A középiskolás évek végén
fontos döntéseket kell meghoznunk a jövőnkkel kapcsolatban. Vajon tényleg
szükséges egyetemet végeznünk annak érdekében, hogy sikeres és boldog életet
éljünk? Szász Zsuzsi fotósként, videósként saját tapasztalatait osztotta meg a
témával kapcsolatban.
Végzős
középiskolásként az érettségi vizsgát követő legnagyobb stresszfaktort talán az
a döntés jelenti, hogy mi tévők legyünk ezután? Mi legyen a következő lépés?
Ezt gyakran befolyásolhatják a szüleink, az utat szépen kitaposó nagyobb
testvéreink vagy a barátaink is. A
témáról Szász Zsuzsival beszélgettem, aki jelenleg Székelyudvarhelyen él,
szabadúszó fotósként, videósként dolgozik.
2017-ben végzett a Tamási Áron Gimnáziumban természettudományok profilon,
de egyáltalán nem érezte sajátjának ezt a szakot. Zsuzsi sosem tudott egy
helyben ülni, mindig arra törekedett, hogy emberek között legyen, így az iskola
mellett rengeteget tevékenykedett, mindig azt tartotta szem előtt, hogy az
álmait kövesse, és abban fejlődjön, amivel tényleg foglalkozni szeretne. Története
sokunk számára motiváló lehet.
Kisgyerekként hogyan képzelted el magad
a jövőben? Mi volt a válaszod arra a bizonyos, „mi leszel, ha nagy leszel?”
kérdésre?
Kiskoromban
sok minden szerettem volna lenni. Volt időszak, amikor régész akartam lenni,
ezt mondanám a legfurcsábbnak, bár nem emlékszem, de sejtem, hogy valamilyen
izgalmas rajzfilm lehetett rám ilyen hatással. Állatorvos is akartam lenni,
mert nagyon szeretem az állatokat, meg persze énekes. Arra még mindig vágyom!
Ehhez képest jelenleg teljesen más
irányt vett az életed. Fotózol, videózol, és nem is akárhogy! Honnan jött az
ötlet, hogy ezzel foglalkozz?
Őszintén
nem tudom, hogy pontosan honnan jött az, hogy fotózzak és videózzak. Engem
aránylag korán ért el a "digitalizáció", már ovis koromban volt
otthon számítógép, édesanyám távmunkákat vállalt Amerikába, otthonról dolgozott
szinte teljes gyerekkoromban. Édesapám is ebben segítette, pár évvel ezelőttig
egyikük sem járt be munkahelyre. Ezt azért mondom itt egy slunggal, mert
szerintem ez a minta is nagy hatással volt arra, ahogy én alakítom az életutam.
Hatodikos koromban kaptam az első telefonom, de az az én tudatos választásom
volt már, hogy androidos legyen, abból első volt az osztályban. A bátyám, aki
két évvel idősebb nálam, általános suli végén android alkalmazásokat készített
hobbiból, ezt valamilyen szinten követte az egész család. Valamikor
középsuliban én is készítettem egy játékot, de annál többet tervezgettem. Azt
akarom mondani, hogy mindig volt bennem fogékonyság az ilyesmire, és ami fontos
az azt hiszem az, hogy szeretem a szépet, az esztétikusat, nagyon. És már nem
is tudom hol kezdődött, csak a vágyra emlékszem, hogy mennyire szerettem volna
fényképezőgépet, és ezt mennyi ideig nem engedték a szüleim saját pénzemből
sem. De előtte már telefonnal, vagy, ahol értem kölcsön kamerával próbálkoztam,
tanulgattam.
Licis éveid alatt gondolkodtál azon, hogy tovább tanulj?
Gondolkodtam, természetesen. És
egyébként én úgy is szoktam fogalmazni, hogy nem tanultam tovább intézményes
formában, de a tudástáramat folyamatosan törekszem bővíteni. A középiskola
nekem tényleg nagyon betette a kaput, így egy kis szabadságra mindenképp
vágytam, ahogy leérettségiztem, ezért döntöttem úgy, hogy egy évet mindenképp
kihagyok, nem is tudtam volna még, hogy merre szeretnék orientálódni, így erre,
tapasztalatszerzésre, egy kis utazásra akartam szánni azt az egy évet. Végül
összesen mindössze 3 hónapot utaztam, de az hatalmas élmény volt és szerintem
meghatározó, több értelemben. Amikor hazajöttem, akkor ezek kapcsán keresett
meg egy hírportál, hogy készítene velem egy interjút, majd megtetszettem nekik
és megkérdezték, hogy dolgoznék-e velük videókon. Ebből végül egy hosszas
együttműködés született, ami mai napig tart, és ezáltal, tőlük-velük, azzal,
hogy szinte folyamatosan projektjeim voltak, tanultam a legtöbbet. A gyakorlattal.
