A járványhelyzetnek köszönhetően idén online térbe költözött át a 12. alkalommal megszervezett Kommunikációs Napok, amely idén KOMMforton belül és kívül címet kapta, hiszen 2020-ban gyakran ki kellett lépnünk a komfortzónánkból annak ellenére, hogy otthon, teljes kényelemben tanultunk, dolgoztunk, szocializálódtunk.
A
színházi élet is komoly próbatétel elé állt. Míg mi, kultúrafogyasztók azt
tapasztalhattuk, hogy az otthonunkba költöznek az előadások, talán bele sem
gondoltunk abba, hogy milyen mértékű erőfeszítést jelent ez a színházak
számára.
Mihez kezd a színház most? címmel Bíró Árpád Levente a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, doktorandusz beszélgetett B. Fülöp Erzsébet Jászai Mari és Kemény-díjas színésznővel, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professzorával, valamint Demeter Kata dramaturggal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkárával. A beszélgetés moderátora előrebocsátotta a hallgatóknak, hogy erre a kérdésre ne várjunk konkrét választ.
A leállás hidegzuhanyként ért minden intézményt. Próbák szakadtak félbe,
bemutatókat kellett lemondani. Ez a leállás a színészképzést is online térbe
szorította. Arra a kérdésre, hogy milyen új készségeket tudnak elsajátítani a
színművész hallgatók az a válasz érkezett, hogy a reakció előhívására és az
önmegfigyelésre fektettek hangsúlyt.
Mindannyian egyetértettek abban, hogy a járvány első hullámát volt a
legnehezebb átvészelni. A munka nem állt meg, sőt. A marosvásárhelyi Tompa
Miklós társulat volt az első színház, amely online közvetítéssel próbálkozott.
Bíró Árpád Levente azon kérdésére, hogy milyen visszajelzések jöttek ezzel
kapcsolatban, B. Fülöp Erzsébet egyételmű sikerként könyveli el, már csak a Sirály című darab 75.000 rákattintásából
kiindulva. Demeter Kata kiemelte, hogy ez a lelkesedés inkább az elején volt
tetten érhető, mert más online rendezvényekkel kellett felvegye a versenyt,
vagy épp a Netflix-szel. Továbbá azt is kiemelte, hogy az archív felvételeiknek
a képminősége se feltétlenül azt szolgálta, hogy igazán élvezhető legyen az
előadás.
Bíró Árpád Levente szerint érdemes megfogalmazni az erdélyi magyar
színházak esetén, mit tekintünk sikeres vállalkozásnak? A nézőszámot ugyanúgy
követni tudják, azonban a negatívum az online térben való működésben az, hogy
érdemben nem érkezik visszajelzés, gondolva itt a tapsra.
A témában evezve felszínre került az online fesztiválok kérdése és azoknak
a legnagyobb kihívásai. Mint ismeretes 7. alkalommal szervezték meg a
kolozsvári Interferenciák Fesztivált novemberben. Demeter Kata a legnagyobb
kihívást a jogdíjak jelentették. Újra fel kellett keresni az alkotókat, hogy az
új platformon is be lehessen mutatni az előadásokat.
A nyári engedmények és félházzal működő néhány színház új lendületet
kapott, akárcsak a Szigligeti Színház. A munkálatok egyik színház esetében sem
álltak le. A kevés előadás ellenére, Bíró Árpád Levente kiemelte, hogy a Show must go on mottó most fokozottan
érvényes volt az utóbbi időszakban.
Az előadás vége felé elhangzott a várt kérdés, hogy az online közvetítés
lenne a jövő? Hogyan tovább?
„A színház nem technikai termék. A színház lelke a közösségi létben és a térben rejlik. Bármilyen online színházi tevékenység egy virrasztás a színház lelke fölött” - jelentette ki határozottan B. Fülöp Erzsébet.
Végezetül a meghívottak elárulták, hogy mivel kedveskednek az
elkövetkezendő időszakban nézőinek. A Tompa Miklós Társulat adventi műsorral és
a Retromadár 2 előadással jelentkezik,
Radu Afrim rendezésében, terveik szerint élőben. A Kolozsvári Állam Magyar
Színház adventi meseolvasással készül, valamint folytatódnak a Rómeó és Júlia
próbái ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Ők is az élő bemutatásban
reménykednek. A Szigligeti Színház pedig szilveszteri műsorral készül.
Patakfalvi Anita
0 Megjegyzések