#ismerdmegaperspit - Nagy Andrea: Kolozsvár egy kicsit mindig is az otthonom volt

Egy héttel azután, hogy eldőlt, hogy hogyan fog megvalósulni az egymással interjúzós projektünk, videóhívást indítottam Andival, hogy ha már így egymás mellé osztott minket a random.org, interjúzzak vele egy jót. Beszéltünk mi már korábban is, így a kérdések egy részét azért tettem fel, mert tudtam, hogy érdekes lesz a válasz. De volt, amivel engem is meglepett. Én már megtettem, most ismerjétek meg ti is, ki a felelős ezért a kis diáklapért, amit Perspinek hívunk.

Kezdjük a zenével, mert az egy fontos dolog: miket szoktál hallgatni?

Eléggé imbolygó a zenei ízlésem, minden is van ott. Legtöbbet magyar zenéket hallgatok: Margaret Island-et szoktam szerintem a legtöbbet, illetve elég sok Hot Jazz Bandet, ami eléggé fura lehet. Na meg Mamma Mia soundtracket szoktam mindig, amikor megyek az úton valahová. De nagyon változó az egész, mindig más.

Mi szerettél volna lenni kiskorodban?

Hú, hát az első dolog, amire emlékszem, az a tanítónéni, de rájöttem nagyon korán, hogy nem szeretem az olyan korú gyerekeket, és nagyon hamar lemondtam erről az álmomról. Aztán újságíró lett, most meg itt vagyok, egy kicsit arrébb mentem kommunikációra, de ugyanaz a szakterület nagyjából.

De ettől a váltástól függetlenül, a főszerkesztőnél újságírósabb feladat most nem jut eszembe. 

Igen, a kommunikációval ez kicsit módosult, de az újságírás volt a fő vágyam.

És most is az?

Hát mostmár az újságírást kicsit elengedtem, csak a Perspivel tartom, ami most álommunkám lenne az PR meg hasonló szakterületek. Nagyon szeretnék kampányokat, vizuálokat, meg hasonlókat tervezni cégeknek. Bár a kreativitásom néha nincs meg hozzá, de ha ki tudnék tartani mellette, akkor az álommunkám egy PR-os állás lenne.

Kolozsvárral és az otthonoddal milyen a viszonyod?

Kolozsvár egy kicsit mindig is az otthonom volt, mert közel lakom hozzá, emiatt sose volt annyira távoli nekem. Igazából Kolozsváron az extrovertált énem éli ki magát, itthon meg az introvertált. Van négy nap pörgés az életemben, aztán hétvégén mindig hazajövök megnyugodni. Mindig fájó szívvel megyek vissza Kolozsvárra, de amikor ott vagyok, akkor élvezem.

Amikor beszélünk sokszor előkerül, hogy épp nézel valamit. Milyen filmeket és sorozatokat nézel?

Ez is olyan vátozó, mint a zenei ízlésem. Mindig is az ilyen rövidebb, húszperces sitcomokat szerettem, de mostanában megváltozott. A baráti köröm kicsit befolyással volt rám és ilyeneket kezdtem nézni, hogy Casa de Papel, meg Crown, amik mélyebbek egy kicsit, hosszabbak, eltekintve persze reality-től, amit most nézek. Ez most egy kicsit változóban van, de még mindig szívesen megnézem a könnyedebb, viccesebb sorozatokat, azok jobban kikapcsolnak.

Olvasni is szeretsz, ha jól tudom, mi volt az a könyv, ami ezt megszerettette veled?

Hú... Szerintem egy-négyben A két Lotti szerettette meg velem, az egy kicsit átváltott az „utálom a házi olvasmányokat” állapotból, utána meg az első amit én akartam, és nem azért mert kötelező volt, az nagyon gáz, de A Szent Johanna Gimi... Tizenkét-tizenhárom évesen eskü jó volt.

Nem gáz ez, sok lány van így a mi generációnkból.