Mi
győzött meg végül, hogy ne menj egyetemre?
Minden évben újra és újra számolni
kezdek, hogy menjek-e el egyetemre. Itt megint több tényező van. Az egyik az,
hogy bár gyerekesen hangozhat, de nagyon nagy lázadó vagyok még mindig. Nem
nőttem ki. És nem is szeretném, hanem fel szeretném használni ezt. Nem gondolom
azt, hogy jó a rendszer, amiben élünk, azt gondolom, hogy változtatni kéne, és
azt gondolom, hogy vannak most divatos minták, amik nem feltétlenül vezetnek jó
irányba. És én azt érzem, hogy ezzel az életmóddal, ami nem, egyáltalán nem
tökéletes, vagy valami csoda cucc, képviselek valamit, és valahol ehhez tartani
akarom magam. De nagyon fontos az, hogy fotós-videós egyetemre nem akartam
menni, mert nem azt tartottam számomra, és ez nagyon fontos, a legjobb útnak.
Ha például orvos szerettem volna lenni, ez nyilvánvalóan fel sem merült volna,
ahogy még számos esetben. Vannak szakok, amiken még gondolkodom, ilyen például
a menedzsment, pszichológia vagy kommunikáció, de mindenképp azt fogom figyelembe
venni, hogy a terveimben mi segít leginkább előre.
Jelenleg 1-től 10-es skálán mennyire
érzed magad elégedettnek a helyzeteddel?
Furcsa
ezt így osztályozni, de talán 7-es körülire tenném. Nem vagyok ott, ahol lenni
szeretnék, és ahol lehetnék. Nem könnyű. Onnantól kezdve nem könnyű, hogy nincs
senki és semmi, ami vezet. Tudatosnak kell lenni, amit nehéz. Nem sikerült és
nem sikerül mindig, vannak kudarcaim, többnyire az, ha valamivel nem a
megfelelő tempóban haladok, mert nem elég nagy az önuralmam. De ezeken mind
dolgozom, rengeteg helyzettel találkozom, amik mind építenek és fejlesztenek.
Amire odafigyelek, hogy időszakonként felmérjem a helyzetem és szükség esetén
újra tervezzek. Most például nagyon azt élem, hogy azt érzem váltanom kell. Fel
kellett ismernem, hogy a jelenlegi életmódom nem az, amit szeretnék, túl sok
egy helyben ülést és "szöszölést" igényel a videó vágás például, ami
számomra nagyon megterhelő, mert nem ez a típus vagyok. És ez hatással van a
teljesítményemre. Bár sok részét szeretem a mostani munkáimnak, jobban tudnék
teljesíteni másban. Azt gondolom, hogy ez rendben van és át kellett élnem az
eddigi tapasztalataimat, ahhoz, hogy most ezt érezzem, de ugyanakkor attól,
hogy rendben van, nem könnyű. Váltani ritkán könnyű.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Van
egy saját projektem, ami bár videókra épül, de nem én szeretnék lenni az, aki
felveszi és megvágja, hanem én szeretném ezt összefogni és koordinálni, illetve
a kommunikációs részét szeretném leginkább magamra vállalni. Ennek próbálom
most megteremteni a kereteit. Ha ez valamiért sikertelen lesz, akkor is
szeretnék lassan mást vagy mást is csinálni. Emberekkel dolgozni, szervezni,
mert ezeket nagyon szeretem, de a tartalomgyártás valószínűleg mindig megmarad
az életemben, hiszen ezt érzem az egyik legfontosabb részemnek. Ezt érzem most.
Mit üzensz azoknak az olvasoknak, akik
hasonló nehéz döntéseket kell meghozzanak a közeljövőben?
Azt,
hogy ismerje meg magát, fektessen ebbe időt és energiát. Figyelje meg, hogy mit
szeret, mit nem, mi okoz örömet. Ha ezek alapján tud irányt, hogy merre
szeretne orientálódni, akkor tűzzön ki célokat, hogy hova szeretne eljutni, mit
szeretne elérni, és nézzen jól körül, kérdezzen sokat, beszéljen emberekkel és
mérje fel, hogy mi lehet a legjobb út ez felé. De nem is kell egyből megtalálni
a tökéletes utat. Ne feszüljön rá, de tudatosan foglalkozzon vele. Azt tartom a
legfontosabbnak, hogy mindig legyenek az életében olyan dolgok, amik neki
örömet okoznak, mert hanem nehéz úton maradni. És azt, hogy mindig tartson
valami fele, tapasztaljon minél többet, minden lehetőséget megragadva, mert
ezek rengeteget segítenek.
Vass Réka
0 Megjegyzések