Német és brit világsztárok a VIBE Fesztivál legújabb headlinerei
17:23
Újabb nagy, nemzetközi előadókat jelentettek be a VIBE szervezői: Alle Farben német lemezlovas és a brit Foreign Beggars is ott lesz idén a Maros-parton.
Alle Farben imád kísérletezni a zenével, szívesen dolgozik együtt más muzsikusokkal, amiből érdekes műfaji keveredések születnek. Néha még klasszikus zene és swing is beszivárog a dalaiba. Nem kell meglepődni azon sem, ha a Maros-parton lévő bulisátorban hirtelen Csajkovszkij is felcsendül majd éjszaka. A komolyzene persze csak díszítés Alle zenéjében, a berlini DJ ugyanis főleg technóra, minimálra és house-ra építi az ütemvezetését. „A berlini éjszakák hangulata költözik Marosvásárhelyre Alle Farbennel. Színes, határtalan, és mindig nagyon keskeny sávban egyensúlyoz a dekadencia és az öröm között” – mondta Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató. Érdekesség, hogy Alle Farben eddig több mint 150 élő koncertet adott és olyan fesztiválokon zenélt, mint a Tomorrowland és a Lollapalooza.
A brit Foreign Beggars teljesen mást hoz a VIBE-ra, mint az eddig bejelentett együttesek. Ütős alapokat és kemény rappet kapunk majd, az mc-k dubsteppel tekerik a hangulatot egy metál koncert intenzitására. Azoknak, akik nem ismernék a Foreign Beggars-t, a szervezők a tizennégy milliós nézettségű Contact című számot ajánlják.
A harmadik VIBE-on fellép még a világ legnagyobb fesztiváljainak állandó meghívottja, Lost Frequencies, és a legismertebb magyarországi zenekarok, mint a Punnany Massif, Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, Follow the Flow, Horváth Tamás, Krúbi, Fran Palermo, YesYes, Sky Fanatic és Drop The Cheese. Visszatér a Wellhello, ByeAlex és a Slepp, Intim Torna Illegál és Kistehén is. Ott lesznek még a hip-hop képviseletében Saiid, NB és persze a Bëlga. Az X-Faktor győzteseiről sem feledkeztek meg a szervezők, a VIBE-on ott lesz a hazai kedvenc USNK.
A fesztivál tudásfórumának, a Kolinak eddig bejelentett nevei: a közösségi média mém-sztárja, Tibi atya. A millenniumi nemzedék írónői: Kemény Zsófi, Kali Ágnes és Lupescu Kata. Kádár Magor, aki arra keresi a választ, miért (nem) fekszik a jelenlegi oktatás a millenárisoknak? Seer László számítógép- és robotgenerációk fejlődését jogi és IT szempontból közelíti meg. Vitus-Bulbuk Emese pszichológus az új nemzedék felnőtté válásáról ad elő. Koltai Balázs előadásában az innovatív vállalkozásokról lesz szó. Az Amigos a gyerekekért alapítója, Fábián Sára a társadalmi vállalkozásokról fog beszélni. Jön Joós Andrea, aki tanár, tréner, rádiós, televíziós műsorvezető. Morcz Fruzsina, a Zeneipari Hivatal nevet viselő, zeneipari képzésekkel foglalkozó iskolától a szakma legújabb változásairól fog mesélni.
0 Megjegyzések