Igen, szerintem minden tinilány ezt olvasta akkor. De jó volt, nekem tetszett.

Azt is kikövetkeztettem már, hogy szeretsz konyhában tevékenykedni, nem halnál éhen, ha lenne miből főzni. Ebben mi volt a legnehezebb, amit elkészítettél?

Annyira nem szoktam amúgy nehéz ételeket készíteni, de elég merész voltam még kisebb koromban, mert én nem egy muffinnal kezdtem vagy brownie-val, mint más, hanem egyből egy kakaós csigával, amit ugye dagasztani kell meg egy hosszabb folyamat. Azt elég komplikáltnak éreztem akkor. De a specialitásom a házi pizza, amiről majd talán Perspi cikk is lesz, úgyhogy stay tuned.

Teljesen más téma: bakancslistás úti célok?

Nagyon szeretném körbeutazni Olaszországot és nagy úti cél lenne még Dánia, meg a skandináv országok is. De Olaszországban már voltam, az nagyon tetszett és nagyon szeretném egyszer teljesen körbeutazni, mondjuk egy hónap alatt.

Érdekesek ezek a szélsőségek, hogy Olaszország, meg az északi országok.

Igen, nagyon szélsőséges ez, nincs ilyen köztes hely, de ugye Olaszország az ilyen művészibb, meg melegebb, de a skandináv országoknak is megvan a varázsuk. Meg a köztes részt látjuk minden nap, az nem lenne újdonság.

Ezt a kérdést vártam egész nap: van-e valamilyen furcsa szokásod?

Ó, hát eléggé furcsa embernek mondanám magam... Nem tudom, mennyire furcsa, de nagyon idegesít másokat, hogy nagyon kiszámítós vagyok, mindent kiszámolok, hogy a központig 13 perc, a sarokig 6, az iskoláig 17, és őrületbe tudom kergetni ezzel az embereket, hogy „13 perc múlva találkozzunk.” Emiatt nagyon pontos is vagyok és Kolozsváron mindig hisztizek, hogy el fogok késni, mert ott nem tudom pontosan kiszámítani, hogy hány perc alatt ér oda a busz. Mindig hívom fel tíz perccel korábban az embereket, hogy késni fogok, ne haragudj, aztán odaérek hamarabb öt-tíz perccel. Csak szülinapomkor tudtak átverni, az egyetlen gyűlésen, amin nem voltál, akkor becsaptak kicsit, hogy késsek el, tudjanak készülni, és Krisztával, akivel előtte kellett találkozzak, végig hisztiztem, hogy el fogunk késni, menjünk már.

Csodálatos történet, sajnálom, hogy nem lehettem ott. A végére hagytam azt, ami kicsit talán mélyebbre ás, többet kell gondolkodni rajta: Milyen kulcsszavakkal jellemeznéd magad? Azon kívül, hogy pontos.

Eléggé nehéz ezt meghatározni, sose szerettem az ilyen ismerkedős játékokat se, elég rossz voltam bennük, de ha kell mondani valamit: próbálok nagyon empatikus lenni, azt hiszem, sikerül is ez. Meg szeretem, ha megbíznak bennem az emberek és próbálok közvetlenebb kapcsolatokat kialakítani és szeretem én is, hogyha tudok bízni az emberekben. Nagyon maximalista is vagyok, és legtöbbször túlhajtom magam, mindent is magamra vállalok, nem szeretek félkész munkákat kiadni a kezemből, mindent tízszer-hússzor átnézek. Talán ezek lennének a kulcsszavak: a maximalizmus, az empátia és a bizalom. És nagyon hadarok, előre is bocsi, amikor be kell gépeld.

Lezárásként elárulom, hogy messze nem volt akkora kínzás begépelni, ahogy attól Andi tartott. Jó volt még jobban megismerni a főnöknénit, érdeklődve várom a többi interjút.

Mihálykó Tihamér