Abban általában biztos vagyok, hogy a pontot hova kell tenni. Én a mondat végére szoktam, így kevesebb a hibafaktor. Befejezek egy mondatot, majd pontot teszek a végére. Ezt ismételgetem, amíg jönnek a gondolatok. Amikor meg már nem jönnek, akkor is ponttal zárom. De mi van azokkal a fránya vesszőkkel? Amikor lapra írom, mindig máshogy néz ki. Néha élettelen, néha kucifántosan kanyarított. Amikor bizonytalan vagyok benne, akkor csak egészen aprócska, halovány. Amikor viszont mérges vagyok, szinte átszakítja a papírt. Ez is azt mutatja, ne legyünk mérgesek írás közben. Amikor egy üzenetet írok valakinek, sokszor nem használok vesszőt. Megérti, ha megakarja. Amúgy is, minden mondatrészt külön üzenetben küldök el. Az jól tagolja a mondandóm, nem kell oda vessző is. Ha egy dolgozat megírásán ügyködöm, akkor szeretem használni a vesszőt. Ott nem szabad spórolni vele. Ide is teszek, oda is. Néha még oda is kerül, ahová nem kéne. A legnehezebb, ha valakinek emailt kell írni. A tanár úrnak látnia kell, hogy bár a leadási időpontot jócskán lekéstem, attól még tisztességes ember vagyok, hiszen az emailben helyesen tettem a vesszőket. Nagyjából így állok én a vesszővel. A pontosvesszőről meg inkább ne is beszéljünk…
Zsiráflány
0 Megjegyzések