Az,
hogy kimondhatom, hogy jóformán öt éve függök a fizikai és szellemi találkozásainktól,
majdnem egy örökkévalóságnak tűnik. Majdnem öt év, de ha pontosabb
információval akarnék szolgálni, akkor elárulnám, hogy 1565 napról van szó, ami
minden eltelt 24 órával egyre több lesz. Tudom… így leírva igazán megszállott gondolatnak
tűnik, de elhiheted, néha ez is meg kell legyen egy emberben bizonyos mértékig,
hogy nehezebbé váljon a felejtés.
Azt
hiszem, ahogy teltek az évek, megpróbáltam minél drámaibb történetekhez
hasonlítani a mi légyottjainkat, ez azonban nem jött össze. Mármint
összejöhetett volna, ha egy rossz tinikomédiában kerestem volna az
összefüggéseket. Biztosítalak róla, hogy minden ilyen filmben megjelenik az a klisének
nevezett momentum, amikor a két serdülő egymásra talál mámoros pillanataik
tetőfokán. De azért van annyi tartásom, hogy nem a 21. század "klasszikusai" között kutatok, hanem kicsit régebbre visszanyúlva.
Szokták
mondani, hogy úgy változik az időjárás, ahogy a kedvem. Nos, ezt én még
kiegészíteném azzal, hogy a hangulatom nemcsak az időjárást befolyásolta, hanem
a környezetem is. Hisz volt egy helyünk, egy cseresznyefánk és egy kopott
lépcsőnk, ami magára öltötte a kettőnk között levő távolság változatos csendjét.
Így történt, hogy a tél kezdetével a lépcsőnk –
ahol addig búcsúztunk el egymástól esténként –
a fagy miatt tönkrement, és a cseresznyefánk a tavasz első napsugarától nem
bontott virágot. Elmentél, és az utánad maradt hely már nem tartogatott új
meglepetéseket.
Míg
egy nap a cseresznyefa mellé került egy más, színesebb öltözetű csemete. Bár a
bő termést adó cseresznyefa nem borult virágba, de új hajtásokat növesztett, és
a régi elfakult ágakat le kellett vágni. A lépcső teljesen széttört, de már
dolgoztak rajta a munkások, előkészítve egy új lépcsőt az addig is ismert
járókelők számára. Nos igen, a lépcső és a cseresznyefa nem kedvelték egymás
kibontakozását, mert bár az új lépcső alapja még mindig a régi volt, az új
csemete gyökerei bekúsztak alá, így indítva utat újabb repedéseknek.
Egyik
napról a másikra a kis csemete eltűnt. Kivágták, hisz tönkretette az új
lépcsőt. Egy hét múlva a cseresznyefa is hasonló sorson végezte, hiszen az meg
a régi lépcsőt tette tönkre. Eltűnt mindkettő, mintha ott sem lettek volna, de
te visszajöttél. Visszajöttél, bár nem tudtál sem a fáról, sem a lépcsőről. Így
történt, hogy újraértelmeztük egymástól való függésünk, sárga virágokat
ültettünk a cseresznyefa helyére…
Másfél
év volt, ha jobban tetszik úgy 496 nap, ami alatt bármennyire is akartalak
feledni, a kettőnk cseresznyefája és kopott lépcsője nem engedte el az
emlékedet. Talán jobb is volt így, hogy ennyire függtem tőled, mert ha a bennem
levő társfüggőség egy falatja is elveszett volna, sosem találtam volna vissza
igazán magamhoz.
Nyitókép forrása: https://www.flickr.com/photos/nicolasvous/
Beke Bőjte Anna
0 Megjegyzések