Harminc szerencsés egyetemistának adatott meg a lehetőség, hogy kipróbálja magát a KÚF rendhagyó táborában.
Két napig felejthetetlen élményekkel gazdagította a Kommunikáció, Újságírás, Film-Fotó Szakosztály- KÚF tábora résztvevőinek világát.
Vonattal tettük meg az oda vezető utat, majd egy kis séta után meg is érkeztünk a szálláshelyre.
Este ismerkedős játékok növelték a hangulatot, hogy a szervezők és a résztvevők is jobban megismerkedhessenek, ezek közé tartozott az én még sosem játék, ahol mint ismeretes a lényeg, hogy az iszik, aki már csinálta. Így megismertük egymás titkait, pikáns történeteit.
Rögtön ezután (azaz egyes történetek traumája után) négy csapatra osztottak bennünket, hogy a tábor alatt rájuk különösképp odafigyeljünk, na és persze hogy csapatban dolgozzunk velük!

Szombaton hangulatos zenés-táncos fogmosással kezdtük a reggelt, hogy vidámabban induljon a nap. Persze, volt aki nem kelt fel... viszont, ha nem emlékszünk rá, meg sem történt!
Rögtön a fogmosás és a reggelizés után pezsdítő csókcsatát játszottunk (igen érdekesre sikerült...).
A nap következő programja a harácsolás volt. Az izgalmas képes- és videóanyagok mellé csapatindulót, koktélt és egy marék legyet kellett szereznünk. (Nekem a Spongyabob-koktél volt a kedvencem!)

Az este az önfeledt szórakozásról szólt, mindenki elengedte magát, bulizott és torka szakadtából énekelt. Eközben minden résztvevő egyesével egy titkos beavatáson esett át – így lettünk ugyanis hivatalosan KÚF tagok!
A vasárnap reggel lassan indult, a fáradtság és a lustaság ugyanis mindenkin erőt vett, de a KMDSZ tagjainak videóanyagai felrázták a közönséget és jó ismertetőként szolgáltak az elkövetkezendőkben.
Ezután a fárasztó búcsú következett, takarítás után levonultunk az állomásra, sok szép és kellemes emléket hazavive magunkkal.

Cziprián-Kovács László
0 Megjegyzések