Ugye már nem lesz késő felnőni?

Ahogy telik az idő a feketeerdő-torta tetején egyre több gyertya sorakozik, a serdülőkor jegyei ráncokká húzódnak a homlokomon a rendre sokasodó ,,felnőtt dologok” miatt, és ahogy a hajkoronám kezd közelíteni a már fájó derekam felé, némán kiált a sokadik hajfestékért. A testem kezd felnőni, ez már majdnem annyira rémisztő dolog számomra, mint amikor a kisgyerek felfedezi első szőrszálait – amiről tudja, hogy azokat sok másik fogja követni.

Gyerekkorom kopott utcája egyre fülsiketítőbben csengi, hogy: Ideje lenne felvenni a testeddel a ritmust! Hahó! Mikor akarsz, már felnőni? De nem értem őt. Miért akarna valaki felnőni, ha örökké gyerek maradhat? Miért zavarja gyermeteg bensőm, az egyre csak érettebb termetemet? De most őszintén emelje fel a kezét az, aki érti, miért is kellene felnőni?

Mert nem sokkal jobb beleugrani minden pocsolyába, még akkor is, ha tudom, hogy az új bőrcipőm bánja?

Nem izgalmasabb az átkelőhelyen, csak a fehér csíkokra lépni, még akkor is, ha akadályozom a forgalmat?

Nem érdekfeszítőbb a járda szélén egyensúlyozni, még akkor is, ha tudom, hogy úgyis elvesztem az egyensúlyom és leesek?

Nem fantáziadúsabb keresni a felhőkben, hogy milyen formára hasonlítanak, még akkor is, ha tudom, nem kellene pazaroljam az időm ilyesféle dolgokra?

Nem ellenálhatatlanabb a párás ablakra rajzolni, még akkor is, ha tudom, hogy utána nekem kell ablakot tisztítani?

Nem vérpezsdítőbb félni a sötétben, még akkor is, ha tudom, nem léteznek szörnyek?

Nem reménykeltőbb hinni a mesebeli, boldog befejezésben, még akkor is, ha tudom, hogy a szőke herceg nem mindig szőke és végképp nem herceg?

Nem hívogatóbb ugróiskolázni minden rokonszenves utcai macskakövön, legfőképp akkor, amikor rengeteg ember van körülöttem és éppen valahonnan már elkéstem?

Nem biztonságkeltőbb érzés pizzát rendelni úgy, hogy előre megírt szövegből olvasom fel mit szeretnék, és még így is belerontok, a lehető legtöbbször?

Nem valódibb gyerekként élni felnőttként, még akkor is, ha ezt sokszor felelőtlenségnek tekintik a külső szemlélők?

De a torta egyre csak fogy, a gyertyák elolvadtak, a rácok feszesednek, a sokadik szemránckrém kiürült, a fájó derekam már tegező viszonyban van a csontkováccsal és a felnőtt magaviselet tárt kapukkal vár, de nekem még mindig nem sikerült kilépni a gyerekkor ajtaján. Kulcsra zártam, hogy majd, ha minden pocsolyát átugrottam, minden fehér zebracsíkra ráléptem, minden járdaszegélyt megismertem, minden felhőt kielemeztem, minden ablakot újlenyomatommal díszítettem, minden szörnyet legyőztem, minden kétes magatartású szőke herceget elkerültem, minden macskakövet elkoptattam és pizzát rendeltem forgatókönyv nélkül, na majd akkor ajtót nyitok. De mondd, ugye akkor, már nem lesz késő felnőni?

Nyitókép: Benedek Orsi

Beke Bőjte Anna