#Perspikipróbálja – a virális TikTok tészta

Röpke pár hónap után, újra jelentkezünk a #Perspikipróbálja sorozatunkkal. Ezúttal a virálissá vált TikTok receptet, a sült paradicsomos-fetás tésztát próbáltam ki.



Annak ellenére, hogy a trend év elején ünnepelte az egyéves születésnapját, a konyhánkban még mindig nagy népszerűségnek örvend. Sokat halogattam az elkészítését, egyszer megfelelő tepsim nem volt hozzá, máskor feta sajtot nem találtam az üzlet polcain, majd rájöttem, hogy egy turmix se ártana. Amikor összeálltak a csillagok (értsd: sikeresen beszereztem minden összetevőt, és netán kedvem is volt sütkérezni), elkészítettem ezt a zseniális, krémes szószt.

Hozzávalók – két-három adagra:

  • 250 gramm koktélparadicsom (cherry)
  • 150 gramm feta
  • fűszerek: oregánó, bazsalikom, só, bors
  • 3 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • csipet cukor

Elkészítés:

20x20 cm-s magasabb falú tepsiben elhelyezzük a koktélparadicsomot és a fokhagymát, majd középre betesszük a feta sajtot. Fűszerezzük kedvünk szerint, személy szerint oregánóval, bazsalikommal, sóval és borssal preferálom. Majd öntsük le egy kevés olívaolajjal.


Tegyük be az előmelegített sütőbe 20 percig ismeretlen hőfokra. (még mindig nincs modern sütőm) Ameddig sül főzzünk meg 2-3 adag tésztát.


Az összesült kompozíciót villával összepépesíthetjük, ha darabosabb szószra vágytok, viszont én krémesen szeretem, így turmixba helyezem, illetve egy kis cukorral megszórom annak érdekében, hogy kiegyenlítsem savasságát. Turmixolás után kóstoljuk, ha túl sűrű kis vízzel lazítjuk, illetve fűszerezzük szükség esetén.  

A szószt ráöntjük a megfőtt tésztára, tálaljuk, majd opcionálisan megszórjuk parmezánnal.

Nagyon gyors és kevés energiát igénylő ebéd-vacsora, így egyáltalán nem csoda, hogy ekkora népszerűségnek örvend(ett) a közösségi média platformokon. Ha így a szesszió végére meguntátok a szendvicseket, próbáljátok ki, és olvassatok Perspit! 

Nagy Andrea

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments