Idén július 3-án nyitotta meg kapuit
a Vibe fesztivál a Maros-parton. Az évek során egyre nagyobb hírnévre tett
szert az esemény, ennek köszönhetően nem csak belföldről, hanem külföldről is
számos fesztiválozó vett részt az eseményen.
Elmondásuk szerint hívogató volt,
hogy az előadók felhozatala ilyen színes, mindenki ízlésének megfelelve. Sokakat
Jason Derulo csalt a fesztivál területére, hisz eddig nem nyílt alkalom, hogy
részt vehessenek a koncertjén. Utólag azonban nem mindenki távozott pozitív
élményekkel, bár szórakoztató volt a koncert, mégis akadtak dolgok, amiket
hiányolt a közönség.
Tavaly nem került rá sor, de idén
már az első napon is élvezhették az emberek, hogy felülről is átláthatják a
fesztivált, mondhatni madár távlatból, ugyanis Jason Derulon kívűl a fesztivál
másik szenzációja az óriáskerék volt. Ez éjjel többféle színben is pompázott,
emellett több gép is volt a helyszínen, ami boldoggá tette a fesztiválozók
gyermeki énjét, vidámparkos hangulatot keltve.
Bár a fesztiválra való bejutás
hosszadalmasabb volt, mint az eddigi években, a helyszín távolabb költözött,
azonban a gyalogolni nem kívánó emberek számára biztosítottak biciklit, illetve
egy kis vonat is volt, amivel könnyebben és gyorsabban meg lehetett közelíteni
az eseményt. Az érettségizők lemaradtak néhány napról, de hétvégén ők is
kitombolhaták magukat.
Összesen 112.600 ember lépte át a
fesztivál kapuját, így elmondható, hogy idén is nagy sikereket ért el az
esemény. A következő évben július 3-6 között várják a szervezők a fesztiválozókat,
jegyek már kaphatók.
Találkozunk jövőre!
Nyitókép: VIBE Festival Facebook
További képek: Nagy Orsolya és Kelemen László András
Nagy Orsolya
0 Megjegyzések