Önmagunkról tanulni nem egyszerű,
azonban mint csitíthatatlan ösztöngondolat mindegyikünket foglalkoztat. Talán
éppen a folyamat összetettsége, végességének nemléte és egyszemélyű
hozzáférhetősége teszi a témát örökérvényűvé, izgalmassá és a szó legjobb
értelmében általánossá. E kihívás a tudományok rengetegébe is kitörte magát, ám
cikkünkben énünk lelki tanának részterületére összpontosítunk egy nem is
akármilyen esemény végett. A pszichológia magyar élszakmabelije, Prof. Dr.
Bagdy Emőke teltházas előadásestet tartott április 3-án, Kolozsváron, a Florin
Piersic moziban, Kötődés, kapcsolat és a szeretet pszichológiája címmel.
Bagdy Emőke egy idézet köré építette előadása
egészét. Eszerint az univerzum két nagy erő állandó csatája: a hatalomé és a
szereteté.
A kezdőmondatokban a szakpszichológus nyomatékosan kijelentette, a szeretet képességével nem születünk, hiszen az újszülött korunk óta meglévő kapaszkodási, kötődési ösztön környezet általi kedvező fogadása formál minket élet- és szeretetképes lényekké.
A fejlődés egy folyamat, mely szükségeli azokat a kulcsingereket, melyek a gyermeknek biztosítják a kibontakozás lehetőségét, és kialakíthatják a legértékesebb kötődést ‒ a szeretetet.
Az idézetben megnevezett két erő
szerinte dinamikus egyensúlyban kell lennie egymással, hiszen a megfelelő
mértékben ezek kiegészítik egymást. A hatalom birtoklás, matéria, és a
hódításra, uralkodásra összpontosít. Ez szükséges az előremenetelhez, ám nem
egymagában. Dominálásával „ez a láthatatlan, önző erő cunamiként vonul végig
a világon”, és a materializált kultúrát, kapcsolatokat eredményezi az
anyagiakért és megvételekért való túlterhelő munkavállalással együtt. Ám a
valódi életelv a szeretetelv: ez segít, véd, gondoskodik. Az előadó így fogalmazott:
„A szeretet ezt a vak erőt, a hatalmat, átöleli, és azt mondja: óvakodj, és
légy emberszolgáló! Hiszen a megszelídített hatalom visszaadja tudását az
emberiségnek, de ahhoz ennek az önző erőnek engednie kell, hogy átölelve legyen.
Emiatt lényeg az optimális viszony, ami az egyensúly.” ‒ majd hozzátette ‒ „Mi
e csata különböző pillanatainak elszenvedői vagyunk.”
Bagdy Emőke rávilágított egyéb
következményeire is e kibillent egyensúlynak. Ilyen az elszemélytelenedés, a technicizálódás
folyamata és tapasztalata, ami egyúttal a szeretet elvékonyodását is okozza. „A
tárgyakat szeretjük, az embereket használjuk, pedig fordítva lenne helyes. A
feje tetejére állt a világ… (…) A személyes kontaktusokkal ellentétben, a
digitalizált világban határelválasztó eszközök, akadályok lépnek fel a
kapcsolatok kialakításakor, ápolásakor. Együtt kell elgondolkodnunk ezen a
dehumanizáción.” A szakpszichológus hangsúlyozta, hogy időnk és figyelmünk
beosztására is kihat a hatalom befolyása. A gyermekre, a gondoskodásra, a közvetlen
szeretetkapcsolatra is időt kell szánni. „Körülvesz minket az elhasználó,
felhasználó, kihasználó kultúra. A hatalom könnyen materializálódhat, de a
szeretet ennél ellenállóbb; ez lelki természetű képesség, ami szellemi
mivoltunkból is származik. Mi parányi lényekként adjuk magunkból a hatalmat
megfékező, szelídítő erőt – a szeretetet.”
Párhuzamként agyunk biológiai felépítése
is felmerült: két agyféltekénk ‒ a racionális (határozott) és az érzelmi
(limbikus) – között pályarendszerszerű viszony áll fenn, mondhatni,
„párkapcsolatban” vannak egymással. „Hogy melyik dönt? Ez sokszor nagy
dilemma az egyéni agyakban.” – hangzott el a kérdés és a válasz. Az evolúciós
pszichológia szerint a férfiaknál általában a racionális agyfélteke dominál,
míg nőknél inkább az érzelmi. Emiatt feltűnően eltérhet mind a szeretet
kifejezésénék, mind pedig annak kérési módja.
