Titkos koncert Kolozsváron

ELSŐ NAP

*BIIP*

Megszólal a telefonom. Érte nyúlok.

Á: Hejjo. Kolozsváron vagy a következő szombaton?

Most írt rám először. Nem tudom mi jön ezután, de azt már tudom, hogy igen lesz a válaszom.

Á: Csinálunk egy különlegesebb partit a zenekarunkkal. A party különlegessége, hogy a helyszínt nem fogjuk előre elmondani. Annyit lehet tudni, hogy Kolozsvár területén lesz... A résztvevőket busszal visszük ki a központból a helyszínre.Két koncert lesz: mi, Mano & Gregor, illetve egy latin-amerikai zenekar Ecuadorból, Mexikóból, Venezuelából és más országokból. Ők élő, autentikus latino zenét fognak játszani. Ez egy zártkörű esemény, csak közeli embereket hívunk el (még Facebookon sem hirdettük meg). A helyszín és a társaság teljes mértékben biztonságos és családias. Lenne kedved csatlakozni? 

Fürtös: Perszee, nagyon izgi.

Á: Hozhatsz magaddal valakit.

Ráírok valakire, akit nemrég ismertem meg. Nem tudom miért pont rá írok.

Fürtös: Szia, érdekel egy koncert?

B: Igen.

Egy random koncert, nem tudok helyszínt, nem ismerek senkit, csak pár fiút. Minden új és gyanúsak a körülmények. Ha egy filmben lennék ez lenne az a pillanat, amikor a néző fogja a fejét, hogy hogy lehet ilyen naiv a főszereplő, amikor egyértelmű, hogy a halálra mondott igent. Én igyekszem nem horror filmként nézni az életem, hanem inkább úgy élni, mintha minden nap az utolsó lehetne. De az is lehet, hogy ezzel az igennel csináltam meg az utolsó napomat. Megbízom a fiúkban, jófejnek tűnnek. Persze, hogy igent mondtam. Kilépés a komfortzónából? Vakmerőség? Kiderül.

MÁSODIK NAP

*BIIP*

Á: A belépőhöz szükségem lenne annak a nevére, akit magaddal hozol, és egy teljes testes képre. 

Oké, ez kezd egyre gyanúsabb lenni. Mi ez, ember kereskedelem? Már a szerveink se elegek? Ráírok B-re, ő is furának gondolja, de kiderül, hogy Á és B ismerik egymást, gyerekkorukban jó barátok voltak. Kicsi a világ. Visszaírok Á-nak, hogy kivel jönnék.

Fürtös: Elméletileg ismered. Úgy is kell kép?

Á: Jaaj, persze, hogy ismereem. Akkor nem.

HARMADIK NAP

*BIIP*

Á: Itt a belépőtök, Mentsd le, mert csak ezzel engedhetünk be

Sokat nevettem ezen a képen. A kedvencem a sarok nélküli magassarkú. Most már a teljes testes kép is értelmét nyerte.

NEGYEDIK NAP

*BIIP*

Á: Videót küldött.

Eddig a pontig én tényleg azt hittem, hogy ha nem is ember, vagy szervkereskedelem, de az erdő közepén mezítláb fogunk tépni, és azért van ekkora titokban tartva, hogy ne menjen ki oda a rendőrség. Viszont ez a videó egyszerre hatalmas spoiler, és kedvcsináló is, ad egyfajta biztonségérzetet.

A videóban a házigazda bemutatja a koncert helyszínét. Nagyon jól néz ki. Egyszerre otthonos, de még sem egyszerű. Nem egy átlagos üres tér. Teli van műalkotásokkal és egy falépcsőn fel lehet menni egy karzatra, amit már ki is szemelek magamnak. Ott fogok bulizni.

ÖTÖDIK NAP

*BIIP*

Á: Megosztom veled a szállítással kapcsolatos információkat.

Á: LINK.

Á: A linkre kattintva a nevetekkel, az email címetekkel és a saját passwordotokkal, ami a meghívótokban van töltsétek ezt ki. Válasszátok ki mihamarabb a helyeteket. 

Tanulmányozom a linket. Miért fél órás az út? Biztos, hogy Kolozsváron van a helyszín? Jó ötlet volt ez egyáltalán? Amúgy miért mondok mindig mindenre igent? Biztos csak románok lesznek ott. Románul se tudok. Eladnak három púpostevéért. Biztos nem lesz más programom szombatra? Most tényleg az utolsó pillanatokban fogom meggondolni magam? Mindig ez van. Az elején mindent nagyon várok, és az utolsó napokon bekapcsol a ,,ezt nem kellett volna” gondolat, de sose hagyom magam.

HATODIK NAP

Semmi. Várom a *BIIP*-et, de semmi. Arra számítottam, hogy fokozatosan egyre több infót megtudunk. De semmi. Vagy pont ezzel akarnak felcsigázni? Sikerült.

HETEDIK NAP

Megjön két egyforma busz sötétített ablakokkal. Gyorsan memorizálom a rendszámtáblát. Mind a kettőnek ugyanaz. Kiszáll egy szakállas fiú, köszön. Ránézek, és minden aggodalmam elpárolog. Amíg várjuk a későket beszélgetünk. Magyar. Rájövünk, hogy nincsenek késők, csak mások jobban féltették a szerveiket, úgyhogy beülünk. Üres a kocsi. Elindulunk. Minden szuper, egy viszonylag elhagyatott, de jól kinéző helyre érkezünk. Ahogy kiszállunk nagy szeretettel fogadnak a zenészek, bemutatkoznak és körbe vezetnek a helyiségben.

A házigazdának a saját szobraival van tele a hely. Feltölt energiával. Jó a hangulat. Kiderül, hogy vannak még ott ismerősök, és közel se mindenki román, nagyon színes a nyelvvilág.

Elkezdődik az első koncert. Hatalmas bulit csapnak pár perc alatt. Kezdetben fentről, a karzatból nézek rá az eseményekre, de a végére nem bírom, hogy ne elől csápoljak. A második koncert is nagyon jó. Latino táncot is tanítanak közben, amit próbálok elsajátítani az éjszaka folyamán.

Nem mondom azt, hogy meggondolatlanul mondjatok mindenre igent, de merjetek élni. Én se gondoltam volna, hogy random arcokkal fogok latinot táncolni, amikor felkeltem, de jó volt. Éreztem, hogy élek.

Veress Csenge