Médiaorgánumok valósága - kerek(asztal)-beszélgetés






Kerekasztal-beszélgetés keretein belül válaszokat kaphattunk az erdélyi magyar médiában otthonosan mozgó, a szakmában akár példaképként előttünk járóktól. A beszélgetést Krippán Kinga, rádiós  műsorvezető és egyetemi oktató, moderálta.

A beszélgetés kezdő témája a kihívás és annak megélése a médiában. Arra a kérdésre, hogy mi jelent kihívást, mindenkinek az egyéni tapasztalatai adják a választ.

Kovács Péter, a Kolozsvári Magyar Rádió nevében így nyilatkozott:

Legnagyobb kihívás a közszolgálati rádiónál elmondani, hogy nem igaz, hogy unalmasak, nem igaz, hogy porosak vagyunk.

Mondandóját azzal egészítette ki, hogy ez a rádió főként azoknak szól, akik nem elégednek meg a hírekről való puszta informálódásról, hanem igénylik azoknak a kifejtését, magyarázatát. Sevecsek Renáta, a Paprika Rádió műsorvezetője pedig épp az ellenkezőjét tapasztalja, számukra a hírek három percben való leközlése jelenti a kihívást, mivel az ő hallgatóközönségük más preferenciákkal rendelkezik.

Valóság a témaválasztásban

 A Romániai Magyar TV steril, nem vállal fel kényes témákat. Bár követik a hírügynökséget, a legtöbb információ azonban mégis személyes kapcsolatok árán jön be.” Véleményezését Márkus Etelka a következőképpen folytatta: „A TV-ben nem lehet hazudni. A néző megérzi, ha valami nem stimmel”. 

A beszélgetést Stanik Bence, az Igen, tessék magazin felelős szerkesztője, izgalmas gondolatsorozattal folytatta:

„Átalakult a nyilvánosság az elmúlt 20 évben. Felhígult a tartalomgyártó szerepkör, és ez elég kockázatos.

Elmondása szerint a jelenlegi médiában olyan kevésbé vagy egyáltalán nem képzett személyek is állást foglalnak, akik nincsenek tisztába a kimondott és leírt szavak súlyával és a felelősséggel, ami a közléssel együtt jár.

A konklúziót Fall Sándor, a Főtér hírportál főszerkesztője fogalmazta meg a valóságról:
"Nincs objektív valóság. Ami van az eleve szubjektív. Mi nem objektív híreket közlünk, mert nincs objektív hír."
Befejezésként azt is elmondta, hogy a Főtér nem törekszik mindenről tájékoztatni mindenkit. Egy a cél: ne hazudni. (álhíreket közölni) csak színeket adni az információknak.

Végezetül bátran kijelenthetjük, hogy bár az asztal nem, de a beszélgetés igenis kerek volt, és a különböző tapasztalatok megosztása által mi is gazdagodhattunk.
Vass Réka

Nyitókép forrása: Kommunikációs Napok hivatalos Facebook oldala – Ilyés Szabolcs



Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments