Kevés olyan nyílt és szabad fórumról hallunk Kolozsváron,
ahol bárki szabadon kifejezheti a véleményét egy fontos közéleti témával
kapcsolatban, az utóbbi időben viszont szembejött velem egy-két hasznosnak tűnő
kezdeményezés, amit érdemes népszerűsíteni.
A Mathias Corvinus
Collegium (MCC) Kolozsvári Egyetemi Programjának diákjai egyik kötelező
projektjük keretén belül szervezték meg három vitaestet magába foglaló sorozatukat,
az Agorát, amelyen jelentkezés után bárki részt vehet, aki aktuális közéleti
témákról szeretne véleményt mondani.
„A hagyományos viták általában formálisak, nem azon van a
hangsúly, hogy az ember a saját véleményét fejezze ki, hanem egy adott álláspont
mellett kell meggyőzően érvelnie. Szerettünk volna egy szabadabb
vitaformátumot, amely közügyekkel foglalkozik. Fontos tényező továbbá, hogy
minden eseményre elhívunk egy szakértőt, aki szükség esetén kijavítja a hibákat
és a pontatlan érveket, valamint minden kör végén elmondja véleményét a
történtekről” – osztotta meg velünk a lebonyolítás részleteit Pap László
főszervező.
A leírtak mellett tudni kell, hogy minden esten három
előre megírt tételmondattal kapcsolatban kell állást foglalniuk a résztvevőknek,
és összesen másfél-két órájuk van alaposan kivesézni a témát.
Az első két vitaest a környezetvédelem és a közoktatás
témája köré épült. Ezek aktualitásuk miatt meg is mozgatták a fiatalokat,
voltak visszatérő résztvevők is. A szervezők hasonló eredményt várnak a
mesterséges intelligenciáról szóló harmadik kiadástól is.
„Az egyik tételmondat arról szól, érdemes-e a mesterséges
intelligenciát az emberekéhez hasonló hatalommal felruházni, szerepet szánni
neki a politikai döntéshozatalban és az igazságszolgáltatásban. Valamilyen
formában már most is jelen vannak mindkettőben. Vannak olyan szoftverek,
amelyeket emberek használnak, de a mi kérdésünk inkább arról szólna, hogy
bizonyos törvénytervezeteket képviselők helyett az AI fogalmazzon-e meg, a
peres ügyekben pedig bíró helyett szoftver döntsön-e.” – ismertette részletesen
a második kör tételmondatát a szervező.
Az eseményen elhangzottakat supervisorként a mesterséges
intelligencia szakértőjeként elhíresült marosvásárhelyi informatikus, W. Szabó
Péter fogja értékelni.
A vitaestre csütörtökön, délután 5
órától várják az érdeklődőket az MCC Szentegyház utcai központi épületének Mátyás termében (Iuliu
Maniu 6.).
Gebe Zoli
0 Megjegyzések