Ősi ösztönök, sértegető moderátor, Lego és fogkrémreklámok – XIV. Kommunikációs Napok első nap

Tizennegyedik kiadásával tért vissza az offline Kommunikációs Napok. A szervezők két online kiadás után ismét a Kommunikációs kar épületébe várták az érdeklődőket, akik szép számban érkeztek, majd elégedetten távoztak a rendezvény első napjáról.




A végzős kommunikációs hallgatók szakmai konferenciája ismét nagy érdeklődéssel vette kezdetét. A meghívottakat szokás szerint hetekkel a rendezvény előtt elkezdték bejelenteni, majd lassan kialakult a végleges program, és végül eljött a kezdés pillanata. A BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi karára, a Traian Moșoiu utcai épület első emeletére sorra érkeztek meg az érdeklődők, akik a bejelentkezés után elfoglalták a helyüket a teremben, és együtt várták a kezdést.


Rövid köszöntés után a mikrofon Dr. Seer Lászlóhoz került, aki a vásárlási szokások tudományos hátterét tárta fel. Mint elmondta, ősi evolúciós késztetések és többfajta hormon is nehezíti, hogy racionális döntések alapján költsük el a pénzünket, és különösen fontos odafigyelni, hiszen a boltok épp ezeket az ösztönöket fordítják a saját javukra. Az előadás annak ellenére sem volt unalmas, hogy sok információ már ismerős lehetett a hallgatóság számára, hiszen Seer egyfajta stand-up comedy-ként adta elő ezeket, a mögötte vetített prezentációban pedig hemzsegtek a jól ismert mémek, amik szintén fellazították a tömör tudományos adathalmazt.


Dr. Seer László az idei Kommnapok színpadán - Fotó: Zajzon Ferenc Zalán



Hasonlóan szórakoztató folytatás várta nézőkre az Ügynökségekről feketén-fehéren című beszélgetésben is. Könczei Zsoltot és Petki Milánt Tamás Endre moderálta, segítve őket bemutatni az általuk vezetett reklámügynökségeket, és vérig sértve Könczeit, amikor idősebb generációnak titulálta őt. Míg Milán alig két éve kezdte vállalkozását a Bloomberry reklámügynökséget, Zsolt már több, mint tíz éve dolgozik a szakmában, többek között a Division Boutique Agency vezetőjeként. A különböző tapasztalatok összehasonlítása tette igazán hasznossá az ötvenperces beszélgetést a kommunikációs hallgatók számára, de kívülállóként is érdekes volt belelátni a két reklámügynökség mindennapjaiba, döntéseibe, gondjaiba, és sikereibe.


Kömczei Zsolt, Tamás Endre és Petki Milán az idei Kommnapok színpadán - Fotó: Zajzon Ferenc Zalán



Rövid kávészünet után lépett színpadra a harmadik meghívott, Kelemen Attila. Az OTP Bank romániai marketingigazgatója betekintést nyújtott a marketingfolyamatok legelső lépéseibe, amik a közönség számára általában rejtve maradnak, de azt is elárulta, hogy az ő álommunkahelye a LEGO marketingigazgatói posztja lenne, hiszen nagy rajongója a játéknak. Az előadás során többször kikérte a közönség véleményét is, akik találékonyságukkal például harmadik opcióval oldották meg az eredetileg két leheteséges válasszal feltett kérdést.


Kelemen Attila az idei Kommnapok színpadán - Fotó: Zajzon Ferenc Zalán



Az estét Mihai Tudor Oprea, a Iulius Mall marketingigazgatója, és Polacsek Péter  Diversity Advertising ügyvezető igazgatója és a VIBE Fesztivál kommunikációs koordinátorának beszélgetése zárta, akik szintén szakmai tapasztalataikat osztották meg az érdeklődőkkel. Különösen szórakoztató észrevétel volt Oprea részéről, hogy míg mindenki (remélhetőleg) naponta használja a különböző szájhigiéniai termékeket, például a Colgate, vagy a Paradontax TikTok fiókját meglepően kevesen követik. Emellett kiemelték a bátorság fontosságát, és a reklámok hitelessége is az érintett témák között volt, majd közel félórás kérdezz-felelekkel zárták a napot. A beszélgetést Arina Neagu moderálta.


Mihai Tudor Oprea, Polacsek Péter és Arina Neagu az idei Kommnapok színpadán - Fotó: Zajzon Ferenc Zalán



A rövidebb első napot szombaton több, mint kilencórás előadássorozat követte, de erről majd Pintér Anita és Gebe Zoli mesél nektek. Kövessétek a Perspit! Nemsokára érkezik a folytatás.


Képek: Zajzon Ferenc Zalán - Kommunikációs Napok

Mihálykó Tihamér

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments