozmetikumot sajátra. Utána érkeztek a
barátok részéről a megkeresések, hogy készítsek el nekik is ezt-azt. Így,
tanulgatva, és építgetve született meg a One Drop Cosmetics, hivatalosan 2021
szeptemberében. Azóta folyamatosan épül és növekszik.
Az ÖkoMami projekttel hogy kapcsolódtatok össze? Látom,
hogy van valamilyen kapcsolat, de pontosan nem világos, hogy mi a helyzet ezen
a téren.
Tünde: Több, mint egy éve kerültünk kapcsolatba: az ökoMami vállalkozásomon
keresztül viszonteladó viszonyba kerültünk, és a program keretében
jelentkeztünk egy csapatként a tanulási lehetőségért, és ekkor dolgoztunk
együtt, a One drop comsmetics válallkozással.
Megjegyzés: Tünde ezen a ponton az interjú
csendes megfigyelője lett, mert időközben a kislányára is vigyázni kellett, de
természetesen elnéztük neki, mert a gyerek nagyon cukin követelte a figyelmet.
Innentől Eszter válaszolt a kérdéseimre.
Tehát Tündének van, az ökoMami projektje, ami környezettudatos tisztálkodó
szerekkel és baba-mama termékekkel, kiegészítőkkel foglalkozik. Tünde
megkeresett, hogy szeretné a boltjában forgalmazni az én termékeimet is. Ő az,
aki a környezettudatosabb és zöldebb
háztartást vezeti kettőnk közül, és engem is erre terelget. Úgyhogy igazából ez
két külön vállalkozás, de folyamatosan támogattuk és segítettük egymást a
vállalkozó anyává válás útján.
Amikor tavasszal egy csapatként bekerültetek a
mentorprogramba, hogy reagáltak először, a mentorok, szakértők?
Az volt a feltétel, hogy csapatként kell jelentkezni, külön-külön nem indulhatunk,
és akkor kötöttük meg ezt a kompromisszumot, hogy a tanulási lehetőséget együtt
kihasználhassuk, és megegyeztünk velük abban, hogy mivel a kettőnk profilja
bizonyos szempontból megegyezik, ezért megengedik azt, hogy együtt vegyünk
részt ebben. Ki kellett választanunk a vállalkozást a kettő közül, amin együtt
dolgozunk. Ma már bátran állíthatom, hogy annak ellenére, hogy úgy indult, hogy
csak ez alatt a hat hét alatt fogjuk ezt együtt csinálni, ezentúl is együtt fogunk
dolgozni, egymást támogatva építeni a vállalkozásokat.
Miben segített a legtöbbet a mentorprogramban való részvétel? Volt valami olyan
hiba, ami csak most került a felszínre?
Nagyon sok probléma volt, ezzel tisztában is voltunk előtte is valamelyest.
Igazából nincsen egyikünknek sincs se
közgazdász tanulmánya, se semmilyen képzése, úgyhogy istenigazából itt
szembesültünk ezekkel a vállalkozói skillekkel, amiket el kellett sajátítani,
vagy próbálunk elsajátítani. A pénzügyeinken is kellett csiszolni, a
marketingünkön és a brandingen, és elsősorban ezek is változtak a legtöbbet a mentorprogram
alatt.
Most, hogy megnyertétek a mentorprogramot, mi a következő lépés, mik a
tervek?
A hat hét alatt felépítettünk egy egyéves tervet, ez jövő májusig szól, úgyhogy
igyekszünk ehhez tartani magunkat. Szeretnénk tovább bővíteni a viszonteladók
számát. Ez most öt üzletet jelent, különböző városokban, de keressük a további
partnereket, bioboltokat, csomagolásmentes boltokat, kézműves boltokat, akik nyitottak
együttműködésre. Ezen felül szeretnénk továbbfejleszteni a termékcsaládot és a
weboldalunkat is.
A termékekben mi a legnagyobb különlegesség, ami máshol nagyon ritkán, vagy egyáltalán nincs meg. Mit emelnél ki?
Azt tudnám mondani, hogy két szempontból különlegesek: az egyik az, hogy magas
hatóanyag tartalmúak. Tehát kivonatokkal, vitaminokkal dolgozunk, amelyek
igazán hatékonnyá teszik a termékeket. Illetve a másik különlegességünk az,
hogy a termékek környezettudatosak, úgy a gyártási folyamatuk, mint a
csomagolásuk. A csomagolásaink mind vagy lebomlóak, vagy visszaválthatóak, sőt
kedvezményt is adunk a visszaváltott üvegek után, így ösztönözve a vásárlókat is
a zöldebb életmódra.
Mik a legvadabb álmaitok, amit el tudtok képzelni a vállalkozással? Akár
nemzetközi sikerek, vagy hasonlók?
A nemzetközi siker egyelőre tényleg egy vad álom, de tervben van. A következő
lépés mindenképpen az lenne, hogy szeretnénk bővíteni a labor kapacitását. Kis
lépésekre lebontva, de a nagy cél az lenne, hogy országos szinten hálózatot építsünk
ki, hogy a nagyvárosokban megtalálhatóak legyenek a termékek. Ezt viszonteladók
által gyógyszertárakon, bioboltokon keresztül tudjuk megoldani, aztán hosszú
távon szeretnénk megcélozni majd a magyarországi piacot is, de az már tényleg
egy nagyon távoli cél.
Az említett labor hogy néz ki, hol van berendezve?
A labor az Tordaszentlászlón van, Kolozsvár mellett. Nem látogatható, és csomagátvevő
pontként sem működik. Leginkább azért nem, mert én nem főállásban dolgozom, ott.
Én főállásban édesanya vagyok, és itthon
vagyok a gyerekekkel. Eléggé hektikus az, hogy mikor vagyok a laborban, nem
tudom azt mondani, hogyha valaki 11-kor jön, akkor ott fog találni. Úgy kell
elképzelni, mint egy 12 négyzetméteres kicsi, steril konyhát.
Felszerelésében nagyon hasonlít a filmekből ismert vegyi laborhoz: tehát elég
sok üvegeszközünk van, meg különböző gépek, és ezekkel készítjük a termékeket.
Hol lehet megrendelni a termékeket, hol lehet titeket megtalálni, ha valakinek
esetleg meghoztuk rá a kedvét, kipróbálná őket?
A termékeket meg lehet találni a onedrop.ro
és az okomami.ro oldalakon. Ezek a mi saját
webshopjaink, és a közösségi média oldalainkon is vannak boltok nyitva, úgyhogy
ez is egy lehetőség. De mindenkit buzdítok arra, hogy azokban a városokban,
ahol van viszonteladónk, ott vásároljon, mert mindenkinek előnyösebb úgy. Ebben
az esetben postaköltséget sem kell fizetni, így olcsóbb ez a megoldás.
Partnerüzletek jelenleg Vásárhelyen (Dits Dots és Blaze), Kolozsváron (Blaze) ,
Torockón (Emlékbánya) és Nagybányán (Javu Atelier) vannak, de aki követ minket
a közösségi médiában, ott beszámolunk majd az új partnerekről is.
Ez úton is gratulálok Eszternek és Tündének a
nyereményhez. Nektek pedig figyelmetekbe ajánlom a termékeiket, mert, mint
láthattátok, nem csak nektek, de a környezetnek is jót tesz, sok más kozmetikai
termékkel ellentétben. Legyetek környezettudatosak és olvassatok Perspit!
Képek: One Drop Cosmetics és ökoMami Facebook oldal; Serar
Sazbolcs
Mihálykó
Tihamér
0 Megjegyzések