A mézeskalács puha volt, omlós, meleg és illatos. Csak úgy fénylett, fehérlett a cukormázban, illegette-billegette magát a díszes tányérkában. Örült, hogy létrejöttét öröm és ujjongás fogadta. Éppen ezért sziporkázott, illatával betöltötte a kicsi konyhát, szépségével elvarázsolta az öt pár kezet, ami rajta dolgozott.
Születése gyönyörű volt, azonban világra jöttét keserves készülődés előzte meg, ugyanis a liszt, a porcukor, a sütőpapír, a nyújtófa, a tálkák, a sütőmargarin, a méz és társai csöppet sem akartak engedelmeskedni az öt pár kezecskének. Sütés közben ugyanis elbújtak, eltűntek, szénné égtek, zajongtak, nem működtek és szétestek haragjukban. Szenvedett is az öt pár kéz, amíg a hozzávalókat mind megbékítette, de tűrte a kínlódást, mert tudta: az alapanyagok jogosan sértődtek meg, hiszen a sütést már egy hete megígérték nekik. Akkor viszont a forralt bor csábította el a kezecskéket, így a mámoros beszélgetésben azok magukra hagyták az összetevőket.
Fortyogott is emiatt a liszt, ő kezdte a többieket is biztatni:
— Hagyjuk ezeket a fránya lányokat kínlódni! Ha a bor kell helyettünk, hát igyák a levét! — azzal pukkant egy nagyot, és fehér porának felét a szekrény hátához szórta. Így megfogyatkozott a lányok tudta nélkül és jót nevetett bosszúján.
— Igaza van a lisztnek — szólt a kávédaráló, amely a kristálycukrot szokta darálni — nem leszünk mi ilyen könnyűvérűek, mint azt gondolják! Összeszorítom darálófogacskáimat és ki sem engedem, amíg szerelőt nem hívnak hozzám! Ropogjon az ő foguk alatt is a cukor, ahogy a miénk alatt ropogott az elhanyagoltság! — majd reccsent egyet és összeszorította pörgettyűit.
A recept átírta sorait, mindenből egyenletlenül mért adagokat, hogy még véletlenül se feleljenek meg egymásnak, így az öt lány kezecskéje eggyel több tojást és pár mérőkanállal több lisztet tett a masszába. A méz hirtelen elfogyott, így boltba kellett szaladni érte. A bödön csak úgy recsegett, ropogott nevetése közben, épp a hasát nem fogta nagy örömében. A lányok egyre inkább csüggedtek, mert eddig egyikük sem találkozott ilyen határozott, bosszúálló alapanyagokkal. Meglepődtek, hisz a sütést csak pár órásra tervezték, de már az összeállítás is elhúzódott a huncutkodások végett.
Amikor már minden a helyén volt és összegyúrták a masszát, a sütő megmakacsolta magát és szivárogva elhatározta, ő bizony nem engedi begyulladni a benne levő gázt. Hiába kínlódott az öt pár kezecske, a sütő nem engedett az igazából. Addig-addig veszekedett, civakodott a lányokkal, amíg azok együttes erővel szétszerelték és a legmélyebb bugyrába engedték le az égő gyufát. Akkor a lángok nagy zörejjel kicsaptak a sütő ajtaján, a kezecskék pedig – bár remegtek a lángok forróságától – összecsaptak a levegőben és tapsikoltak örömükben.
Ekkor azonban a sütőpapír haragudott meg,és odavetette magát a lángoknak. Lassan ereszkedett le a tepsiről és már csak az orrfacsaró, égett szaga jelezte olvadását, amit az első adag mézeskalács sem úszott meg épen: szénné égett a sütőpapírral együtt. Volt nagy siránkozás, bántotta a kezecskéket az alapanyagok rendíthetetlen ellenállása.
Hogy megnyugodjanak, újabb adagot kezdtek el sütni, s amíg azt percenként ellenőrizte két pár kéz, addig a megmaradt három hozzákezdett a cukormáz elkészítéséhez. Arra azonban senki sem gondolt, hogy éjszaka a habverő szomorúságában megszökik és a sütés napján hűlt helyét találják a szekrényben. Lett nagy futás, gondolkodás, hogy mivel helyettesítsék az eltűnt eszközöket, s amíg gondolkodtak, úgy találták helyesnek, hogy a kristálycukrot összeöntik a tojásfehérjével. Nem kevertek sem habot, porcukrot sem daráltak, hogy az időből ki ne essenek, s amikor látták, hogy bármennyire is verik a villával, habot abból a nyálkából nem kapnak, az egyik lánynak eszébe jutott a szomszéd tömbházban lakó rokona, és azzal a lendülettel, amivel kitalálta, rohant is át, s elhozta a rokon néni konyhai kellékeit, mind. Így már gördülékenyebben haladtak tovább a sütkérezéssel és díszítgetésekkel. Azt azonban csak ők tudják, mennyit ficánkoltak, ugrándoztak, ragadtak és tapadtak ujjaik közt a rakoncátlan mézeskalácsok.
Bereczki Szilvia
0 Megjegyzések