Szükséged van rám és nekem is rád. Megbotlasz, egy pillanatra meginogok. Tovább vezetsz, és én teljes bizalommal követlek. A zene gyorsul, a szívverésünk is. A te lépéseid az én lépéseim lesznek. Határozott, de mégis gyengéd mozdulattal tartasz úgy, mint egy törékeny virágot.
Ahogy így táncolunk, kezdetét veszi egy utazás. Ez a mi utunk. Miközben táncolunk körbe a teremben, egyre inkább a gondolataim birtokába kerülök. Félek. Félek, hogy megszűnik a zene, és vele együtt mi is elmúlunk. Félek, hogy a most nem tart örökké. Miközben ezekre gondolok, te erősebben fogsz, s hirtelen gyors forgásba kezdünk. Az érzés, ami ekkor hatalmába kerít, eszembe juttatja gyermekkorom sebesen forgó körhintáját. Szédülök. Aztán a félelem helyét felváltja valami szokatlan. Valami egészen furcsa, amit ritkán és csak lopva él meg az ember. Azt kívánom, bárcsak örökké tartana! A forgásban lélekben eggyé válunk. Már nem én, hanem mi vagyunk. A tánc és én. Ez az az érzés, amit egyedül te adhatsz meg. Különös utazás ez, egyenesen a tánc mélységeibe.
- Fotó: Schmidt Anita
- Modellek: Vad Bertalan és Forrai Friderika
Vass Réka Barbara
0 Megjegyzések