Leendő elsőéves egyetemistákat vár az MCC Kolozsvári Egyetemi Programja

A kolozsvári felsőoktatási intézmények alapképzésén első évüket kezdő magyar diákok számára hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kolozsvári Egyetemi Programja (KEP). Az egyetemi tanulmányok mellett végezhető ingyenes program célja, hogy felkarolja a legkiválóbb tanulókat és szakmailag kiemelkedő, vezetői tapasztalatokkal rendelkező, idegen nyelvet jól beszélő fiatalokat képezzen. A hároméves programra szeptember 23-ig várják az érdeklődők jelentkezését.

 


A Kolozsváron tanuló magyar egyetemistákat megcélzó Kolozsvári Egyetemi Program olyan elméleti és gyakorlati ismeretekkel vértezi fel a diákokat, amelyeknek köszönhetően magabiztos tudással rendelkezhetnek saját szakterületükön, és felsőoktatási tanulmányaik befejeztével előnnyel indulhatnak a munkaerőpiacon. Az oktatás magyar nyelven zajlik az MCC kolozsvári központjában, a képzést elvégző hallgatók a harmadik év végén MCC-s diplomát kapnak teljesítményükről.


"Érdeklődéstől függően különböző kurzusok közül választhatnak a jelentkezők, többek között megismerkedhetnek a politikai gondolkodás alappilléreivel, a közgazdaságtan alapjaival, érveléstechnikát tanulhatnak, elsajátíthatják a nyilvános szerepléshez szükséges legfontosabb készségeket. Mindezeket egy motiváló közösségben, kis létszámú találkozókon"– mondta Likker Zsuzsanna, a program koordinátora.


A program első éve egy alapozó képzés, amelyet elvégezve a hallgatók a Média és kommunikáció, a Nemzetközi kapcsolatok és gazdaság és az Erdély-tanulmányok szakirányokat választva tanulhatnak tovább. 


A térítésmentes képzést projektmunkák, gyakorlati feladatok, folyamatos mentorálás, valamint ingyenes román és angol nyelvoktatás kísérik. A Kolozsvári Egyetemi Program Juniorképzéséhez egy szakmai jelentkezési anyag összeállításával lehet csatlakozni. Ezt követően online felvételi vár a jelentkezőkre, ahol meg kell mutatniuk prezentációs képességeiket, részt kell venniük egy képességfelmérő beszélgetésen, valamint egy logikai- és szókincsteszten is. Amennyiben a vírushelyzet szükségessé teszi, a képzés távoktatásos formában valósul meg, biztosítva a diákoknak ebben a formában is a képzés minőségét.


Az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjáról, valamint a Juniorprogram jelentkezési feltételekről bővebb információ az intézmény honlapján vagy a kolozsvári MCC hivatalos Facebook oldalán olvasható.

 

Közlemény

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments