#ismerdmegperspit - Takács Kriszta: Szeretek halogatni, de az utolsó pillanatban nincs mit tenni, dönteni kell…

A nehéz napok lelki terheiről, az utolsó pillanatban való döntések adrenalinmámoráról, valamint a személyiségéről kérdeztem Takács Kriszta, másodéves bölcsészkar hallgatót, a Perspis csapat egyik legújabb tagját, akinek tapasztalata szerint hirtelen választás során is lehet jó az eredmény.

Milyen indíttatásból jött, hogy a Perspektíva diáklapnál akarsz tevékenykedni?

A diáklapról egy ismerősöm ismerősétől hallottam, és mindig szerettem volna magam kipróbálni az újságírás vagy a rádiózás területén, ezek nagyon vonzottak. Amikor hallottam, hogy van egy ilyen lehetőség, akkor megörültem neki, és mondtam, hogy akkor ezt mindenképp ki szeretném próbálni, így örülök, hogy belevágtam. Eléggé friss tag vagyok a Perspinél, körülbelül február-március óta vagyok a csapatban.

Mondtad, hogy érdekel a rádiózás, meg maga az újságírás is. Ha foglalkoztat a téma, miért nem választottál egy olyan szakot, mint maga az újságírás, ahol mindkettőből képezheted magad?

Gondolkodtam rajta, de nálam eléggé nehezen ment ez a döntéshozatal, és még mindig nehezen megy, így az utolsó utáni percet kicentizem, amikor már muszáj volt dönteni. Úgy voltam vele, hogy innen ugye bölcsészetről, azért több út vezet a humán részek fele, így a későbbiekben még ki tudom próbálni magam az újságírásban – nyilván nem olyan szinten, mint aki csak azt tanulja, de még van lehetőségem kipróbálni, viszont, ha újságírásra mentem volna, akkor a bölcsészet felé, már nem lett volna annyi lehetőségem mozogni.

 

Mennyire volt nehéz a pandémia után újra elkezdeni szocializálódni?

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nekem annyira nem maradtak ki a társas kapcsolatok a pandémia idején. Főképp azért nem, mert falun lakok, és a házunk mögött van egy nagyon nagy rét, ahol mi hetente összeültünk a közeli barátainkkal, akikkel együtt nőttünk fel.  Így nem mondhatom, hogy nehéz volt visszaszokni, mert nagyon hamar és könnyedén képes vagyok beilleszkedni és szocializálódni.

 

Ha már úgyis felhoztad a gyerekkori barátokat, kíváncsi lennék, hogy mit válaszoltál kisgyerekként, arra a nagybetűs kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel?

Az igazság az, hogy nekem sok ilyen válaszom volt, viszont az első, ami mondhatni hosszabb ideig kitartott – ahhoz képest, hogy gyerek voltam –, hogy doktor néni leszek, így természetesen volt táskám és köpenyem, amit, ha felvettem, mindenkit vizsgáltam a családban. Aztán hamar kiderült, hogy bár nincs különösebb bajom a vér látványával, annyira nem is vagyok barát vele. A későbbiekben meg hamar kiderült, hogy a biológia és én párhuzamosak vagyunk egymással.

 

Ha megtehetnéd mit üzennél az akkori, gyerekkori énednek?

(Elgondolkodik) Talán, hogy legyek egy picit figyelmesebb, illetve, hogy tegyem jobban oda magam bizonyos dolgokhoz. Ezt nem is pont annak a kicsi énemnek üzenném, hanem mondjuk egy öt-hat évvel ezelőttinek, hiszen több lehetőséget ki tudtam volna akkor használni, ha figyelmesebb vagyok és több mindenre rászánom magam. Jaj, és hogy ne legyek annyira lusta, mert ez azért jellemző rám, hogy nem élek egyes lehetőségekkel, mert úgysem annyira lényegesek. A még kisebb énemnek meg azt, hogy ne legyek minden lében kanál. Valószínűleg elég sokszor idegesítő kisgyerek voltam, mert akkor is eléggé extrovertált voltam és mindenkinek beleszóltam a dolgába még abba is, amibe nem kellett volna.

 

A jellemed alapján melyik mesehősként azonosítanád magad és miért?

Talán Belle-ként, a Szépség és a Szörnyetegből. Először is azért, mert ő is nagyon szeretett olvasni és nyitott személyiség volt, de biztos az is hatással van erre, hogy ő az egyik kedvenc mesekarakterem. Mindig is szerettem belelátni magam az ő helyébe, mert próbál az élet minden terén nyitni az új, a nem szokványos felé, és ez bennem is megvan. Persze így, ahogy növök, próbálok egyre inkább elfogadóbb lenni, mert nem mondhatom, hogy feltétlenül mindig az voltam, viszont úgy érzem, ezen elég sokat sikerült változtatnom.

 

Ha feltennénk a lemezlejátszóba egy lemezt, ami megmutatja, hogy ki is vagy valójában, akkor milyen zene szólna belőle?

Egyértelműen Harry Styles, hiszen nagy fan vagyok, már a kezdetek kezdete óta, tehát még a One Direction megalakulásától. Mondjuk én zene téren olyan vagyok, hogy bármit meghallgatok, tehát klasszikustól elkezdve, népdal, rock, bármit. És az övé az a stílus, a mostani új lemezének a stílusa, ami ötvözi ezt az egészet.

 

Ha tehetnéd, melyik történelmi korban élnél és miért?

Nagyon tetszik az 1940-50-es évek – mondjuk itt nem ugyanaz volt, mint Amerikában. Vagy esetleg, ami még nagy kedvencem, a 19. század környéke, a viktoriánus időszak. Most például pont arról tanulunk, aminek nagyon örülök, mert én ezt vártam, amióta elkezdtük az egyetemet. Mindenképp a kor Angliája az, ami engem elvarázsolt, mind az irodalom, mind a fejlesztések, a stílus terén, vagyis ahogy működött minden akkoriban. Ugye akkor kezdtek a nők is egy picit több jogot kapni, meg írni, és nálam ez az, ami tényleg úgy magával ragad, hogy szívesen részese lettem volna.

 

Ha jelen pillanatban lenne három kívánságod, akkor mit kívánnál, és miért?

Az egyik kívánságom az lenne, hogy kezdtem volna el időben tanulni, mert jön a szesszió és érzem, hogy nem vagyok felkészülve rá. (Felkacag) De nem baj, van még időm rá.... A második, hogy nagyon szeretnék minél többet utazni, amire, így diákként most annyira nincs lehetőség. És a harmadik a VIP-ból, egy Harry Styles koncertet végigbulizni. Az úgy nagyon menő lenne.

 

Minden embernek vannak nehezebb, meg jobb napjai. Hogyan szoktad megélni a nehezebb napokat?

Hogyha tehetem, akkor nálam a nehezebb napok az ilyen ágyban ülünk, behúzzuk a sötétítőt, nézünk valamit, zenét hallgatunk, viszont erre nem mindig van lehetőség, sőt legtöbbször nincs. Szóval ilyenkor, ha ki kell menjek a házból, akkor ez a ,,súly” ott marad az ajtó mögött. Ilyen esetekben nagyon ritkán nyílok meg bárki előtt is, inkább magamban próbálom lerendezni.

 

Villámkérdések:

 

Melyik három szín jellemezné a belsődet?

Sárga, zöld és talán a piros.

 

Melyik az az étel, amit sohasem ennél meg?

Puliszka és az olyan húsok, amin kövérség van.

 

Milyen furcsa szokásod van, amiről kevés ember tud?

Szeretek fütyülni, annak ellenére, hogy nem igazán tudok.

 

Kedvenc sorozatod?

One Tree Hill.

 

Senki nem gondolná rólad, de te még sohasem…

(Gondolkodik, majd elkacagja magát) Az a baj, hogy megy a fejemben ,,Az én még sohasem” című dal… de a válasz, hogy sose bungee jumpingoztam.

 

A kávé poharainkból kifogyott, a kérdéseim elfogytak, és azt hiszem, titkon mindketten vártuk – jó hangulatú és tartalmas beszélgetésünk ellenére –, hogy a hazafelé vezető utunk hangulatát Harry Styles diktálja fülhallgatóinkon keresztül.

 

Beke-Bőjte Anna