Idén tanulni akartam a saját hibámból és eldöntöttem: ez alkalommal másképp fogok készülni, élvezem az őszt, amíg csak lehet, majd decemberben, amikor lehull a hó, szépen lassan elkezdek ráhangolódni.
Ez így is történt egészen november elejéig, amikor újra magával ragadott a várakozás édes íze. Aztán elgondolkodtam: talán nem is olyan nagy baj, ha ennyire korán elkezdjük várni az ünnepet.
Hiszen, ha csak az evés-ivás-ajándékozás lenne ennyire fontos, akkor ezt meg lehetne ejteni egy augusztusi szülinap vagy az áprilisi locsolás alkalmával, vagy az év folyamán bármikor. Van valami, amiért mégis már november derekától megmozdulnak az emberek.
Az elmúlt húsz évem alatt azt tapasztaltam, mintha karácsonykor ténylegesen szeretet töltene el minden embert. Valahogy ilyenkor mindenki tényleg tud hinni a jobb életben és abban, hogy igazából még a leggonoszabb emberben is van egy cseppnyi szeretet. Ezen az estén elhisszük: lehetünk jobb emberek, és igenis lehetünk mindannyian igazságosak, emberségesek. Szerintem ez a remény teszi olyan varázslatossá ezt az estét, ahogy az egyik karácsonyi dalban is benne van: „Az ünnep fénye betölti a szívünk reménnyel.”
Eljön szenteste, karácsony első, második, illetve harmadik napja, aztán pedig bekopog az újév, ami már kevésbé meghitt. Valami ezután mindig megszakad bennünk. Valami mindig véget ér. Még tartjuk pár hétig a karácsonyfát és az ünnepi dekorációt, aztán azokat is szépen elpakoljuk, velük együtt a karácsonyi reményeinket és a meghitt együttléteket is.
Talán ezért kezdünk el várakozni, készülődni már novemberben: ha már nem tarthat ez a különleges időszak elég sokáig, legalább kezdődjön el minél hamarabb!
Majos Beáta
0 Megjegyzések