"Kocsit kölcsönöztünk és körbejártuk a szigetet"

Az egyetemi élet önmagában is meghatározó időszak egy ember életében. De mi van akkor, ha az órákon túl azokat a lehetőségeket is kipróbáljuk, amik még nagyobb kalandot kínálnak nekünk? Tóth Melánia, elsőéves egyetemistával beszélgettem, aki az Erasmus programon belül vett részt egy kurzuson, melynek helyszíne a görögországi Lefkada szigete volt.

Pontosan mi ez a program, amin részt vettél?

Az egész egy tréning része, az online tanulásról. Ezen belül egy weboldalt teszteltünk, ami az önkéntességről szól és ennek a lehetőségeiről, például hogyan tudsz eljutni odáig, hogy önkéntes legyél, majd ezután hogyan tudsz elhelyezkedni. Mi a weboldalt teszteltük, fejlesztettük és válaszoltunk a vele kapcsolatos kérdésekre, hogy majd ezek alapján továbbfejleszthessék.

Ez a kurzus csak bemutatta nekünk magát az önkéntességet, hogy miről szól. De a weboldal által lehetett jelentkezni önkéntes programokra, amelyek által a jelentkező eljuthatott akár Afrikába, vagy Thaiföldre gyerekeken segíteni, foglalkozni velük. A jelentkezőknek pedig biztosítják a szállást és az étkezéseket.

Mivel voltak más nemzetiségűek, franciák, szerbek, görögök, ezért angolul folyt az egész.

A tesztelés meghozta a kedved, hogy jelentkezz egy ilyen utazásra?

Persze, nekem megjött a kedvem hozzá, csak az ilyen önkénteskedések fél évre, vagy teljes évre szólnak, és soknak tartottam így, az egyetem mellett.

Milyen eseményeken vettél részt az utazás alatt?

A tevékenységek majdnem egész naposak voltak. Reggeltől délig, aztán ebéd után egész estig. Maga a program rengeteg csoportmunkát tartalmazott, amit a mentorok szerveztek. Ezenkívül volt csapatösszerázó, amikor beültünk velük egy kocsmába és elmesélték a történeteiket, hogy hol önkénteskedtek, hogyan jutottak el odáig, hogy ezt az utat válasszák.

Azt mondták, hogy általában azok, akik önkénteskedésre adják a fejüket, nem tudják, hogy mit kezdjenek az életükkel, például elvégezték az egyetemet, és még nem állnak készen arra, hogy dolgozzanak, ezért elmennek önkénteskedni, tapasztalatot gyűjteni, és ha szerencséjük van munkát is találnak valahol.

Hogyan történt az utazás?

Az egészet mi szerveztük le. Csak a dátum volt megadva, hogy mikorra kell odaérkezni. December 21-én lett vége a programnak, mi pedig úgy szerveztük le az utazást, hogy még egy napot Athénban maradhassunk várost nézni.

Ki jelentkezhet erre a tesztelésre, mint önkéntes?

Bárki jelentkezhet, aki 14 és 30 év közötti. De nem biztos, hogy be is válogatnak, mivel országonként maximum öt személyt választanak be. Erre a programra például úgy volt meghatározva, hogy a szervező egyesületek országaiból Franciaországból, Görögországból és Romániából öt-öt ember jelentkezését fogadták el. A szervezők döntik el, hogy elfogadják-e valaki jelentkezését vagy sem.

Van egy jelentkezőív, amit ki kell tölteni, ezután pedig egy interjú, amin a szervezők kérdéseket tesznek fel, ez alapján döntenek. De ha régebb óta benne vagy ebben az egészben és hozzá is teszel, szorgalmasan dolgozol a programok alatt, akkor vissza is hívhatnak az ilyen alkalmakra.

Miket tanultál a tesztelés ideje alatt?

Már most, az egyetem első napján, amikor vakáció után visszajöttünk, az egyik órán egy olyan kifejezésről beszélt a tanár, amit én a tréning alatt tanultam. Büszke is voltam magamra, hogy én ezt már tudom. De ezt szerintem fölülmúlja az angol nyelv gyakorlása, mivel ilyen közegben sosem voltam még. Eddig a tanáraimon kívül nem kellett angolul beszélnem, most viszont bőven volt rá lehetőségem. Lett önbizalmam beszélni, szóval már nem szégyellem mondani, még akkor sem, ha helytelenül fejezem ki magam.

Milyen élményekkel gazdagodtál az út során?

Mindenképp pozitív élményekkel jöttem haza. Új embereket ismerhettem meg, új helyeken járhattam, a sok bezártság után jót tett ez a kéthetes környezetváltozás. Mi, a romániaiak közösen töltöttük a szabadidőnket. Például volt egy olyan nap, amikor szabad volt a délutánunk. Ekkor kocsit kölcsönöztünk és körbejártuk a szigetet. A végén térképen néztük, hogy mi az a hely, ahol még nem jártunk, de már nem volt ilyen. Mi voltunk azok, akik folyton úton voltak. A franciák például az autós kirándulásunk alatt beültek egy bárba és csak élvezték a napot. Büszke vagyok magamra és a csapatomra is, hogy mind egyet akartunk. Mindenki menni és látni akart. Ha valaki kitalálta, hogy hová akar menni, a többiek nem húzták vissza, hanem együtt indultunk útnak.

Megyesi Helga

Újságírás, III. év