Egy
csodálatra méltó ember, aki nehéz gyerekkora ellenére ki tudott törni,
felépített egy nagyszerű közösséget, megalapított a semmiből egy sikeres
csatornát, és a szíve mindig a helyén van, a szavaihoz hasonlóan. Így tudnám
jellemezni Osváth Zsoltot.
Osváth Zsolt neve sok ember számára ismerős lehet.
Először a Való Világban láthattak az emberek, majd állást kapott az RTL-nél, és
mára már a több, mint százezer feliratkozós sikeres Youtube csatornáját vezeti.
Számára a legfontosabb felhívni az emberek figyelmét az internet és a Youtube
negatív oldalaira és szereplőire. Emellett sokan az 1KANAPÉN sorozata miatt
ismerhetik, ami mára tovább bővült. Hogy melyek a 10 éves tervei, hogyan
viszonyult az RTL a szókimondó videóihoz, melyek voltak a gyerekkori álom
munkái, és sok más dolog is kiderül az interjúból.
Honnan
jött az ötlet a youtube csatornád beindítására? Mennyire volt nehéz kiemelkedni
a rengeteg már meglévő youtuber közül?
A
youtube csatornám tulajdonképpen úgy jött létre, hogy felismertem azt, hogy ha
tovább várok, és nem teszek semmit, akkor nem fogom tudni a kitűzött céljaimat,
vágyaimat, álmaimat megvalósítani. Én szerettem volna „mainstream” műsorvezető
lenni a kereskedelmi televízióknál, de sok-sok év után is csak a háttérben volt
rám szükség, amivel alapjáraton nincs is baj, mert szerettem azt is csinálni,
de úgy éreztem, hogy ennél nekem egy kicsit több kell. Nagyon szerettem volna
megosztani a gondolataimat, az egyéniségemet és a személyiségemet átadni, és
emiatt döntöttem a Youtube csatorna mellett. Álmaimban nem gondoltam volna,
hogy több mint 106 ezer feliratkozóm lesz, és nem is volt célom igazából
kitűnni a többi youtuber közül. Szerintem ez tudatosan nem lehet kitűzni, vagy
kitűnsz vagy nem, ez az
egyéniségedtől függ, és ha szerinted én kitűnők, annak nagyon örülök.
Mi
szerettél volna lenni, amikor kicsi voltál? Már akkor is hasonlóban
gondolkodtál, mint ma?
Gyermekként
színész és/vagy műsorvezető szerettem volna lenni, igazából itt az „és” és a
„vagy” kéz a kézben járt. Már amikor kicsi is voltam időjárásjelentést
játszottam, vagy éppen talkshowt imitáltam otthon, amit annyira komolyan
vettem, hogy leültettem a tesóimat egy székbe, és különböző témákkal
kapcsolatban megszólaltattam őket. Kreativitásom itt nem állt meg, mert például
mindenféle dolgokból készítettem magamnak mikrofont, harmadikos-negyedikes
koromban pedig már én vezettem az ünnepségeket.
Ugye
a videóid nagy részét véleményvideók teszik ki, s mint tudjuk egy elég
szókimondó ember vagy. Milyen alapon választod ki az adott témát, amiben állást
foglalsz, és ezt egy videó formájában megosztod?
Az,
hogy mi alapján választom ki a témákat sokszor még számomra is nagy kérdés.
Igazából, hogy ha valamit elolvasok vagy valamiről hallok, és ha azt érzem,
hogy beszélnem kell róla akkor beszélek. Sokan azt gondolják, hogy csak
felkapott témákról szoktam elmondani a véleményem, ami részben igaz is, de ez
azért van, mert általában arról szoktam beszélni, hogy ha egy tömeghez jut el
egy rossz üzenet, akkor annak mi lehet a hozadéka, és én erre akarom felhívni a
figyelmet. Nos nyilván, ha otthon Pistike, vagy bármelyik gyerek olyan videókat
készít a családjának vagy a szűk baráti körének, én abba nem fogok beleállni,
de hogy ha ezt globálisan terjeszti, akkor igenis hozzászólok, mert azt
gondolom, dolgom ez ellen felszólalni. Úgyhogy mindig más alapján döntök, ami
éppen megérint azt foglalom videóba.
Azok
akik a videóidat nézik tudhatják, hogy te az RTL-nél dolgozol. Nem adódott soha
bármilyen probléma vagy nézeteltérés, hogy ennyire nyíltan beszélsz mindenről a
saját csatornádon?
Egy
fontos különbségtételt emelnék itt ki, mégpedig azt, hogy ameddig én a
hétköznapokban televíziós műsorkészítő vagyok, addig a Youtube csatornámon
pedig Osváth Zsolt, a digitális tartalomgyártó. Ez pedig egy nagyon fontos
különbség. Az RTL egy olyan csatorna és egy olyan munkahely, ami nem hisz a
cenzúrában, és most lehet azt mondani, hogy nyugati berendezkedés vagy
liberális hozzáállás, bármit rá lehet erre húzni. Igazából annyi, hogy én azt
gondolom, hogy intelligens emberek ülnek azokban a bizonyos székekben, és hogyha
csak nem az RTL műsorairól készítek videót, akkor ők nem kérnek még élő
megtekintési jogot sem. Ha pedig a saját műsoraikról lesz videó, akkor
természetesen az a protokoll, hogy a jog és a sajtó osztálynak le kell okézni,
hogy véletlen se mondjak valami hülyeséget, mert hát az is bizony előfordulhat.
Mennyire
nehéz összeegyeztetni azt a munkádat a Youtube–bal? Van időd magadra?
