Kassay Anna, fiatal vállalkozó és ex-utazóblogger volt a
XII. Kommunikációs Napok influencer blokkjának egyik előadója, aki arról
számolt be, hogy a járványidőszakban miként változott meg az élete, hogyan
befolyásolta ez a munkájában. Az beszélgetést Krippán Kinga, egyetemi oktató
moderálta.
Az ex-utazóblogger eddigi
legemlékezetesebb kalandja Mexikóhoz kapcsolódik, ahol két évvel ezelőtt vízbe
ejtette kameráját, barátjának pedig néhány nappal később ellopták a számítógépét.
A történteken könnyen túl tudta tenni magát, a negatív élmények ellenére megismerhetett
egy másik kultúrát. Ez ugyanúgy igaz a többi közép-amerikai utazására is.
Az utazóbloggerkedéshez már a
középiskolában kedvet kapott, tanulmányai elvégzése után pedig párjával kezdett
el stoppolva utazni Európában. Számára fontos volt, hogy élményeit másokkal is
megossza. Utazásai nagy részét egyetemista éveiben ösztöndíjaiból finanszírozta.
Kalandjairól sok különleges használati tárgyat vitt haza magával, Mexikóból
például egy fekete labdát, amely illatos lesz, ha meggyújtják. Emellett olyan
ismerősökre is szert tett, akivel mai napig tartja a kapcsolatot. Blogját
angolul írta, szerinte Erdélyben amúgy is kevés a magyar utazóblogger, a
világnyelven pedig az itthoniak mellett másokhoz is el tudott jutni.
Mostanában Annának sok ideje van
gondolkodni, próbálja meglátni a szépet mindennapjaiban, ez segít neki
átvészelni az utazás nélküli időszakot. Érti már azokat a dolgokat is,
amelyeket néhány évvel ezelőtt még nem.
„Minél jobban vizualizáljuk álmainkat, annál nagyobb esély van rá, hogy megvalósulhatnak. Ha már tervezni nem tudunk, legalább álmodozzunk. Én szeretnék például huzamosabb ideig hajón élni a párommal” - osztotta meg a hallgatósággal vágyait az ex-blogger.
Kassay Anna minden bloggernek azt
javasolja, hogy legyen őszinte, ne másokat akarjon utánozni, hanem az
eredetiségre törekedjen. Továbbá minden kalandvágyónak ajánlja, hogy olvasson
utazóblogokat. Rengeteg olyan tartalom van rajtuk, amelyek alapján tájékozódhatunk,
többek között megtudhatjuk, hogy mit érdemes bepakolni utazás előtt.
Jelenleg Budapesten él, az év elején
web designerként indított saját vállalkozást, amely folyamatosan új kihívások elé
állítja, tehát továbbra sincs ideje és oka unatkozni.
Gebe Zoltán
0 Megjegyzések