Az est kulcsgondolati szerepe a
szeretet meghatározását illeti, helyesebben mondva, annak hármas összetevőjének
felfedését. Bagdy Emőke ekképp fogalmazott: „Elköteleződni, felelősséget
vállalni, cselekedni. Ezt jelenti szeretni.”
Szülőként létfontosságú, hogy áradjon
belőlünk a szeretet. A gyermeknek két éves koráig megállás nélkül adjunk,
hiszen ezáltal és a biztonságos, őrző környezet érzetével gyökerezhet meg a
kötődés, ami végigkíséri őt teljes fejlődésében, életében. A felnőttkori
elvárások kiindulópontja gyakran a gyermekkori hiányokkal is összeegyezik. Elég
jó anyákként, szülőkként ekkor tanítunk meg szeretni. Szükség van jelen lenni, feladatunk,
hogy elkötelezve és felelősségtudóan adjunk, ez is a felnőttség szintje. Ám itt
is fontos az egyensúly, nem szabad a végletekbe esni. Ha túlgondoskodóak,
túlféltők vagyunk a gyermekkel, mindent elvégzünk helyette, akkor a tapasztalat
és világlátás hiányában félénk lesz. Pótlóénjévé válunk. Ennek ellenesete az,
amikor nincs követendő minta a gyermek számára. Az általános életbenmaradási
ösztönök nem kapják meg a minőségi kulcsingereket, nem lesz képes érzelmileg
kötődni. A pszichológus arról számolt be, hogy mindezek a későbbiekben komoly
és elkeserítő következményekkel járhatnak: kialakulhat a primér vagy a másodlagos
nárcizmus, a haszonelvű kötődés, az öncélú hatalomvágy, ellenszenv a
kapcsolódás iránt. Biztató középútról is hallhattunk: „Az érési folyamat is
a szeretet genézisének része. A kötődés bizalmával, stabilitásával a gyermek bátor
lesz; ha leesik, feláll, és az anyai távollét ellenére is meglesz a
biztonságérzete. Csillogjon vissza az anyai szemekből a gyermek számára, hogy ő
a legszebb. Csak szerető neveléssel növelünk.”
Bagdy Emőke kérdések feltevésére is bátorított
minket. Ha szeretünk valakit, milyen
felelősséget vállalunk az életében? Miben nyilvánul ez meg? Mi hogyan fejezzük
ki a szeretetkapás iránti vágyunkat? Hogyan éreztetjük, hogy szeretetreméltó
emberek vagyunk?
„Elengedhetetlen, hogy éreztessük a
szeretetünket, hiszen ez nem magában gyűlik, valakitől valakire irányul.”
Párkapcsolatok esetében egy újabb találó metafora merült fel: az én és a
te kör összecsúsztatásával lesz egy közös metszet ‒ a mi. Mindkét
oldalról kisebb lesz a saját autonómia, de a cél az értünk való jövő- és
felelősségvállalás, a közösen, együtt történő sorsépítés. „Igaz szeretetben
az adás mozzanata érvényesül. Nem szabad hagyni, hogy a közös sérüljön, a mi megmaradása
elsődleges. Együtt hibásnak lenni, de együtt megjavítani, és szembenézni a saját
résszel – ez a lényeg. Az illeszkedés és a viszonzás a kulcs.” ‒ magyarázta
előadónk. Részletekbe menően betekintést kaphattunk a különböző dominancia-megosztású
kapcsolattípusokba is, azok pszichológiai hátterükbe, valamint a görög kultúrában
megkülönböztetett szeretetfajtákba is.
Bagdy Emőke zárógondolatai is buzdítóan
hatottak. „Hozzuk vissza a mi felelősségi körünkbe a szeretet hatalmát. Szeretnél
valamit a másiktól? Kezdd el te adni! Tudatosan változtass! Az általunk
hozzáférhető kis világunkban tegyük meg a szeretet lépését!”
Jude Julia
0 Megjegyzések