Most nagyon könnyű összeegyeztetni, mert jelenleg nincs
műsorom az RTL-nél március óta, a koronavírus óta. Tulajdonképpen volt egy
műsorom, de vírus miatt az nem tudott létrejönni, és azóta nem is vállaltam
újat, mert annyira beindult a Youtube csatornám, hogy mellette nem tudok
dolgozni egyszerűen mást. Az emberek nagyrésze nyilván azt gondolja, hogy most
heti háromszor tíz vagy tizenöt percet feltenni milyen buli, de azért az én
csatornám merőben nem erről szól. Vannak rendezett forgatások, studiós műsorok,
különböző tematikák, és egyébként is még véleményt mondani sem olyan egyszerű,
majd ezeket megvágni, nyilván a minőséget is kell tartani, szóval most egyelőre
őszig mindenképpen a Youtube az, ami prioritást élvez. Emellett pedig
magánéletem nem nagyon van, de szerencsére a párommal, Patrikkal, mindketten
otthonról dolgozunk, úgyhogy ez így megoldható.
Hogyan
tudod feldolgozni azt a sikert ami körülvesz téged? Mennyire viseled nehezen a
negatív, rosszindulatú vagy akár fenyegető kommenteket? Eltántorítanak téged
bármitől?
Ha
ezt sikernek lehet nevezni, akkor azt gondolom, hogy én ezt egészen jól
kezelem, valószínűleg azért, mert én ezt nem élem meg sikernek. Sikernek akkor
élném ezt meg, ha tizenötmillió feliratkozóm lenne, és legalább kétmilliárd
emberhez eljutna a mondanivalóm, és nem azért, mert azt szeretném, hogy hozsannázva
köszöntsenek a körúton, hanem azért, mert azt gondolom, hogy igyekszem olyan
társadalmi problémákra felhívni a figyelmet, aminek van létjogosultsága, és
amiről sok ember nem beszél. Én egy szerencsés helyzetben vagyok, merthogy az emberek nem csak
meghallgatják, amit mondok, hanem időközben megkedvelték a személyiségemet is,
de itt nem én vagyok a lényeg tulajdonképpen, hanem azok a dolgok, amikről
beszélek. A negatív kommenteket, pedig én szerintem nagyon jól kezelem. Nincs
is olyan, ami eltántorít, de ellenben
van, ami elgondolkodtat, amennyiben az érvelés és
nem puszta fröcsögés, de egyébként túlteszem magam rajtuk.
A
csatornád egyik meghatározó sorozata az 1KANAPÉN és az újabb változata a
WEBKANAPÉN. Mi alapján szoktad kiválasztani a vendégeket?
Akárcsak
a véleménynyilvánításnál, az 1KANAPÉN és a WEBKANAPÉN sorozatoknál is abszolút
az érzelmeimre és az érzéseimre hallgatok, kik azok az emberek akik
szimpatikusak, akiktől tudok mit kérdezni persze, és lennének kérdéseim is az
irányukba, valamint egy másik kritérium az, hogy érdemes legyen nekik
platformot biztosítani. Vannak emberek, akik engem, személy szerint
kifejezetten szórakoztatnak, de nem ültetném le soha őket a kanapémra, mert nem
tudnám összeegyeztetni. Tehát ez egy nagyon fontos tanulság, hogy azon a kanapén
ahol egyszer már Ördög Nóra vagy Puzsér Róbert ült, arra soha nem fogsz
leültetni egy Bish Bharbiet vagy nem tudom kit. Nyilván az első évadban voltak
nem túl bölcs döntéseim vendéggel kapcsolatban, de ezt a második évadban
próbáltam kiküszöbölni.
Végezetül
pedig azt a kérdést teszem fel neked amit te is szoktál a vendégeidnek. Hol, és
hogyan látod magad tíz év múlva?
10
év múlva legalább már egy gyerkőcnek kell itthon szaladgálnia, halálra kell
idegesítenie a Patrikot, én ezt szeretném. Természetesen én fogok dolgozni
látástól vakulásig, Patrik pedig majd a gyereknevelés nehézségeit
tulajdonképpen magára kell, hogy vállania. Én leszek a jó zsaru, úgy érzem,
Patrik majd mindent tiltani fog, én meg mindent sunyiban megengedek. Tehát ezt
én így látom, egy ilyen Mézga családot képzelek magunk köré 10 év múlva.
Biztos, hogy semmi sem lesz normális és természetes nálunk, ez borítékolva van.
Bízom benne, hogy a Youtube folytatódni fog, nem adtam fel az álmomat, hogy
majd egyszer egy kereskedelmi csatorna azt mondja, hogy nem baj, ha meleg vagy,
nem baj ha dagi vagy, nem baj, hogy nagy a szád, gyere hozzánk és vezesd
hétvégén a szekrény tologató műsorunkat, vagy bármit. Én ugyanúgy
műsorvezetőnek képzelem el magam 10 év múlva is.
Nagyon hálás vagyok Zsoltnak, hogy időt szakított rám, és
megválaszolta kérdéseimet. Reméljük Zsolt, hogy az utolsó kérdésben
megválaszolt terveid egytől egyig összejönnek, és 10 év múlva a gyerek és saját
műsor mellett is sok-sok videóval látsz
majd el minket. Addig is csekkoljátok le Zsolt Youtube csatornáját, ahol minden téma is megtalálható, és olvassatok
Perspit!
Poka
Kriszta
Nyitókép forrása: ZSHOW time Youtube csatorna
0 Megjegyzések