A reklámok
hazugságainak evolúciójáról tartott előadást a KommNapokon Berta László, a
Publicis Groupe Hungary kreatív vezetője, a Reklámtörténet nevű szakmai blog
egyik alapítója.
Szerinte a nyilvánosság előtti hazudozás története már a
nyomtatás megjelenése előtt elkezdődött, méghozzá a királyi udvarokban, hiszen
abban az időben az uralkodókról terjedt el a legtöbb olyan hír, amely közel sem
fedte a valóságot. A reklámszakember jónéhány meghökkentő példát hozott fel a
középkori betegségek ellenszereinek hirdetésére is, ezek mai szemmel nézve
nevetségesnek tűnnek.
Nagyon sokáig
egyes drogokat is jó fényben tüntettek fel, többek között a heroint és a
morfiumot is, kiemelve ezeknek pozitív hatásait. Egy oknyomozó újságíró
munkásságára volt szükség ahhoz, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy a
kábítószerek halált is okozhatnak.
Előadásában arra
is kitért, hogy hazudni többféleképpen lehet, napjainkban is rengeteg olyan stratégiát
használnak, amellyel megtéveszthetik az embert, annak ellenére, hogy nem
állítanak valótlant, ezek általában működnek is. Jó példa lehet ezekre a
negatív információk kihagyása, egyes gyógyszerreklámokban nem beszélnek a káros
mellékhatásokról. A termékek jó tulajdonságainak felnagyítása, illetve a
rosszak minimalizálása szintén bevált módszernek számít. Gyakran előfordul az
is, hogy valamilyen szinten megváltoztatják azokat a tényeket, amelyekről úgy
gondolják, hogy nem nyernék el túlságosan a célközönség tetszését, abban
reménykedve, hogy ezt senki nem veszi észre.
Berta László
szerint léteznek olyan reklámok is, amelyek nem próbálják meg manipulálni az
embereket, hanem képesek őszinteségükkel eljutni hozzájuk, felhívva a
figyelmet az adott termék hiányosságaira is. Végezetül arra kérte a
résztvevőket, hogy az elhangzottak ellenére szeressék a reklámokat.
Gebe Zoltán
Nyitókép forrása: Kommunikációs Napok hivatalos Facebook oldala - Ilyés Szabolcs
0 Megjegyzések